Akinek személyesen átélt és értelmezett emlékei vannak a hatvanas évekről, az ma legalábbis az ötvenes éveiben baktat. Rég túlfúrta tehát magát önátértelmezéseinek számos rétegén is: nem is emlékek azok, amiket szikkatag agyából elővarázsol, inkább csak olvasatok, tele csúsztatással, öncsalással. Ezeket formálja-alakítgatja tehát - annak fényében, hogy mit gondol a múltról -, amikor az eredetivel, annak lenyomataival találkozik. Például az Alkotmány utca 2.-ben, a Néprajzi Múzeum oldalában, ahol egykor, még a nemzeti galériás időkben az MSZMP KB Párttörténeti Intézete, a korabeli társadalomtudományi gondolkodás progresszív vonulatába nem igazán illeszkedő műhely székelt, például Nemes Dezső elvtárs pártos igazgatása alatt. Ez Politikatörténeti Intézet, ill. Alapítvány néven alakult át, és idén sokszínű 68-as évfordulós programot futtat, amelynek része a hatvanas évek életérzéseit, művi, torz, "ellentmondásos" vagy milyen viszonyait felidéző fotókiállítás egy kisebb és egy nagyobb tárgyaló-, ill. oktatóteremben. Hogy két helyiségről van szó, az nem világlik ki mindjárt, nyugodtan minősíthető szikárnak a rendezés, csalódást is kelt elsőre, hogy csupán húsz-egynéhány fénykép miatt bóklászunk a kihalt emeleten, ennyiből kell ráéreznünk a hatvanas évek Budapestjére, de lám, odébb még egy kitárt ajtó hívogat, a fotók nagyját a belső teremben találjuk, többnyire MTI-s képeket.
A többfunkciós használat nem segíti elő a tárlatérzet létrejöttét, szinte látjuk kedvetlen önmagunkat valami tudszoc szemináriumon, kezünkben toll, előttünk a papíron egyre teltebb körvonalakkal egyre cizelláltabb, burjánzó alakzatok. Körbejárunk, keressük a válogatás szempontjait. Afféle keresztmetszet: beszélgető, olvasgató emberek (nem csak fiatalok, nem csak párok) a Nemzeti Múzeum lépcsőjén; átélt szórakozás az Express (ifjúsági és diák utazási iroda) koktélhajón, fellép a Tolcsvay-trió; autóstopposok az ősi, segélykérően karlengető stílusban, "Nem vagyok huligán, te is jártál gyalog" felirattal a pragmatikus "B.fenyves" helyett. KISZ-klub tvisztelő nyakkendős-zakósokkal, plusz egy fekete garbós-napszemüveges, tehát erősen igazoltatásérett kilengővel. Igazoltatás főtörzzsel és önkéntes rendőrrel. Társadalmi munka, majd "Közös mozilátogatásra indul a Fémbútor- és Drótszövetgyár 'Nem vagyunk angyalok' lánybrigádja" a Corvinba - a plakát szerint a Carmen Jonest adják (Otto Preminger, 1954), 1962-t írunk éppen. Kádár et. a mosolygós, sorsa közeli rosszra fordulását még nem sejtő Dubcekkel (1968. június 13.).
Kádár et. a harisnyagyárban - ezt már a Terror Házában látjuk, híradófelvételen. "Nagyon örülünk, hogy hát ilyen jó színben tetszik lenni", gondos koreográfia, egy munkáslány a csehszlovákiai helyzetről kérdez, egy korosabb hölgy elnyeri a haza atyjától a rég várt puszit. Ez a kiállítás nagyságrenddel komolyabb, és bár címében a "szexuális forradalomra" utal, jóval szélesebben merít. A plakátok és jellegzetes tárgyak felszíne mögé képernyőkön futó interjúk, archív anyagok vezetnek el, Bereményi, Najmányi, Kukorelly, Vámos Miklós meg egy sor rockzenész visszaemlékszik, Méhes Lajos et. mint fő KISZ-es a nemek közti helyes viszony megnyugtató tisztázásával viaskodik, amire adatok rímelnek a fogamzásgátlás terjedéséről, az abortuszok számának növekedéséről. És felbukkan, nicsak, Rajnák is az ifiparkból, igencsak züllött fejjel, atlétában, a nyakában kereszt és Dávid-csillag hirdeti, hogy a rendet immár emelkedettebb módon képzeli el, mint amikor izomembereivel kipenderíttette a külsejükben nem kellően rendszerkonform arcokat nemhogy a Sakk-matt vagy a Bajtala trió vagy a Kex koncertjéről, de már a sorban állók közül is.
Kár, hogy a két-három oldalas - elvihető - tájékoztatókon nem tüntették föl a szerző nevét. Jól megírt, összeszedett szövegek ezek, okosan rajzolják föl az egyetlen teremben elhelyezett látvány- és hanganyag külső (nyugati) és hazai összefüggéseit. A kettőnek amúgy alig van köze egymáshoz, legfeljebb a személyes szabadság tereinek a bővülése mutat felszíni hasonlóságot. Ami a nyugati újbaloldaliságból átjutott Magyarországra, csak egy szűk értelmiségi elitet érintett meg, amely emiatt természetesen szembekerült a hatalommal. A döntő többség számára a fogyasztási és életélvezeti szabadság köreinek a bővülése jelentette 68-at - a kádári jóléti konszolidációs törekvésekkel a legteljesebb, habár egyesek (sokak?) által fintorogva fogadott, de tudomásul vett összhangban. "Ha már máshol nem csinálhatunk, csináljunk forradalmat itthon, az ágyban" - na, kitől idéznek a kiállítás rendezői? Bizony, Csurka Istvántól, az ő 1967-es, Deficit című drámájából. Az ifiparkban szórakozó fiatalok végeredményben legitimálták Rajnákot és az ifjúgárdistákat, a népszerű előadók legitimálták a táncdalfesztivált és rajta keresztül a tévéhíradó hazugságait. Ezért nézhetik a kortársak egyszerre ellágyulva és viszolyogva a hatvanas évek relikviáit, a melltartós csajokat a Füles címlapján, a jellegzetes kerámiákat, éjjeliszekrénylámpákat, a "Szabad szombat" brigád lelkes leányait. A kiállítás ifjú látogatói pedig helyesen teszik, sőt rendes tőlük, ha csak furcsállkodva vihognak.
Politikatörténeti Intézet, Bp. V., Alkotmány u. 2., hétköznap 16-19 óra között; Terror Háza, Bp. VI., Andrássy út 60., K-P: 10-18, Sz-V: 10-19.30 között.
