Vége a szorongásnak: átadták az Örkény Színház felújított nézőterét

szerző
Narancs.hu/MTI
publikálva
2017. szept. 26., 21:09
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Hangterelés, világítás, kényelem.

Átadták az Örkény István Színház felújított nézőterét csütörtök este Budapesten, a 2017/2018-as évadnyitó társulati ülésen. Mácsai Pál igazgató elmondta: a felújítási munkákban több mint 400 szakember vett részt.

Az igazgató bemutat

Az igazgató bemutat

Fotó: MTI

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes az ülés előtt tartott sajtótájékoztatón pedig azt hangsúlyozta, hogy áprilistól csaknem 300 millió forintos beruházással újult meg a színház nézőtere. Hozzátette: helyreállították a nézőtér eredeti alaprajzát, modernizálták a színház belsejét, amely új világítási karzatot kapott és hangterelő felületekkel javítottak az akusztikán is.

A végeredmény

A végeredmény

Fotó: MTI

Mácsai direktor úrral nyáron beszélgettünk egy jót a szekrényből kidőlő csontvázakról, főfalakról, székekről és az épület dicső és dicstelen múltjáról.

„Ez itt egy nyomott tér” – Mácsai Pál színész, színigazgató

Jelentős átalakítások zajlanak az Örkény István Színházban: az új évadban a régi falakat ne nagyon keressék, a nézőtér októberre teljesen megújul, a színház alaprajza hasonlítani fog egykori, 1940-es évekbeli önmagára.

 

 

szerző
Narancs.hu/MTI
publikálva
2017. szept. 26., 21:09
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

A Lapcom átváltozása
Andy Vajna, a vidék hangja
Interjúk
Antal Nimród, Mizsei Kálmán, Kende Anna
Játszótér
Melléklet gyerekekről felnőtteknek
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...