A hétvégén mutatják be egyetlen idei magyarországi rendezését, A Krakken műveletet az Átriumban. A szatirikus társadalomkritika nem csak a magyar valóságra reflektál. Ajánló a friss Narancsból.

Magyar Narancs: Ritkán látunk mostanában Magyarországon. Hogy vagy? Rendezőileg, emberileg, közéletileg, általában?

Bodó Viktor: Ezeket a minőségeket én nem tudom szétválasztani. Túl vagyunk egy nagyon élvezetes próbafolyamaton, jelenleg ez határoz meg mindent. Borzasztó kemény volt a színészeknek, mert részben egy fiktív nyelven, santröllül megy az előadás, és ezt megtanulni nem volt egyszerű. Mózsik Imre szerzőtársam dolgozta ki ezt a nyelvet, most már körülbelül ezer szónál tart a szótár. De hogy válaszoljak a kérdésre, köszönöm, jól vagyok, folyamatosan nagyon jó munkalehetőségeim vannak.

MN: A Krakken művelet sokféle műfajjal kacérkodik, a szatirikus társadalomkritikával, az akciódús krimivel és a szürreális mesével. Mit fogunk végül is látni a színpadon?

BV: Egy filmnél sokkal gazdagabban be lehet lőni azt, hogy milyen műfajú, színházban kevésbé. Játszunk mindenféle hatáselemmel, a pszichothrillertől kezdve a horroron és a rossz minőségű komédián át a remélhetőleg jó minőségű komédiáig, a burleszkig vagy szatíráig. Stíluskáosz van, de hatásvadász dolog lesz, azt ígérhetem.

MN: Az szokott lenni általában. De honnan jött egyáltalán ez az egész történet? Egy miniszter egy expón képviseli külföldön a hazáját, ám odakinn botrányos dolgok történnek, minden tele van homokkal és sárral, akadozik az áramellátás, a munkások valami egészen elképesztő és érthetetlen nyelven kommunikálnak, tolmács sehol, térerő, net nuku.

BV: A mű eredeti olasz alapját, az Eduardo De Filippo-művet, A komédia művészetét még annak idején Zsámbéki Gábor adta a kezembe a Katona József Színházban, és úgy volt, hogy Hamburgban csináljuk meg a nagyszínpadon az átiratát, de végül abból a tervből nem lett semmi. Aztán kerestünk darabot ide, az Átriumba, így arra gondoltunk, hogy ezt átdolgozzuk. A történetnek azt a magját, hogy egy társulattól elveszik a helyét, mindenképpen meg akartuk tartani, illetve egy ideig a benne szereplő pályázási részt is átemeltük, hogy utaljunk a saját újszínházi pályázatunkra, de végül azt kivettük belőle. Aztán persze a mi változatunk már nagyon eltávolodott az eredetitől, mondhatni, teljesen önálló darab jött létre. A cél az volt, hogy ne egy kis magyar történet legyen, hanem egy bárhol a világban értelmezhető szituáció. Aktuálpolitikai utalásokat egyáltalán nem akartam beletenni, az elég volt A revizorban.

Kozár Alexandra teljes interjúja az aktuális print Magyar Narancsban olvasható.