rés a présen: Az Inkognitó után négy évvel idén nyáron jelent meg az új köteted. Mivel telt a köztes időd?
Kiss Tibor Noé: Az Inkognitó viszonylag hamar lecsengett, az Aludnod kellene című második kötetet pedig elég lassan írtam meg ahhoz képest, hogy milyen rövid lett. Lassan, aprólékosan dolgozom, már ami az irodalmi szövegalkotást illeti. Szóról szóra. Amúgy meg nem: tördelőként és újságíróként kénytelen vagyok pörögni. Az írás ilyen értelemben meditáció is.
rap: Szerinted mire számítson, aki belefog az Aludnod kellene olvasásába?
KTN: Elég sok szereplő van a könyvben, akadnak cselekményszálak is. Az olvasó kénytelen lesz odafigyelni, nem csak a főhős zsolozsmájával találkozik. A regény világa még sötétebb. Feloldozás nincs. Cserébe igyekeztem nagyon empatikusan megrajzolni a szereplőim – egy lepusztult mezőgazdasági telepen élő középkorú férfiak – személyiségét. A mindennapi küzdelmeiket, a jóra való törekvésüket és a bennük élő rosszat. A kiszolgáltatottságukat. Egyébként ez, a tehetetlenség élménye rokonítja a könyvet az Inkognitóval.
| ||
rap: Az identitástematika az íráson kívül is átszövi az életedet?
KTN: Átszövi. Az Inkognitónak köszönhetően sokkal bátrabban játszom a saját nemi identitásommal. Kevésbé szégyellem magam a nyilvánosság előtt, sokkal jobban látom és el is tudom fogadni a saját szélsőségeimet, a focista macsót és azt a nőt, akit még mindig nagyon kevés ember előtt tudtam felfedni.
rap: Pécsinek lenni mennyire határoz meg téged, és van-e kortárs pécsi szál, amihez kötődsz?
KTN: Jó barátokra, értékes emberekre találtam a városban. A kortárs pécsi szálat számomra elsősorban a Jelenkor körüli társaság tagjai jelentik, hozzájuk kötődöm. Egyébként hiába szeretem ezt a várost, talán soha nem leszek pécsi, mint ahogy soha nem voltam ferencvárosi vagy pestlőrinci sem. Ez alkati kérdés. Egyfelől nagyon szívesen szervezek eseményeket (mint az eddig közel negyven estet megért Irodalmi diszkó a Tititá nevű kocsmában), mégis inkább a saját dolgaimat szeretem bütykölni. Ez pedig helyfüggetlen.
rap: Mit szeretsz legjobban a városban?
KTN: Szeretem, hogy a főutcától öt percre élhetek egy olyan csöndes lakásban, amelyiknek kertje van, madarakkal, macskákkal. Hogy csak tíz percet kell autóznom a teljes sötétségért és csendért. Szeretem, hogy bármikor leülhetek egy teraszra a Király utcában – akár egyedül, akár másokkal, s hogy az ilyen alkalmakat többnyire nem kell megszervezni. De érzem a provincialitás és a belterjesség veszélyét is.
rap: Milyen eseményeken találkozhatunk veled, illetve a kötettel?
KTN: A budapesti könyvbemutatóm október 1-jén lesz a Kalicka bistróban, Fekete Ernő színész közreműködésével. Emellett ősszel a Helyzet Műhelyben (Gólya) is részt veszek egy rendhagyó, a könyv szociológiai vetületét érintő beszélgetésen. Október 13-án az Országos Könyvtári Napok keretében a pécsi Csorba Győző Könyvtárban lépek fel, majd két nappal később Ostravába utazom, a Protimluv folyóirat által szervezett nemzetközi irodalmi fesztivál meghívottjaként. A kötet Facebook-oldalán egyébként minden friss információ megjelenik a könyvről és a hozzá kapcsolódó eseményekről.
rap: Ha otthonra szárnyas oltárt készítenél, kik lennének a fő figurái?
KTN: Senkit sem szeretnék megbántani vallási érzékenységében, de Andrea Pirlo mostanában hasonlít Jézushoz, ő megjelenhetne rajta. Továbbá az X-akták hősei, Gillian Anderson és David Duchovny (utóbbi a Twin Peaksben transzvesztita FBI-ügynökként is feltűnt). Mindenképpen szeretném, ha az oltárból szólna a zene, méghozzá Tim Heckertől az In the Fog három tétele.
