Tartalom

Narancs XX. évf. 24. szám (2008-06-12)

Publicisztika

Publicisztika

A kis vonatrablás

A múlt csütörtökön a kormány egy tollvonással kinyírta a Magyar Vasúti Hivatalt (MVH): a szervezetet betolta a Nemzeti Közlekedési Hatóság alá, elnökét, Antal Dánielt (lapunk alkalmi szerzőjét) pedig felmentette. A hivatalos indoklás várat még magára. De jobb, ha tudják: mindaz, amit indoklás gyanánt hivatalos forrásból hallanak majd - ha lesz ilyen egyáltalán, nem inkább lapítani fognak e szégyenteljes és szomorú történet hősei -, szemenszedett hazugság lesz, esetleg az elnök besározására és ellehetetlenítésére tett kísérletek. Az az újságíró vagy politikus, aki ilyen tárgyú közleményeket bocsát majd a nyilvánosság elé, előre szólunk, vagy segghülye, vagy meg van (lesz) véve.

Publicisztika

Élet a halál után - A Nagy Imre-per

1958. június 16-án hajnalban a Gyűjtőfogház udvarán végezték ki Nagy Imrét, a forradalom miniszterelnökét, Maléter Pál honvédelmi minisztert és Gimes Miklós újságírót. A Narancsban az ötvenedik évfordulóra megjelent írással emlékezünk.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Kanyar az aknamezőn

Ha Kóka győz, Fodorék mennek, ha Fodor, akkor Kókáék - lehetett hallani az SZDSZ tisztújító küldöttgyűlése előtt. Soha ilyen megosztott nem volt a párt, reális lehetőség a szakadás - ezt meg utána (Fodor-Kóka 346:344). Marhaság, nem fognak szakadni.

Egotrip

Öt és feles

Egotrip

Belső utak 1. (Déli pu.

Gyorsvonat is indul, de Resti Kornél személye minden állomáson és megállóhelyen megáll. Csak lassan, szépen, ahogy a személyvonat megy az ég alatt, hogy mindenhova odaérjen, még az időben.

Komiszkenyér

Egotrip

Szegény, szegény Alexandroszunk

A történelem tanúsága szerint az emberiségnek nincs különösebb kifogása a munkamegosztás intézménye ellen. Csinálja mindenki azt, amire leginkább alkalmas, amihez természeténél fogva a legjobban ért. A civilizált ember hiúságát nem sérti, hogy le kell mondania ezerféle szakértelemről, mert belátja, hogy a cipője kényelmesebb lesz, ha nem maga készíti, s a kiflije ropogósabb, ha nem maga süti. Hiszen a civilizált közösségi lét éppen ezen a belátáson nyugszik: a saját képességeink korlátainak felismerésén és a mások képességeire való hagyatkozás képességén.

Belpol

Belpol

A francia '68 - Finom kis forradalom

"1968 olyan, mint a disznó. Minden ehető benne, a fülétől a farkáig." A tavasz, amely "el akarta törölni a politikai hatalmat"; az éjjel-nappal utópiákat kergető hedonista fiatalok (a fiúknál Molotov-koktél, a lányokon miniszoknya); a "forradalmat eláruló kommunista párt" és a "béremelésekkel megvett munkások". A Májusról alkotott fogalmainknak talán több köze van mai ideológiáinkhoz, mint a negyven évvel ezelőtti valósághoz.

Belpol

Búcsú egy hűséges és bátor asszonytól

Halda Alíz (1928-2008)

Az ember magánéletének érzelmileg legtelítettebb, legintenzívebb szakaszát a szerelem, közösségi-társadalmi életének hasonlóan intenzív periódusát pedig - szerencsés esetben - a forradalom átélése jelenti. Halda Alíz sorsát az tette rendkívülivé és határozta meg, hogy magán- és társadalmi élete e két legnagyobb élményét egy-két rövid éven belül egyszerre és egymással elválaszthatatlanul összefonódva élte át.

Belpol

Etnikai feszültség Pátkán - Barbárok a faluszélen

A múlt keddi Molotov-koktélos támadás csak egy állomása volt a Pátkán tapasztalható roma-magyar konfliktusnak. A többség minden eszközzel kiáll a polgárőrök mellett. Két éve egy cigány ember elgázolt egy magyar lányt: lehet, hogy most ütött a bosszú órája.

Belpol

Tisztújítás után az SZDSZ - A hiteles cipő

A szabad demokraták tisztújító küldöttgyűlése a lehető legkisebb különbséggel elnökké választotta Fodor Gábort. A meccs ezzel együtt nincs még lejátszva: az új ügyvivő testületben a legoptimistább értékelés szerint is patthelyzet alakult ki, míg a frakcióban az új elnök hívei egyértelműen kisebbségben vannak.

Belpol

A MÁV ÁBE közgyűlése - Kinek van erre pénze?

A korábban ismert számoknál jóval nagyobb veszteséget hagyott maga után Kiss Bálint, a MÁV Általános Biztosító Egyesület (ÁBE) időközben sikkasztással és pénzmosással meggyanúsított elnök-vezérigazgatója. Legalábbis ez derült ki az egyesület múlt pénteki közgyűlésén, ahol a jelenlévők többsége nem a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) konszolidációs forgatókönyvének megfelelően szavazott.

Belpol

Bihari Mihály pályaképe - A munkaruhától a talárig

Szakmunkássegéd, tanszékvezető, minisztériumi főosztályvezető, egyetemalapító, parlamenti képviselő, alkotmánybíró, jogász, politológus, szociológus, filozófus: csak néhány titulus és poszt, amit az Alkotmánybíróság (AB) július elején leköszönő elnöke fél évszázados pályafutása alatt viselt, illetve betöltött. Mindig jó helyen volt jó időben, a legrosszabb helyzetekből is győztesen került ki. Az egykori MSZMP-kádert két éve a jobboldali Nézőpont Intézet javasolta miniszterelnöknek.

Külpol

Külpol

Hillary Clinton kiszállt - Hosszú út lefelé

Tizenhét küzdelmes hónap után Hillary Clinton szombaton bejelentette visszalépését a demokrata elnökjelöltségért folyó versenyből. Clinton egyúttal felszólította híveit, hogy sorakozzanak fel Barack Obama mögött, aki novemberben immár biztosan ringbe szállhat John McCain ellen.

Trafik

Trafik

csontzene - Kölcsey bejelentkezik

Amikor e sorok megjelennek, még dübörögnek a Wagner-napok, és előránthatnánk ismét egy jópofa Nietzsche-szöveget, de ha ennyi német ügy kerül szőnyegre, inkább Heine jut eszünkbe, aki ugyebár azt írta, hogy ha a magyar szót hallja, szűknek érzi német zekéjét. A jeles német a magyar szabadságharc táján dallotta ezt, melynek "ideológiai előkészítésében" kétségkívül volt némi szerepe Kölcsey Ferencnek, akinek válogatott műveit nemrég adta ki az Osiris.

Trafik

tévésmaci - Velünk a sül

Arról akartunk itt szólni, hogy a múlt héten kicsit agyunkra ment a kora nyár, és elbarmoltunk minden cseh nevet megint, s most akkor mindet leírjuk újra, immár szépen, rendesen, így ni: Cinoherní klub; Jirí Krejcík; U Fleku·; Cenda... Amikor odaértünk Katerina Posovához... Akinek közben megérkezett a halálhíre (1930-2008).

Trafik

kertész lesek - OLD FREGATT

A Keleti pályaudvar környéke hadműveleti terület, rutinos zsoldos is csak veszélyességi pótlékért vállal itt munkát. Mindez kánikulai meleggel már-már a világvége.

Zene

Zene

Hihetetlen Hulk (film)

Hihetetlen Hulk Van, aki sírva fakad, más inkább rágyújt: az emberek többsége rosszul viseli a stresszhelyzeteket, akad olyan is, aki nagy, zöld, mérges izomkoloszszussá alakul át. Belőlük viszonylag keveset, matematikailag egyet ismerünk - szerintem szerencsére.

Zene

VINCZE OTTÓ: TISZTA KÉPET LÁTOK (kiállítás)

VINCZE OTTÓ: TISZTA KÉPET LÁTOK Üvegpohár, gombostű, szabócenti, varrásminta, fakaró, flopi, zsonglőrlabda, flex vágókorong, dunyha, nejlonharisnya és talált szövegek - ilyen és ehhez hasonló hétköznapi tárgyakból építi/építette fel Vincze a műveit. A most bemutatott három videomunka (közülük kettő installáció is) tárgyait és témáit a mindennapokból veszi; láthatunk kézmosást, ablakpucolást és (némely embernél valóban a napi életvezetéshez tartozó) kártyajóslást is.

Zene

Sárfürdő - Witold Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő (színház)

Színházat vagy palotát formáz a fekete falú, majdnem üres tér (melyben egy tologatható kanapé az egyetlen bútordarab); középen, a fallapok elcsúsztatásával medencés helyiség (fürdőszoba?) nyílik. A medencében sár. Yvonne innen "támad", de tudván tudható, hogy előbb-utóbb mindenki megmártózik benne.

Zene

La Compagnie Du Hanneton: Au Revoir Parapluie (neocirkusz)

La Compagnie Du Hanneton: Au Revoir Parapluie James Thiérrée a boldog békeidők cirkuszának gyermeke, szülei, Jean-Baptiste Thiérrée és Victoria Chaplin Cirque Imaginaire nevű cirkuszában nőtt fel, de ma már független színházi vagabund. Legújabb neocirkusz-produkciója mágikus-szürreális darab, minden megtörténhet benne, amit el bírunk képzelni a színpadon.

Zene

Szplín és modor - Csajkovszkij: Anyegin (opera)

Könnyű megmagyarázni, de szinte lehetetlen megérteni, miért tekintik gyakorta még a szenvedelmes operakedvelők is kellemes, ám lagymatag, kevéssé drámai alkotásnak a byronizmustól megvert orosz uracs történetét. Mert jóllehet a "lírai jelenetek" műfaji megjelölés is e látszatot erősíti, Csajkovszkij operája valójában korántsem mélabús pasztell, kellemes esti levezető program. Fölöttébb reményt keltő volt hát, hogy az ötletgazdag Kovalik Balázs számára több Anyegin-rendezést követően sem tetszett lezárt témának e mű, s hogy habár sorozatos véletlenek eredményeképpen, de Pesten is színre vihette rendezését. S mégis, a Kovalik-remake - az Elektra és a Palestrina üdítő élményszerűsége után - csalódást keltett, s ezért aligha csak az Andrássy úti palota fátumos tradícióit és a budapesti közönség ókonzervativizmusát illeti felelősség.

Zene

Roddy Doyle: Henry csillaga (könyv)

Roddy Doyle: Henry csillaga Roddy Doyle-t, akivel kapcsolatban Magyarországon legalább tizenötször lőtték már el a származására utaló "úr ír" szóviccet, mindannyian a Barrytown-trilógia (A Commitments, A méregzsák, A mozgóbüfé) imádnivalón surmó, virtigli ír figurái miatt szerettük meg. A trilógiánál jóval komorabb hangvételű Henry csillaga egy másik, eleddig kétkötetes sorozat, a The Last Roundup nyitó darabja.

Zene

A kívülálló - Nádori Lídia: Sárkány a lépcsőházban (könyv)

Világéletemben olyan gyerekeket ismertem csak, akik bármikor képesek arra, hogy egy hirtelen mozdulattal felgyújtsák a házat, kitörjék az ablakot, leborítsák a tűzhelyről a forró levessel teli fazekat, és ha esetleg zárva van az utcaajtó, akkor a kerítésen keresztül másszanak ki az utcára. Persze én is hallottam arról, hogy vannak csöndes, jó gyerekek, de ugyanígy hallottam a Szent Grálról és Veronika kendőjéről is. Számomra elképzelhetetlen, hogy egy hús-vér kölyök ne legyen vásott, hogy szófogadóan, csöndesen játsszon a szobájában, képeskönyveket nézegessen, illedelmesen beszéljen a felnőttekkel, sőt mi több, akár egyedül is ki lehessen engedni az utcára. A Sárkány a lépcsőházban tizenkét meséjének viszont nem csak a főhőse, merész következtetéseket levonva, valószínűleg a szerzője is ilyen lehetett annak idején. Az egész mesekönyv tulajdonképpen szolidaritási nyilatkozat a jó gyerekek mellett.

Zene

Anyánk óvott tőle - Négy új metállemez

A tavasz immár végleg nyárba fordult, odakünn a virágos réteken a dús lombú fákról leveleket legelő őzeket csak a pajkos nyulak zavarják meg, és így tovább. Megmagyarázhatatlan, miért ösztönzi ez az idill a legsötétebb metálzenekarokat arra, hogy éppen most adják ki friss lemezeiket, mikor se tél nincs, se csend, nem beszélve a hóról és halálról. Persze lehet, hogy éppen ez tetézi a megénekelhető kínokat.

Zene

Három lépést hátra - Today Is The Day a Corvintetőn (koncert)

Emlékszem, úgy kábé kilenc éve volt, amikor az Almássy Téri Szabadidőközpontban vártuk a Neurosis és a VoiVod koncertjét. A hazai előzenekarként meghívott Vágtázó Halottkémek már lement; mi épp a büfé felé tartottunk volna, amikor a színpadra lépett (mit lépett, robbant talán, vagy valami hasonló eposzi kifejezés illene ide) a Today Is The Day legénysége. Akkor ott megnyílt a föld egy kicsinykét. Vegyünk egy Cyrano de Bergerac-i arckifejezésű, méla basszusgitárost, egy szénné tetovált, szinte csak páratlan ütemekben dolgozó dobost és egy énekes-gitárost, aki olyan démoni tekintettel pásztázta az első sorokat, mint Harvey Stephens az Omenből, folyt a nyál a szakálláról, forgatta a szemeit, miközben a létező összes emberi szenvedés hangszínét prezentálta a mikrofonba. Néhányan elmenekültek, a többség viszont maradt, és engedett a Today Is The Day mentális erőszakjának, és miután kivakarta a fejét az Almássy tér betonjából, rajongó maradt örökre.

Zene

Húsz év múlva - Whitesnake: Good To Be Bad; Def Leppard: Songs From The Sparkle Lounge (lemez)

Ezek a legszebb évei, énekli David Coverdale a Whitesnake új lemezének nyitó számában, és nem röhögi el magát. De a hallgató is legfeljebb csak mosolyog, mert a hatvan felé közeledő egykori rockisten tényleg meggyőző, és aktuális fegyvertársa, Doug Aldrich gitáros masszív riffjei további nyomatékot adnak a szavainak. Mintha elirigyelték volna az Ozzy mellett döngető Zakk Wylde szőrös, mosdatlan gitárhangzását, Aldrich meglepően keményen penget, a nyers megszólalás alig emlékeztet a zenekar fénykorának lakkozott popmetáljára, bár a kéjesen sustorgó lírait azért nem sikerült megspórolni.

Zene

Tízezerből - John Carney: Egyszer (Film )

A kulisszákra koncentráló werkfilmek néha izgalmasabbak, mint maga a főműsorszám, amit kísérnek. Persze mindig vannak, akik eludvariaskodják a dolgot, és még el sem készült a film, de már köszönik az ügynöküknek, mások arcokat vágnak és belegrimaszolnak a kamerába, de olyan is van, hogy tényleg meg lehet tudni valamit a forgatás menetéről, a produkció mögötti emberi, szakmai viszonylatokról. Az Egyszer magával ragadó werkfilm, ha van szépséghibája, az is csak az lehet, hogy ő maga a főfilmes attrakció. Áll a bús képű utcazenész a vásárlóutca sarkán, mögötte leértékeléseket hirdető kirakat, előtte egyfős közönsége, egy meglehetősen ingatag lábon álló egzisztencia, de mint kiderül, ő sem a pengetés miatt jött, hanem a bevételért.

Zene

Mielőtt az ördög rád talál (dvd)

Mielőtt az ördög rád talál Ha akarnánk, sem tudnánk szebben mondani: Philip Seymour Hoffman és Marisa Tomei egy látványosan jóízűt kefél, rögtön a gyártó cég logója után (egyazon ágyban két Oscar-díj - szép summa). Merész kezdés, és nemcsak azért, mert az előírtnál akár csak eggyel több csípőmozdulatra és a misszionárius póztól való bárminemű eltérésre már ugranak is a hollywoodi cenzorok, de azért is, mert rögtön sikerült kijátszani az éberségünket: ezek ketten bizony a lehető legelhidegültebb házasfelek, szenvedélyes fellángolásuk pedig valójában már időn túli, a közös idejükön túli ráadás.

Zene

Harry Kemelman: A rabbi vasárnap otthon maradt (könyv)

Harry Kemelman: A rabbi vasárnap otthon maradt David Small, a kisvárosi korántsem csoda-, hanem reformrabbi újabb kalandja a korábban megismert sémát követi: a Barnard's Crossing nevű jenki kisváros zsidó hitközségében támadt súlyos, majdnem a szakadással fenyegető konfliktus megoldása egybeesik a gyilkosság elkövetőjének leleplezésével. Persze mindkét probléma szálait Small tartja a kezében, szelíd mélabúval, rezignált iróniával.

Zene

Madita: Too (lemez)

Madita: Too Madita, teljes nevén Edita Malovcic először a dZihan & Kamien duó 2002-es Gran Riserva című albumán énekelt fel két számot; 2005-ben készítette első, Madita című szólólemezét, most meg a legújabb, Too névre hallgató zeneanyagot. A szintúgy dZihan hangszerelésében elkészült albumok alapján nyilvánvaló, hogy az új projekt messze érdekesebb a duó korábbi, kissé már megfáradt, az egykori "bécsi iskola" trendjébe simuló próbálkozásainál.

Zene

Idea Koktél (web)

Idea Koktél Az éves átlagnál is gyakrabban jut eszembe a "fulladjál bele" szókapcsolat ama tévéműsorokat nézve, melyekben a kedves házigazda - na ja, a "meztelen mixert" miért nem találták még ki? - először felkeresi Franciaország azon kis dombját, melyen a világon egyedül kapható az adott likőr; majd recepttel illusztrálva vidáman elmagyarázza a nézőknek, hogy kell belőle koktélt csinálni (kell hozzá londoni gyömbérsör is, egyébként). Nyeld félre, nyeld félre, ismételgethette a http://koktel.idea.hu webmestere is, miközben elkészítette az Idea Koktél névre hallgató honlapot.

Film

Film

Kis képernyős vagyok - Nadine Labaki színésznő, filmrendező

A citromos cukormázból készült depilálókrémhez címzett romantikus komédiája a tavalyi cannes-i filmfesztivál nagy sikere volt. Megjelenésünk napjától fut a pesti mozikban a Karamell, első nagyjátékfilmje, melyben - biztos, ami biztos - Layale, a gyönyörű fodrászlány szerepét önmagára bízta. Párizsban beszélgettünk vele.

Film

A férfi - Felvonulók kérték - Michael Patrick King: Szex és New York

Az az embertömeg, amely a Szex és New York amerikai nyitó hétvégéjén 57 millió dollárt hagyott a pénztárakban (és ezzel máris lőttek a Kristálykoponyák egy hete tartó királyságának), egész biztosan akkor is összejött volna, ha történetesen jó filmet vagy csak úgy, egy filmet készítenek az igen népszerű, egyszeri tévésorozatból. Ilyenre azonban a műsorkészítők nem is törekedtek; ők jól láthatóan valami egész másban gondolkodtak. Így a Szex és New York (a mozi) egy újdonsült műfaj, a "Felvonulók kérték" bemutatkozása a filmvásznon: kérdeznénk is máris a tarka ruhás nénit Kansasből, szeretné-e Carrie-t összetört szívvel pityeregni látni?

Film

A nő - Egyedül nem megy - Michael Patrick King: Szex és New York

Mit szépítsem, nagyon vártam a filmet. És nem egyedül. Az egész baráti kör rá volt izgulva a sorozatra, húgom pasija például odáig ment, hogy azt hangoztatta, ő a legnagyobb fanatikus, ebből tanulta a legtöbbet a nőkről. Mi több, az egész szexuális életére alapvető hatással volt a négy hölgy szerelmi és szexuális tébolya. Jó, hogy nem a filmmel kezdte, megállt volna a szexuális fejlődésben.

Könyv

Könyv

Egy tiszta fő

Fejtő Ferenc (1909-2008)

A huszadik század konfidens ismerőse volt, ám mégsem vált belőle főállású kortárs, aminthogy nem lett megélhetési emigránsvezér és életkorának tekintélyt perelő magyar-francia Nesztor sem. Második hazája büszkén búcsúzhat tőle; mi, magyarok jobbik énünkből vesztettünk halálával.

Képzőművészet

Képzőművészet

Veszélyben a SÍN Kulturális Központ - Kisiklás előtt

Közel két éve működik Budapest külvárosában, a XVIII. kerületben a SÍN Kulturális Központ egy régi színházi díszletgyár területén. A hely adottságai és a működtetők elszántsága alapján európai sikertörténet is lehetne a dologból, most mégis a bezárás réme fenyegeti az intézményt.

Sport
Tudomány

Tudomány

Fel nem robbant bombák - A hibahatáron belül

Nem telik el hét anélkül, hogy egy II. világháborúból itt maradt bomba miatt ne kelljen közterületet lezárni, épületeket kiüríteni. Az elmúlt három évtized során kétezer tonna robbanótestet ártalmatlanító tűzszerészek szerint nem kizárt, hogy ez még vagy száz évig így lesz.

Lélek
Lokál