"Erkölcsileg lezüllöttek" – Gyilkosság a Rákos-pataknál II.

szerző
Legát Tibor
publikálva
2013/50. (12. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

1963. február 14-én egy ötvenöt éves férfi holtteste került elő a Rákos-patakból, a rendőrség két héttel később őrizetbe vette az áldozat feleségét, albérlőjüket, annak fiát és barátnőjét, akik azonnal beismerték, hogy ők ölték meg a férfit. Az ügyész a legsúlyosabb büntetés kiszabását kérte, az enyhítő körülményeket nem vették figyelembe, azt annál inkább, hogy a nők homoszexuálisok. Cikkünk második része.

A boncolás során nem találtak idegenkezűségre utaló nyomokat, de a rendőrök a szomszédok "ajánlásai" alapján már a helyszínelést követően megkezdték a környékbeliek kihallgatását. Az is gyanút keltett, hogy az áldozat felesége, Márkusné és albérlőjük, Soós Éva (a szereplők nevét megváltoztattuk - LT) a holttest megtalálása után sürgősen vidékre utazott, de a nagy "bemondást" az egyik közeli ismerőstől hallhatták a nyomozók. A Márkus házaspárral saját bevallása szerint is baráti viszonyban lévő szomszédasszony ugyanis azt állította, hogy az eset előtt pár nappal a nála lakó Dobó Ilona - igaz, ittasan - kikotyogta, hogy Márkusné azzal bízta meg őt és Soós Évát, hogy öljék meg Márkus Istvánt.

false

 

A 30 éves Dobó Ilonát Soós Évához hasonlóan "ismert buzeránsként" tartották számon a környéken. 1950-ben került Budapestre, villamos-, majd autóbusz-kalauzként, utoljára pedig egy kisüzemben segédmunkásként dolgozott. Soós Évát 1954 óta ismerte, de csak "haverok" voltak, Márkusnét három évvel később ismerte meg, akkor rövid ideig albérlőként lakott is nála, amikor pedig Soós Éva költözött Márkusnéhoz, gyakori vendéggé vált náluk. A gyilkosságot megelőző hetekben Márkusné többször megengedte neki, hogy ott aludjon, igaz, csak a pincében és a legnagyobb titokban. Dobó Ilona már az első kihallgatáson vállalta homoszexualitását, bár ezt elég különös módon tálalta - legalábbis a jegyzőkönyv szerint: "Tudtam azt, hogy Soós Éva beteges hajlamú, meleg nő, kapcsolatot tart fent Márkus Istvánnéval, és ugyanakkor Márkus Istvánnal is volt viszonya. Megjegyzem, hogy én is ilyen természetellenes hajlammal rendelkezem, meleg vagyok, a nők iránt érzek kicsi korom óta vonzalmat, és Soós Évával folytatott kapcsolatom is ezen alapszik. Megértettük egymást, bár vele szexuális viszonyt nem folytattam."

Dobó Ilonának Márkusnéval sem volt viszonya, vagyis nem fűződött különösebb érdeke Márkus István halálához. De - legalábbis a jegyzőkönyvek szerint - nemcsak azt ismerte be azonnal, amit a szomszédasszony állított, mindjárt azt is, hogy ő és Soós Éva ölték meg Márkus Istvánt. "Márkusné az utóbbi időkben többször tette azt a kijelentést, hogy ő már nem bírja férjével ezt az életet, jó lenne, ha egyszer jól elvernénk, és útközben belöknénk a Rákos-patakba" - mondta a kihallgatáson, majd részletezte, hogy mindez hogyan történt.

"A máj és a vese tájékán rugdalta"

Márkusné egy nappal korábban adott Dobó Ilonának egy bikacsököt, hogy azzal üsse le a férjét, ha úgy alakul. Soós Éva és Dobó Ilona a Népstadion (ma Stefánia) úti Napsugár presszóban találkozott Márkussal, ahonnan a férfi Soós Évával egy barátjának a Francia úti lakására ment "szerelmeskedni", de "abból nem lett semmi", inkább tovább ittak. Dobó Ilonával abban maradtak, hogy később egy Gizella úti italboltban találkoznak, de a nő "leragadt" egy Bosnyák téri kocsmában. Márkus és Soós Éva elindultak hazafelé, az akkor már tökrészeg férfi Soós Évára vetette magát, hogy szeretkezzenek a befagyott patak partján, de a nő könnyűszerrel kitért előle, hazament és lefeküdt aludni. Dobó Ilona szintén ittasan, negyed tizenegykor állított be Márkusékhoz. Márkusné ekkor már aludt, Soós Éva viszont felkelt, felöltözött, és barátnőjével Márkus keresésére indult. A férfit nem találták, már indultak vissza, amikor meglátták a dülöngélő Márkust az utca végén. "Amikor hátraértünk az udvarba, Éva rögtön adott egy pofont Márkusnak, aki ettől megtántorodott, én neki a háta mögött álltam, nekem esett. Ekkor meglöktem őt úgy, hogy arccal a hóra, illetve a földre esett. Ezt követően elővettem a kabátom ujjába beledugott bikacsököt, és azzal ütlegelni kezdtem a nyakát a tarkó tájékán. Ezen ütlegelés közben az első pillanatokban segítségért kiabált. (...) Az ütlegelés közben Soós Éva a máj és a vese tájékán rugdalta Márkus Istvánt, de még a nemi szervét is rugdalta. Majd amikor már Márkus Istvánt annyira ütöttük és rugdaltuk, hogy nem tudott magáról, én mondtam Évának, hogy hozzon egy zsebkendőt, amivel a száját bekötöm, nehogy esetleg kiabáljon. Éva bement és kihozta Márkus szürke sálját (...) a sállal bekötöttem a száját, s azt gondoltuk, hogy talán meg is halt. Éva megnézte a pulzusát, ott életjelenséget nem tapasztalt."

A zajra felébredt Soós Éva fia (Márkusné nem), akit anyja arra kért, hogy segítsen nekik, hogy Márkust (akiről azt hitték, hogy meghalt) elszállítsák az udvarból. A férfi testét a fiú szánkójára kötötték, kihúzták a Rákos-patakhoz, és a jeges vízbe dobták. Amint azt később a boncolás megállapította, Márkus halálát fulladás okozta, Soós Éváék ütlegelése nyomán a férfi legfeljebb könnyebb sérüléseket szenvedett, amit a boncoló orvos a vízbe esés következményének vélt.

"Amikor a fentieket végrehajtottuk, visszamentünk Márkusné lakására, és Soós Évával együtt mindketten lefeküdtünk. Másnap reggel, amikor felébredtünk, Márkusnénak visszaadtam a bikacsököt, elmondottam neki, hogy megvertük úgy, hogy fennakadt a Márkus szeme. (...) Márkusné ennek hallatára ideges lett. (...) Kijelentette, hogy netalán a rendőrség minket kihallgat, 'még ha agyonvernek is', ne mondjuk meg az igazat, mert ő úgyis le fogja tagadni, és az ő számára az lenne a legkellemetlenebb, mivel ő mondta nekünk, és ő adta a bikacsököt is."

Dobó Ilona mindezt már az első kihallgatásán elmondta, azt persze nem tudni, hogy vele szemben alkalmaztak-e erőszakot. De Márkusné és Soós Éva sem tagadott vagy hárított, nagyjából ugyanazt mondták, vagyis azonnal bevallottak mindent.

Eltakarás, előítélet

Ám addigra már igen tekintélyes mennyiségű tanúvallomás gyűlt össze a rendőrségen, kihallgatták az összes szomszédot, ismerőst, hozzátartozót és munkatársat, akik - leszámítva azt a szomszédot, akinek Dobó Ilona elmondta, hogy mire készülnek - igen gazdagon és színesen ecsetelték mindazt, amit Márkusékról tudtak vagy tudni véltek. Igaz, hogy korábban soha senki nem panaszkodott rájuk, nem jelentették fel őket, nem hívták ki rájuk a rendőröket, de a vallomások nyomán egyértelműen olyan kép alakult ki, hogy kizárólag Márkusné és Soós Éva tehet arról, hogy Márkus alkoholista lett. Ebben persze nincs semmi meglepő, miért pont ötven évvel ezelőtt lettek volna kevésbé előítéletesek a homoszexuálisokkal szemben, az viszont még a korabeli körülmények között is döbbenetes, hogy az ügyészség miként kreált koncepciós pert az esetből.

Magyarországon a női homoszexualitás nem számított bűncselekménynek, bár amikor 1961-ben a férfi homoszexualitás is megszűnt az lenni, megjelent a beleegyezési korhatár fogalma, amit érthetetlen módon a 20. életévben állapítottak meg, az már a nőkre is vonatkozott. Persze ez nem azt jelentette, hogy ettől kezdve jellemzővé váltak a leszbikusokkal kapcsolatos büntetőeljárások (a jelenlegi kutatások egy ilyet sem találtak), így néhány pletykát leszámítva, például bizonyos színésznőkről, a női homoszexualitás mintha nem létező dolog lett volna Magyarországon. Soós Éváék viselkedése azért is meglepő, mert ahogy egy kortárs, a 73 éves Ilona elmondta, az 1960-as években még a mostaninál is jóval nagyobb elfojtás volt jellemző, sokan maguknak sem merték bevallani, hogy a nőkhöz vonzódnak. Erre jócskán rásegített a témával kapcsolatos tudatlanság is. "16 éves koromban kezdtem dolgozni, és szó szerint beleszerettem a főnöknőmbe, de annyira, hogy ezt meg is mondtam neki. ' erre orvoshoz küldött, egy egész sor kivizsgálást végrehajtottak, még a Lipótmezőn is voltam, mire kihozták, hogy majd kinövöm" - emlékszik vissza Ilona, aki saját bőrén tapasztalta fiatalkorában (és később), hogy mindenkinek - az érintettnek is - az a jól felfogott érdeke, hogy úgy viselkedjen, mintha nem léteznének leszbikusok. (' is szült egy gyereket.) "Akkoriban sokkal nyitottabb volt egy ház lakóközössége, bejártak egymáshoz a szomszédok, nem lehetett titkolózni. Valószínűleg rólam is tudták, hogy a nőket szeretem, de ebből nekem soha nem származott hátrányom, szemtől szembe soha nem buziztak le, sőt a munkahelyeimen tudták a férfiak és a nők is, de senki nem fejezte ki rosszallását."

Ennek alapján nem csodálkozhatunk rajta, hogy a zuglói szomszédok körében is csak azután került előtérbe az asszonyok "ferde hajlama", hogy súlyos bűncselekményt követtek el. De még ők sem állították azt, amit az ügyész, hogy "Márkus Istvánné és Soós Éva célja az volt, hogy a sértett eltávolítása révén zavartalanul élhessék a természetellenes nemi életüket". Ezzel ugyanis - áttételesen - azt "üzente", hogy Márkus Istvánnak azért kellett meghalnia, mert felesége leszbikus lett. A vádiratot, később az elsőfokú és a legfelsőbb bírósági tárgyalást is tulajdonképpen végigkíséri a szexuális motiváció folyamatos kiemelése, illetve az enyhítő körülmények (büntetlen előélet, részletes beismerő vallomás) figyelmen kívül hagyása. Cikkünk előző részében azért is próbáltuk meg minél részletesebben bemutatni a gyilkosságot megelőző helyzetet, az embertelen lakáskörülményeket, azért részleteztük az elkövetők és az áldozat primitív, de sokszor kétségbeesett megnyilvánulásait, hogy jelezzük, Márkuséknál szinte minden indulati alapon, a pillanatnyi hangulathoz illeszkedve zajlott (ami a leggyakrabban Márkus alkoholfogyasztásán múlott). És közben soha nem került szóba komolyan, hogy ezen változtatni kellene, hogy ezen változtatni lehet. Sem Márkus, sem a felesége nem akart elköltözni, az asz-szony azért nem akart válópert, mert attól félt, hogy Soós Évához fűződő kapcsolata miatt elveszik tőle a házat, Márkus pedig minden bizonnyal olyan szintű alkoholbeteg volt, hogy az iváson kívül semmi másra nem vágyott, csak hogy legyen fedél a feje fölött. Egyértelműen a házaspár közös felelőssége, hogy nevelt lányukkal egyáltalán nem törődtek, s a gyereknek ilyen körülmények között kellett felnőnie.

Merénylők

Mai programok
Mindez azért fontos, mert Márkusné és két társa a vádiratban már furfangos, minden hájjal megkent méregkeverőként jelenik meg. "A Márkus Istvánné és Soós Éva terheltek közötti viszonyt csak Márkus István, a férj zavarta. (...) A férjtől való megszabadulás gondolata a Soós Évával folytatott viszony kezdete óta foglalkoztatta Márkusnét" - olvasható a vádiratban, de arról is szó esik, hogy a nők régóta készültek Márkus megölésére, és több kísérletük is kudarcot vallott. "Számításba vették azt is, hogy a mértéktelen alkoholfogyasztás az ő közreműködésük nélkül is a sértett halálához vezet. Vásároltak egy ismeretterjesztő könyvet, amely az alkoholnak a szervezetre gyakorolt káros hatásáról szólt, s ennek tanulmányozásától vártak feleletet arra, hogy a sértett halála mikorra várható" - jegyezte meg az ügyész, mintha már ez is gyilkossági kísérlet volna. De azt, amikor "Soós Éva január elején a Gizella úti gyógyszertárban fél liter tiszta szeszt, valamint ízesítés céljából sherry brandy kivonatot vásárolt", már egyértelműen úgy értékelte, hogy ezzel Márkust akarták megmérgezni. Ráadásul nem is egyszer. Mintha nem lett volna akkoriban mindennapos gyakorlat magyar háztartásokban az efféle likőrkészítés. "A következő merényletre kb. másfél hét múlva került sor - így a vádirat. - (...) Márkus István, aki az ágyban fogyasztotta el a pálinkának gondolt italt, megmerevedve feküdt az ágyon, és semmiféle életjelt nem adott magáról. Az italhoz szokott szervezet azonban felülkerekedett, és másnap már munkába is tudott menni."

Kétségtelen, hogy Márkus Istvánt brutálisan meggyilkolták, amiért mindenképpen súlyos ítélet járt, ám az ügyész előre kitervelt, aljas indokból elkövetett emberölés miatt halálbüntetést kért, és kijelentette: "Vádlottak személye nagyfokú társadalomveszélyességet rejt magában, erkölcsileg lezüllöttek, Márkus Istvánné, Soós Éva és Dobó Ilona nem tudnak beilleszkedni a társadalomba." Mindez az ítélet indoklásába is belekerült, miközben a bíróság nem vett figyelembe egyetlen enyhítő körülményt sem.

Első fokon Márkus Istvánnét 15 év fegyházbüntetésre, Soós Évát és Dobó Ilonát halálra ítélték, a kiskorú Nádasi Mihály két év nyolc hónapot kapott, másodfokon már mindhárom nő halálbüntetést érdemelt a bíró szerint. Márkusné ügyvédje ezt írta védence kegyelmi kérvényében: "A homoszexuális nemi élet nem bűnös kapcsolat. Ez egy érzelem megnyilvánulása csupán. Aki ennek érdekében bűncselekményt követ el, ott beszélhetünk indokról, de aljas indokról nem. Jelen esetben sincs tehát szó aljas indokról", és a másik két ügyvéd is hasonlóan nyilatkozott, ám kegyelmi kérvényüket a Legfelsőbb Bíróság elutasította. A Népszabadság az ítéletet a következőképp tálalta 1963. október 4-én: "A Legfelsőbb Bíróság kedden hirdetett ítéletet abban a bűnügyben, amelynek áldozata Márkus István 55 éves gyári munkás..." Arról nem írtak, hogy az elkövetők leszbikusok voltak. Nem így két évvel később Bodor Endre 20 év a nép szolgálatában - Élet elleni bűncselekmények (BM Tanulmányi és Kiképzési Csoportfőnökség, 1965) című könyvében, ami szinte egy az egyben a vádirat ismertetése. Bodor is azzal zárja sorait, hogy a három nőt halálra ítélték.

Erre azonban nem került sor, 1963. október 17-én a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa "a kiszabott halálbüntetést mindhárom elítélt tekintetében kegyelemből 20 évi szabadságvesztésre átváltoztatta", ám a döntés "szigorúan titkos" minősítést kapott, vagyis erről a közvélemény nem értesült, sőt két évvel később épp az ellenkezőjét állították.

szerző
Legát Tibor
publikálva
2013/50. (12. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

A Jobbik és az ÁSZ-büntetés
Vona Gábor dilemmái
László Géza írása
Miért maradtak velünk a különadók?
Interjúk
L. Ritók Nóra, Rufus Wainwright, Ráduly György
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Gasztró

még több gasztró

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...