Színház

Akik csinálják, akik vásárolják

Lucy Kirkwood: Munkavégzés során nem biztonságos
szerző
Tompa Andrea
publikálva
2017/41. (10. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ha olyan színházkultúrában élnénk, amelyet nem a rendezők uralnak, hanem a drámaírók, és egymást érnék a kortárs darabok bemutatói a legkülönbözőbb témában, egy ilyen darab érdekesnek hatna vagy jobban „elmenne”.

Az angol és az amerikai színház drámaközpontú. A világon mindenről írnak, rengeteg aktuális, fontos problémáról; szórakoztató a kortárs angol drámatárak témalistáját böngészni. Minálunk a színpadot, főleg a kőszínházakban, az ismert címek és klasszikusok uralják, így aztán, ha nagy ritkán feltűnik egy külföldi kortárs darab, rögtön várnánk is tőle valamit, valami többet.

Ez a mostani darab soványnak tűnik, felszínesnek, és az előadás első felében inkább azon tűnődöm, akik kiválasztották (gondolom, Máté Gábor rendező), mit láthattak benne – számomra ez szinte mindvégig rejtve marad. A fiatal angol drámaírónő, Lucy Kirkwood számos művét mutatták be a londoni színházak, dolgozott ismert rendezőkkel. Darabjai érdekes témákat járnak körül: a jövő nemzedékek iránti jelen felelősség kérdéseit, szexrabszolgák, gyermeküket egyedül nevelő anyák történeteit. Utópiák és disztópiák. A Kamra által bemutatott darab eredeti címe NSFW (angol kibontása: not safe for work), a magyar cím megjegyezhetetlen és nem használt kifejezésen nyugszik (fordító: Varga Bálint). Ennek a darabnak is van „témája”, vagyis a bulvársajtó működése, de nem a szenzációhajhász híreké, hanem a férfi- és női magazinoké.

Úgy tartják, a dráma azért is van válságban jó ideje mindenütt a világon, mert a konfliktusok már nem emberek, hanem hatalmi, gazdasági, politikai érdekcsoportok között zajlanak. Pedig a dráma hagyományosan az embe­rek közötti kapcsolatok terében megy végbe. Vajon képes-e ez a darab ezekre az érdekekre rámutatni?

Az első hosszú jelenetben a színészi játék valahogy zavaróan természetellenes; Rujder Vivien elmélyülten és figyelmesen dolgozik (szerény szerepében ő mindvégig finom marad), ám két munkatársa, akiket Tasnádi Bence és Dér Zsolt alakítanak, harsányak, nem találják a helyüket-szerepüket, hogy milyen figurák ők egy milyen világban. Tasnádi végig ilyen külsődleges lesz, karikaturisztikus. A főnök szerepében kezdetben ugyanez a bizonytalanság jellemzi Kocsis Gergelyt is, akinek magabiztosan kéne birtokolnia a csillogó, női melleket mutogató magazinok szellemiségét. De a színészek mintha nem hinnék el, hogy éppen ők azok, akik ezt a világot ilyenné formálják és hozzátesznek valamit, hanem kívülről, kommentálva mutatják fel, lám, ilyenek azok a mások, akik ezt szolgálják, csinálják, vásárolják. Így azonban nemhogy nem érdekes, de egyenesen hamis az ábrázolás. Idegen, felületes, és leginkább valahogy jóváhagyó gesztussal történik itt minden: felmutatja ezt a csúnya, ejnye-bejnye világot, ám semmi több. Erős bulvárbenyomást tesz az egész első rész; más, kifejezetten bulvár és szórakoztató színházban akár meg is állna. Éppenséggel túl biztonságos, színházi értelemben.

Mígnem eljutunk az első konfliktusig: kiderül, hogy az új üdvöske, akit a friss számban hoztak le, 14 éves. Megjelenik a dühös apa, akit Takátsy Péter alakít érdekesen, és Kocsis végre kibontakozhat egy igazibb helyzetben. A jelenet dramaturgiája izgalmas, kettejük derbije, az ügy hullámzása, ki van fent, ki van lent, jól megkonstruált íróilag, mégsem hoz lázba. Kocsis teljesen kiégett figurát játszik, aki tényleg csak arra képes, hogy tolja a női mellek, a személyes életeket széttaposó magazinok eladási számait; Kocsisnak jó érett, egykedvű arca lett ehhez. Takátsy, mint mindig, inkább profi technikából oldja meg az apát.

A morál utáni korszak ez, pénz van, a cici legyen minél fiatalabb, és minden intimitásnak, személyességnek, vagyis emberinek vége.

A második felvonás érdekesebb, főleg mert bejön a genderszempont: egy másik újság szerkesztőségében vagyunk, amelyet női főszerkesztő vezet, és nők csinálnak nőknek. Itt valami már látható abból, hogy nem az emberek között zajlik a konfliktus, hanem valamiféle rendszer van, amiben nők és férfiak együttesen vesznek részt. Ez a magazin már a női test hibáiról fog szólni, miközben persze testfasiszta lap ez is. Ám Pelsőczy Réka érdekes nőt játszik; épp meghallgatást tart a korábbi laptól (a 14 éves lány ügye miatt) kirúgott, kissé ügyetlen szerkesztőjelölttel. Egyrészt nagyon jól bánik a hatalmával, kiszámíthatatlan, vicces és félelmetes. Másrészt valahogy mintha a színész önmagába tekintene, és miközben folyamatosan fáradozik a másik (ember) uralásán és önmaga megszállott ápolásán, acélkeménysége mögött mégis felcsillant valamit abból, hogy ő sem más, mint egy öregedő nő vágyakkal és végtelen sok frusztrációval. Pelsőczy izgalmas, figyelmet teremt. Azzal is, ahogy fenntart egy hazugsággépezetet: miközben kioktatja a jelöltet, mennyi olvasói levelet kap újságja azzal, hogy „női gyengeségeket” mer megmutatni, hozzáteszi, hogy az olvasói levelek fogalmazása fontos része lesz a jelölt munkájának. És végül még egy kis rendezői csavar, egy átöltözés vár erre a nőre – itt nem árulnám el, hogy mivé változik, ám ez is önreflexióját támogatja. Jelenléte némi vigasz az estre.

Katona József Színház, Kamra, október 8.

szerző
Tompa Andrea
publikálva
2017/41. (10. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Díjemelésre várva
Budapesti taxihelyzet
Interjúk
Setét Jenő, Arundhati Roy, Sándor Anna
Könyvmelléklet
Michael Chabon, Móra Ferenc, Sikerlista
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény