Menteni a menthetőt – Szex hosszú távon

Minden második házasság válással végződik, de a hosszú párkapcsolatokban is általános probléma az elhidegülés. Valóban így kell ennek lennie?

„Mióta összeházasodtunk, könyörögnöm kell a feleségemnek a szexért, pedig azelőtt ő is rendszeresen igényelte” – panaszolta egy barátom, és nem ő az egyetlen, aki ilyen gonddal küzd. A kutatók szerint van rá tudományos magyarázat: a szerelem hormonaktiváló hatású, és a dopamin-túltermelés következtében mániákusan egyetlen személyre fókuszálunk. Csakhogy pár év múltán ez az agyban tomboló érzet elmúlik, s a kötődésért felelős vazopresszin és oxi­tocin hormonok kerekednek felül. Az érzelmeink átalakulnak, társunkat reálisabban látjuk – ekkor vagy a szakítás, vagy a tartós elköteleződés ideje jön el.

Monogámia: emberi vonás

Ma úgy tűnik, hogy a „holtodiglan-holtomiglan” típusú tartós kapcsolat tündérmesébe illő – mintha lehetetlen lenne egyetlen kapcsolaton belül megvalósítani az intimitás és jó szex kombiná­cióját. Senki nem úgy vág bele egy házasságba, hogy az csak egy rövid időre szól, ennek ellenére már-már törvényszerű, hogy a párok az összeköltözést vagy a gyermek megszületését követően ritkábban és kevésbé szenvedélyes módon szeretik egymást az ágyban. „A két ember egymás számára megszűnik szexuális inger lenni, ami ünnep volt addig, hétköznapi rutinná válhat” – mondja dr. Gerevich József pszichiáter, ám ő és a szakemberek többsége ennek ellenére is egybehangzóan állítja: nem törvényszerű, hogy a szex eltűnjön a kapcsolatokból. „Egy tartós, elkötelezett párkapcsolat több életciklusra osztható, mint például az udvarlás, majd az elköteleződés időszaka – jegyzi meg dr. Hevesi Krisztina szexuál­pszichológus. – Vannak olyan hetek, hónapok, amikor normatív, természetes krízisként jelenhet meg a szexualitás felfüggesztése. Ilyen például a baba érkezése körüli időszak. Ennek ellenére az lenne az ideális, hogy a párkapcsolat minden életciklusát intimitás, szexualitás kísérje” – teszi hozzá.

Néha érdemes furcsa dolgokkal is próbálkozni

 

 

„A vágy kérdésében nemcsak az intenzív szex fennmaradásáról van szó” – állítja Gerevich, aki szerint kétféle szerelem van. A kamaszszerelem, amelynek magas az amplitúdója, de nem tart so­káig, és a felnőttszerelem, amely „kisebb amplitúdóval indul, és a megismerés ütemében kúszik egyre feljebb”. Míg a kamaszszerelemnél a gyors felfutást a gyors visszaesés követi érzelmekben és szexben egyaránt, addig a felnőttszerelem hőfoka „a lassú felmenetel után, a csúcsot elérve so­káig ott marad”. A pszichiáter szerint a kapcsolatok döntő többsége a kamaszszerelem dinamikája szerint alakul, és a hűség is ebben az összefüggésben válik áttekinthetővé: a felnőttszerelem résztvevői azonban sokkal kevésbé igénylik a kalandokat, a párhuzamos kapcsolatokat, mint a „kamaszok”, akik – szenvedélyük kihűlését észlelve – „az újabb tűz fellobbanására vágynak”.

A monogámia kultúránk nagy kérdése. Justin R. Garcia, a Binghamton Egyetem evolúciós biológusa szerint az emlősfajok csupán 5–7 százaléka monogám, ám ezek között is a legtöbb csak „szociálisan”, vagyis az utód kedvéért. A magazinok szerint az emberek is így vannak programozva: a férfi érdeke, hogy minél több helyre „szétszórja a magot”, a nő pedig „jobb minőségű” örököst akar. Eszerint a sírig tartó szerelem (és ezzel együtt a remek szex) ideája hamis, és csak emberfeletti erő­feszítésekkel lehet fenntartani egy kapcsolatban. Gerevich József azonban más véleményen van: „Nagyon sokan monogámiára vannak berendezkedve, és ezt a jogukat ne akarják elvenni tőlük. Lássuk be, hogy a monogámia remek rendszer, hiszen a család zavartalan működését biztosítja, ezért az ideális éppen a sírig tartó monogám kapcsolat lenne.” Mások szerint ez idealista álom, még annak ellenére is, hogy tisztában vannak vele: a kapcsolatok cserélgetését nemcsak a párok, hanem a gyerekek is megsínylik. Hevesi Krisztina szerint e téren is „a fogyasztói szemlélet hat”, ma már nem akarjuk megjavítani a dol­gainkat, inkább újat vásárolunk – ez jellemzi a párkapcsolatokat is. „Sokszor azt hiányoljuk – a megismeréskor megélt lángolást –, aminek kötelezően tompulnia kell. Képzeljük csak el, ha akkorát dobbanna a szívünk, szorulna össze a torkunk, s »repkednének a pillangók a gyomrunkban«, amikor a másikat megpillantjuk, mint a kezdeti randevúk idején! Valószínűleg összeomlana az idegrendszerünk a több évtizedes együttélés során – állítja a szexuálpszichológus, ezért nem csoda, hogy az élethosszig tartó monogámia ma már elég ritka. – Ennek ellenére a párnak arra kell törekednie, hogy az esetleges vargabetűk után is visszatérjen az egymás iránti erotikus érdeklődés. Ha ez elmarad, s a kapcsolatot csupán a testvéri viszonnyá szelídült összetartozás jellemzi, akkor egy újabb érzelmi sugallat végképp elsodorhatja őket egymás mellől.”

Persze az sem mindegy, hogy a komoly kapcsolatunk előtt milyen volt a szerelmi életünk. Többeket az zavar össze, hogy úgy érzik, túl hamar elköteleződtek. „Ilyenkor a fiatalkori élmények hiánya miatt előbb-utóbb utolér a frusztráció, hogy valamit kifelejtettünk, elmulasztottunk” – mondja Hevesi, ám szerinte a másik véglet sem kecsegtet sok jóval. „A tartós kapcsolat előtt túlzásba vitt kalandozás automatikus működéssé válhat, hozzászokhatunk a megemelkedett ingerszinthez, amit a hódítás izgalma és az újdonság okoz. Így amikor a szerelem alábbhagy, hajlamossá válhatunk visszatérni a korábbi szokásainkhoz.” Ráadásul a tömegmédia sem a hűség oldalán áll. A Kaiser Family Foundation 2005-ös felmérése szerint a főidőben sugárzott műsorok 77 százaléka szexuális tartalmú, a Gallup 2011-es adatai alapján a Billboard topslágereinek 92 százaléka szexuális együttlétre felhívó üzenet volt. A szexuálpszichológus szerint azonban ma már a közösségi média hatása a legerőteljesebb. „A feltuningolt, retusált ­képek dömpingje mellett saját párkapcsolatunkat szürkének észleljük, ám az eszünkbe se jut, hogy ezek ugyanazok a fáradt arcok, akik mellett unottan elmegyünk az utcán” – állítja Hevesi, aki szerint a szerelem paradoxona, hogy gyakran felemészti önmagát. „A másikkal való teljes egybeolvadásra vágyunk, ám ahogy elérjük ezt a csúcsot – amikor szavak nélkül is tudjuk, mire gondol a másik –, megszűnik az izgalom, ami az erotika elengedhetetlen kelléke.” A szakember szerint, ha már csak a szeretet „tombol”, és nem az erotika, annak az egyik első biztos jele, hogy úgy kezdjük becézgetni a társunkat, mintha valami plüssállat lenne. További intő jel, amikor azt gondoljuk, hogy úgy ismerjük a másikat, mint önmagunkat. „Annyira unom már az együttléteket, hogy nemcsak a feleségem, hanem a magam helyébe is valaki mást képzelek” – fogalmazta meg a szexuálpszichológus egyik páciense. A szakember szerint ezt az érzést csak úgy lehet elkerülni, ha a közös célok mellett mindketten figyelnek arra is, hogy jól artikulálható egyéni céljaik legyenek, hogy folyamatosan fejlődjenek, ezáltal izgalmasak és különlegesek maradjanak egymás számára.

És jött a szerető

Sokszor a párválasztásban is ott a későbbi eltávolodás magva, hiszen sokan eleve „egyéb” szempontok alapján döntenek – kompromisszumot kötnek, például az anyagi biztonságért cserébe, azt gondolva, nem baj, ha a szex nem olyan jó. Ám hosszú távon ez nem megy. Jönnek a szeretők, a botrányok, a lelepleződések, a bűntudat. A szerető sokszor az első gyerek születése idején lép a színre. Ilyenkor az apa elhanyagoltnak, frusztráltnak érzi magát. „Úgy viselkedik, mintha ő lenne az idősebb testvér, aki féltékeny az öccse vagy húga megszületésére – mondja Gerevich –, és ahhoz, hogy újra visszaszerezze a fele­sége figyelmét, »rosszalkodni« kezd. Az asszony pedig ahelyett, hogy határozottan »lerendezné« a helyzetet, elkezd harcolni, hogy visszaszerezze a férjét.”

A pszichiáter szerint a szerető konspirálásra, folyamatos rejtőzködésre, hazugságra késztet, de a nyitott házasság se gyógyír a problémákra. „Én életemben egyszer találkoztam olyan nyitott házassággal, amelyben egyik fél sem sérült bele a külső kapcso­latokba. Ám ez nem azt jelenti, hogy egy kapcsolatnak birtoklónak kell lennie – teszi hozzá. – Ha az egyik félrelép, akkor a birtokló attitűddel rendelkezők hajlamosak azonnal véget vetni a kapcsolatnak. Ez természetesen nem helyénvaló, hiszen a kapcsolat egy-egy félrelépés ellenére is tele lehet olyan értékekkel, amelyek feladása badarság lenne. A hűtlenség jelzés mindkét fél számára, hogy valami nem működik jól, és dolgozni kell a hibák, diszfunkciók megjavításán. Az sem jó, ha a megcsalt személy egyfajta szerelmi függőség miatt bármire képes csak azért, hogy egyben tartsa a kapcsolatot, akár emberi méltósága feladása révén is. Ugyanakkor vannak bizonyos élethelyzetek, amelyekben szinte törvényszerű a kapcsolat kinyitása, sőt adott esetben akár életmentő is lehet. Ilyenek az úgynevezett zárt kapcsolatok, amelyeket a szakma interperszonális addikciónak hív. Ilyen volt például Frida Kahlo és Diego Rivera kapcsolata, amelyben a félrelépés komoly pszichodinamikai funkcióval bírt – csökkentette a belső feszültségeket.”

A szakemberek szerint három olyan alapvető életfunkciónk van, melynek hiánya vagy megvonása súlyos pszichopatológiai állapot kialakulásához vezethet: az evés, az alvás és a szexualitás. Hevesi rögtön hozzá is teszi: „A szexuális kapcsolat minőségét az egyén a saját és a másik szexuális elégedettsége alapján határozza meg.” Persze a szexuális elégedettség nem egyenlő a „nem elégedetlenséggel”, ahogy egy szexuális funkciózavar kezelése sem feltétlenül eredményez még kielégítő és boldog szexuális életet.

A pszichológusok szexmentes kapcsolatnak mondják az évi tíz szexuális aktusnál kevesebb együttlétet. Ez a becslések szerint a házasságok közel 20, a nem házas kapcsolatoknak pedig 40 százalékát jellemzi legalább kétéves időtartamban. „Ezt már a mentális egészségproblémák forrásaként nevesítik, mivel a szexualitás elfojtása, a saját vágyak megtagadása öndestruktív folyamat” – mondja Hevesi, hozzátéve, hogy a szexualitás elnyomása az egészséges szexualitás más aspektu­sainak (érintés, vágy, vonzalom) a megtagadását is jelenti. A szexuális örömök elutasítása egybecseng azzal, amit számos klinikus „szexuális anorexiaként” definiál, dr. Patrik Carnes 1997-es elnevezése után.

Amikor egy jó barátom majd tíz­éves kapcsolata a lassan három éve tartó szexhiány miatt a tönk szélére jutott, először szexjátékokat javasoltam nekik – épp akkor találtam a neten egy csodás lójelmezt. Barátom elképedve nézett rám: „Nem gondolod, hogy felkantározom a Hajnit? Ha röhejesen nézne ki, szerinted jobban megkívánnám?” Ekkor a párterápiát javasoltam, azt megpróbálták, de már az sem segített. „A legtöbben túl későn jutnak el odáig, hogy szakemberhez forduljanak – mondja erre Hevesi. – Én úgy térképezem fel, hogy a kapcsolat menthető-e, hogy felmérem, jó-e egymáshoz bújniuk legalább egy ölelésre, s megtudakolom, vonzónak látják-e még a másikat. A leggyilkosabb, ha már kialakult egyfajta averzió – például undor a szagokkal kapcsolatosan –, mert a kapcsolatot akkor már nem lehet megmenteni. A fehérnemű, a játékszerek és egyéb szexkellékek is inkább prevencióként, megelőzésként szolgálnak, egy megromlott viszonyt önmagukban nem képesek visszahozni, megmenteni. Ilyenkor a feleknek arra kell törekedniük, hogy az elválásuk minél kevesebb fájdalommal, sérüléssel járjon.”