Félvállról vett győzelem, mondta Jenő (Jugoszlávia-Irán 1-0 ( 0-0))

  • - õz -
  • 1998. június 18.

Sport

Derék perzsáink, mármint a vezetők mindent megtettek a csapat nyugalmának érdekében, hitték ők. Azt a javaslatot, hogy a szálláshelyen belül minimecsetet építsenek, és a vb ideje alatt a városka hölgylakói csadorban mászkáljanak, ugyan "Mega-kisfaszom!" felkiáltással elvetette a helyi képviselő-testület, de az alkoholtilalomra való kérést akceptálták, ezenkívül minden szobába tévét szereltek, merthogy azt nem tiltja a Korán. A hálátlan focisták válaszképpen becsempésztek x liter bort, bónuszként néhány ledér leányzóval, és amúgy istenigazából beszittyóztak. Egy egész csapatot persze nem lehet hazaküldeni, a fatva kihirdetése meg ráér otthon. Ott áll tehát az iráni válogatott a pályán, szemben a jugók. Mijatovic csatárzseninek olyan a búrája, mint Marinko Magdának, csak néhány fokkal butább. Az irániak viszont láttak már otthon is ezt-azt, ennek megfelelően esélytelenség ide vagy oda, simán lefocizzák déli felebarátainkat. Bár a kaput nem találják el.

Egyszer csak teljesen véletlenül, Nakisza kapus hibájából Mihajlovic lő egy irgalmatlan potyagólt. Megértjük az irániak fájdalmát, nekünk is mindig jó kapusaink voltak, csak öt vb ment el rajtuk, lásd Gelei, Szentmihályi, Bicskei, Mészáros, Disztl.

1-0, és ennyi is marad.

A jugoszláv győzelem teljesen jogtalan, de nem jogtalanabb, mint amit egyéb területeken szoktak aratni. Mindenesetre Knézy Jenő azt mondta, hogy biztos félvállról vették a dolgot, de hát ebben rutinjuk van, elég, ha csak a föld-levegő rakétára gondolunk.

- őz -

Figyelmébe ajánljuk