Sípályák Magyarországon: Talpuk alatt fütyül a szél

szerző
Linder Bálint
publikálva
2001/51. (12. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"Kedvezőtlen természetföldrajzi viszonyok és társadalmi feltételek", így lehetne összefoglalni a határainkon belüli síelés viszonyait. Nemhogy minden kicsi, de korszerűtlen is: kevés a parkolóhely, síbusz alig, gyakran 20 percet kell sorban állni a vécéért meg a felvonóért és az átlag 4-500 méteres csusszanásért. Mégis az első hótól az utolsóig hétvégente bedugulnak a helyek. Több tízezerre tehető azoknak a száma, akiknek a magyar sípályák kikapcsolódási és sportolási esélyt kínálnak, és azoké, akiknek sem kedvük, sem lehetőségük évente minimum 40-70 ezer forintot költeni, plusz 700-2500 kilométert vezetni.

"Kedvezőtlen természetföldrajzi viszonyok és társadalmi feltételek", így lehetne összefoglalni a határainkon belüli síelés viszonyait. Nemhogy minden kicsi, de korszerűtlen is: kevés a parkolóhely, síbusz alig, gyakran 20 percet kell sorban állni a vécéért meg a felvonóért és az átlag 4-500 méteres csusszanásért. Mégis az első hótól az utolsóig hétvégente bedugulnak a helyek. Több tízezerre tehető azoknak a száma, akiknek a magyar sípályák kikapcsolódási és sportolási esélyt kínálnak, és azoké, akiknek sem kedvük, sem lehetőségük évente minimum 40-70 ezer forintot költeni, plusz 700-2500 kilométert vezetni.

Amit Trianon hegyből és völgyből elvett, azt előbb a harmincas, majd a hetvenes évek lelkesedése igyekezett pótolni pályaépítéssel. A legtöbb ma is használatos pálya és felvonó

szocialista kalákában,

erdei irtásokon jött létre: az erdészetek és környékbeli nagyvállalatok elsősorban "társadalmi munkával" (illetve a kötelező elengedésével) pártolták az egyesületi kezdeményezéseket. Ennek eredményeképpen ma 28 hosszabb-rövidebb lesiklóterep van országszerte, főleg Észak-Magyarországon, de lehet sík vidéki pályán is robogni - sík területen, 300 méter hosszan. A legrövidebb (helyi összefogással épült), 150 méter hosszú tanpálya egy dorogi iskola udvarán található, a leghosszabb pedig - viszont egyáltalán nem a legjobb - a Kékes déli lejtőjének 2200 métere, de ott fél órát kell várni a síbuszra. A terepviszonyokat és a pályák számát (9) tekintve az elitet Bánkút képviseli. Ha a Kékes északi oldalán lévőt tovább vezetnék és nyilvánossá tennék, az ország egyik legjobb és legkedveltebb pályája lehetne.

Öt helyen (Bánkút, Eplény, Kékes, Mátraszentimre, Szokolya) napnyugtával sem kell lecsatolni, mert esti világítással nyújtják a napot. A szezon ettől még kurta: Eplényben (Bakony) 25-30 havas nappal számolnak egy évben, a Bánkúti Síklub elnöke az utóbbi 10 év átlagában telente 60-65 napon lát havat. A fagyos napok száma viszont jóval több, így a szezon mesterséges, hóágyúval történő nyújtása (és a hóviszonyok javítása) szóba jöhetne, de ez a méregdrága technika jelenleg két helynek: Zebegénynek és Bánkútnak áll rendelkezésére. Ratrakkal, a pálya gondozására alkalmas géppel is mindössze három helyen rendelkeznek, ezek nélkül pedig hatékony karbantartást nehéz elképzelni. A honi bércekre a teljesen kezdők mumusai: tányéros és trükkös kampós felvonók cipelik fel az embereket, "beülős"-libegős gép sehol sincs. Pedig ezek a szezonon kívüli időszakban is nagyot dobnának a hegyek turistaforgalmán, mert a népek talán hajlandóak volnának néhány órára a hegy alján hagyni autójukat.

Egy hétvégi napon a kiváló kondíciójú és a tömegjelenetektől vissza nem riadó emberek 2-3000 forintot is elsíelhetnek egy itthoni síterepen, de az átlagos kiadás úgy 1000-1500 Ft, ennyiért Galyatetőn már napibérletet is lehet kapni. Aktualizált adatokat a jelentősebb sípályákról telefonszámokkal többek között a www.sielok.hu oldalon, a Zöldpont hószolgálatánál: www.zoldpont.hu, a www.winter-net.hu-n találunk, de Bánkútnak, Eplénynek és Mátraszentimrének már külön weboldala is van.

A területek

a mai napig állami tulajdonban,

az erdőgazdaságok kezelésében működnek, de a rajtuk található felvonókat főleg magánvállalkozók, sportegyesületek, néha önkormányzatok üzemeltetik. Vállalkozásaik közös jellemzője, hogy veszteségesek, maximum nullszaldósak, és rendszeres állami támogatottság híján egy-két csillagos szolgáltatásokat tudnak csak nyújtani. Sokan a magántőke bevonulásától remélik az új feltámadást, de még egyetlen pálya életében sem jött el a várva várt pillanat.

A Börzsöny legfrekventáltabb pályájának (ahol jó ötven éve síelnek!), a nagy-hideg-hegyi, szánkóval is látogatható lejtőnek a liftjeit néhány éve egy tehetős magánvállalkozó vette át a további finanszírozásra képtelen síszövetségtől, és a tőkét sikeres üzleti vállalkozásából átcsoportosítva kezdte működtetni. Álmaiban önfenntartó vállalkozást dédelgetett, de hiába vett egy új liftet, szervezte meg a buszt és takaríttatta az utakat, a hétvégi teljes kapacitás ellenére célja egyre távolabb kerül, és a vállalkozó lelkesedése lassan alábbhagy. Már csak azért sincs könnyű helyzetben, mert a terület felett az Ipoly Erdő Rt., a Duna-Ipoly Nemzeti Park, sőt az egri állami erdészeti szolgálat is hatósági jogokat élvez, igaz, viszonyuk egyáltalán nem harmonikus.

A sok területgazda nemcsak az esetleges fejlesztések engedélyeztetési ütemét lassítja le, hanem gyakorta egymásra mutogat, mint például az egyesületi erővel hajtott bánkúti "síparadicsom" esetében, ahol bár Borsod és Heves megye egyöntetűen magáénak érzi az ország legnépszerűbb terepét, a támogatás jogát roppant udvariasan átengedik a másiknak. Nagyvonalúságukról talán anynyit, hogy Miskolc városa (ahonnan a síelők jó része érkezik) tavalyelőtt negyvenezer forinttal járult hozzá a kilenc pálya fenntartásának költségeihez, és azt sem tudta elintézni, hogy egy buszjárat arra vegye az irányt. A pályák 95 százaléka Borsod-Abaúj-Zemplén, 5 százalékuk Heves megyére esik, de mivel a közigazgatási térképek szerint az ide tartozó turistaház egésze már Heves megyei, jól informált emberek figyelmeztették az egyesület vezetőit: ne fektessenek több száz óra munkát abba, hogy a másik megyéhez pályáznak támogatásért, mert az hiábavaló lesz.

Eplényben viszont önkormányzati elszántság működteti a Dunántúl három legjobb pályáját, az idei szezontól esti világításban is. A felvonók bevételének ötszörösét teszi még a kalapba a testület, így nincs veszteség, de fejlesztésre, például egy újabb pálya beindítására már nem marad pénz.

Linder Bálint

szerző
Linder Bálint
publikálva
2001/51. (12. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...