Ismerjük az olyan szülőt, aki mindig, minden helyzetben főszereplő akar lenni, sosem tud visszavonulni, csendben figyelni, gyermeke valódi támogatója lenni, képtelen gyermekének teret engedni. Nárcizmusa akár olyan kóros, beteges méreteket is ölthet, mint a Napraforgó című darab anyaszereplője esetében, akinek világába csak önmaga fér bele, mégis mindig más a hibás mindenért. Egy beteg ember – de óvatosan írnám le a szót, hiszen az egoizmus, az empátiahiány, a végtelen nárcizmus és az elhatalmasodó kényszerképzetek között nehéz határt vonni. Pass Andrea író és rendező pergő, átélt, személyes munkája egy családot mutat, és azokat a fájdalmakat, amelyek egy tízéves kislányt érnek ilyen anya uralma alatt, ilyen családban. Fontos téma, hiszen oly ritkán látjuk a gyermeken elkövetett sérelem elemzését.
Lélektanilag pontos, színpadilag hiteles, igazi színház. Egyszerre mély és elemző: remek szituációkban látjuk a gyerekcsapatot, a családot, a tanár-gyerek-család interakciókat, a fásult apát. Pass Andrea kiválóan vezeti a színészeit. Petrik Andrea finom, lágy, figyelmes tanár. Pető Kata ijesztő, éles, de reális anya; félelmetes, ahogy ez a kiszámíthatatlan, szinte mindig veszélyt ígérő figura minden jelenet irányítását átveszi. A gyerekek közül pedig kiemelkedik az egyszerre zárt és érzékeny, gyermeket és felnőttet játszó Sztarenki Dóra. Talán csak az apa (Hajduk Károly) szerepe tisztázatlanabb íróilag, pedig neki is oroszlánrésze van abban, hogy a szülői szerepek így szétcsúsznak.
Az előadás saját életünket, tapasztalatainkat segít felidézni, azokat a sebeket, amelyeket mások okoztak és másoknak okozunk. Nem tudjuk, milyen felnőtt lett ez a kislány, csak sejtjük: mély sebeket kapott. Pass Andreának bizonyára van emberi és színpadi tudása erről, a folytatásról is – reméljük, hamarosan megmutatja.
Füge Produkció, Jurányi Inkubátorház, február 11.
