Egyszerre váltott ki irigységet és szorongást. Bárki szívesen cserélt volna a szállóvendégekkel, de a többség a Fortuna utcában járva zavarában inkább átment a túloldalra. Még a londinerre is hullott az akkori Hilton fényéből: az ismerősök tudtak nála feketén "makit" és dollárt váltani, gyűjteménye volt a hotelben felejtett Playboyokból, és a szekrényre stócolt sörösdobozok tartalmát is ismerte. Azt ugyan nehezen lehetett védeni, hogy mit keres a budai panoráma legfrekventáltabb pontján egy amerikai márka, de valójában csak annyi történt, hogy az első ötcsillagos szálloda, az InterContinental megjelenésével (1969) a világ másik legjelentősebb szállodalánca sem akart lemaradni.
A legenda szerint Kádár János épp az InterContinental teraszán döntötte el tűzijátéknézés közben, hogy az első kelet-európai Hilton a Várnegyedben legyen. Akkor már létezett a Hilton-szerződés, amit a HungarHotels írt alá három éven át tartó tárgyalások után, 1968. augusztus 19-én. A szerződés a névhasználatra és a Hilton-sztenderdek megfelelő szintű használatára szólt, de a tulajdonos természetesen a magyar állam maradt. A szálloda szilveszteri bállal nyitott 1976. december 31-én (aznap, amikor az észak-déli metró első szakaszát is átadták a Nagyvárad tér-Deák tér között). Az első szállóvendég egy pesti maszek volt, aki már két évvel korábban lefoglalt magának egy szobát. A nyitáskor azonban a 323 szobának a fele sem volt kész, de nem lehetett tovább halasztani, mert a szerződés értelmében komoly kártérítés járt volna a névtulajdonosnak. Az üzemeltető személye is kicserélődött: a HungarHotels nem volt a projekthez elég hitelképes, ezért az 1972-ben a gyógyturizmus ellátására alakult Danubius Hotels lépett a helyére.
Hosszas feltárás után
Talán nem volt még egy olyan építkezés a háború utáni Budapesten, amit annyit kritizáltak volna, mint ezt: egy ország aggódott, hogy tönkreteszi a Várhegy harmonikus sziluettjét, megbontja a régi városképet. A Halászbástya mögött, a hotelnek kiszemelt foghíjtelken a régi pénzügyminisztériumot elszállásoló jezsuita kolostor és a középkori Domonkos-rendi Szent Miklós-templom maradványai álltak. Miután a II. világháborúban az épületegyüttes kiégett, a templomtorony és a minisztérium copfstílusú falán kívül minden csupa romhalmaz volt. A szálloda tervezésére a Középület-tervező Intézet (Közti) 1969-ben írt ki belső pályázatot, melyet Pintér Béla (többek között a Magyar Kereskedelmi Kamara Kossuth téri metrómegállóra épülő székházának tervezője) és munkatársai nyertek. Mielőtt bármi elkezdődött volna, a telket régészetileg fel kellett tárni, ami majdnem öt évig húzódott - a közönség ezalatt jobbára fanyalgott a szállodaépítési tervek miatt.
Elkészülte után a szakma igyekezett decens maradni: Preisisch Gábor, a Buváti korábbi főépítésze méltatta, hogy a szálló tömege követi a volt jezsuita kolostor magasságát és tömegét, és erénye, hogy hozzáférhetővé teszi a dominikánus templom fennmaradt részeit is. A Duna felőli oldal előbbre kerülő homlokzatát (ami miatt a Hilton a Corvin térről jóval magasabbnak látszik a Mátyás-templom hajójánál) és a Miklós-torony toronysisakkal történő megtoldását viszont már kifogásolta. A Narancsnak nyilatkozó Ferkai András építésztörténész szerint a homlokzat a panelelemekkel és a reflektáló üveggel túlságosan durva, a tartózkodóbb megoldás jobb lett volna.
A korabeli kritika mégis elsősorban a belső formatervezés eklektikusságát kritizálta, ami praktikusan abból adódott, hogy sem a magyar ipar, sem a kereskedelem nem volt felnőve a Hilton lakberendezési igényeihez. Minden egyes darabot külön meg kellett terveztetni és legyártatni (vagy importálni Csehszlovákiából és Ausztriából), amiben a Közti hat belsőépítészén kívül még számtalan ipar- és képzőművész vett részt. Bár Lőrinczi Edit személyében volt a csapatnak vezetője, az egységesség-tervszerűség követelményét nem sikerült teljesíteni. Vadas József művészettörténész a megnyitó után az Élet és Irodalomban élcelődött a jó és rossz minőségű használati tárgyak kavalkádján, melyek technikailag kielégítik a legmodernebb igényeket, de egymás mellett és a szándékoltan historizáló biedermeier enteriőrbe ágyazva furcsán festenek.
A Hilton, függetlenül építészeti kvalitásaitól, Budapest első számú giccsfotótémája lett, ahogy az aranybarna üvegablakokon visszatükröződik a neuschwansteini léptékű filmdíszletünk, a Halászbástya. Nehéz megállapítani, hogy a 70-es évek nyomta-e rá bélyegét a Hiltonra, vagy fordítva, de ez a jellegzetes aranybarna a kispolgári jólét kellékeiben is (a dizájnosabb villanykapcsolótól a napfénytetőig) szép lassan visszaköszönt. "Mai szemmel nézve a Hilton azok közé a házak közé tartozik, melyek nem feltűnően rosszak vagy kiemelkedők, de mégsem lehet mellettük szó nélkül elmenni - mondta Szemerey Samu építészkritikus. -Nekem merevnek, dogmatikusnak tűnik a mód, ahogy "illeszkedni" próbál a történelmi közegbe, a torony kiegészítései pedig posztmodern formavilágúak, amit kifejezetten utálok. Ennek ellenére úgy érzem, hogy a ház megszokottá vált, megtalálta helyét (ellenben a később épült Kálvin téri Korona Szállóval). Azt viszont nehéz lenne eldönteni, hogy az épületet a város befogadta-e, mivel általában hiányoznak a közbeszédből az épített környezetre vonatkozó reflexiók. Mindez azt is jelenti, hogy különösebb kérdések nélkül szokik hozzá mindenki ahhoz, amit kap."
Változó korban
Az 1200 millió forintból felépült Hiltonban a nyitás idején tíz dollárért (210 forint) lehetett eltölteni egy éjszakát egy normál apartmanban (ma 150 dollár az átlagár), a pest-budai körpanorámát kínáló corner lakosztály pedig 105 dollárba (2190 forint) került. A Hiltonban működött az ország legdrágább luxusétterme (Tower) és éjszakai zenés-táncos szórakozóhelye (Trubadúr). "Amikor nyitottunk, néhány kivételtől eltekintve alig volt Budapesten nemzetközi mércével is elfogadható étterem - mondta Kovács Pál, PR-igazgató. A Hiltonhoz tartozott három étterem (Kalocsa, Tower, Halászbástya), két kávézó (Coffee shop, Margaréta), két koktélbár (Corner, Codex) és egy borozó (Faust). A külföldiektől kezdve a disszidenseken át a maszekokig ide jártak pénzt költeni." A Hiltonnak nem jelentett gondot a hiánycikknek számító alapanyagok beszerzése, mindig kapott bélszínt a húsnagykerektől, és hetente egyszer biztosan volt banán a büfében. Ha pedig valami végképp hiányzott, meghozatták Bécsből. Bár a szállodások a valutázásból-seftelésből származó mellékkeresetüknek és "a külfölddel" való misztifikált napi kapcsolataiknak köszönhetően irigyelt tagjai voltak a társadalomnak, Kovács állítja: a Hilton mindig óvta a renoméját, itt nem történhettek olyan kirívó törvénytelenségek, mint egyes balatoni szállodákban. Pünkösti Árpád korabeli riportjában a szolgáltatási igazgató szinte ugyanezt mondta, némi kiegészítéssel: "Szigorúan vigyázunk a hotel színvonalára, de két-három viselkedni tudó konzumlány megjelenése fölött szemet hunyunk." (A munkásosztály a Hiltonba megy, Új Tükör, 1977/4.)
A Hilton harminc év alatt sokat változott, kívül-belül többször felújították, az alelnöki lakosztályt fitneszteremmé alakították, épp csak uszodája nincsen, mert amikor épült, ez még nem számított ötcsillagos sztenderdnek. Ma már a hasonló kategóriájú hotelek között nincs nagy különbség abban, hogy minek kell lennie egy normál szállodai szobában, vagy mikor csatornázzák be a legmodernebb technikát (legyen az wifi vagy műholdas, tízezer végpontos foglalási rendszer). Inkább apró nüanszokról, jól eladott figyelmességekről van szó. A Hilton preferálja például, hogy a szobában legyen multifunkciós televízió (melyen a vendég nemcsak filmeket nézhet, hanem a számláját is lekérheti), a fürdőben borotválkozótükör és zenehallgatási lehetőség, az étkezőben pedig egy percen belül töltse ki a pincér a kávét és a narancsdzsúszt.
A szállodaszakmában közismert, hogy a Hiltonban alacsony a fluktuáció. Januárban búcsúztatták a szálloda második, több mint két évtizeden át regnáló igazgatóját, Némedi Györgyöt, aki az alapító Bíró Károlytól vette át a stafétát, és híres volt arról, hogy nem engedte átvezényelni az "ötcsillagos" kollégákat a szállodaláncon belül, ha máshol emberszűkében voltak. Rajta kívül még tizennégyen vannak olyanok, akik már az alapításnál a Hiltonban voltak, és több tucat a 20-25 éves munkaviszonnyal rendelkező kolléga. "A Danubius eleve jó cég, a szociális biztonság pedig a privatizáció ellenére megőrzött valamit a régi bájából. Van nyugdíjpénztár, egészségpénztár, itt mindenki be van jelentve, a legalacsonyabb fizetés a szektorban elterjedt minimálbéres alaphoz képest is 30 százalékkal magasabbról indul, és alkalmanként jelképes áron tölthetnek pár napot a dolgozók a Danubius vidéki hoteljeiben. A Hilton azonban még ezen belül is kellemesebb munkahelynek számít a presztízs és a külföldi tapasztalatszerzés lehetősége miatt" - mondta Kovács Pál, aki azért hozzátette, hogy míg induláskor mintegy ötszázan dolgoztak a Hiltonban, ma egy munkanapon átlagosan kétszázan vannak, és ebből legfeljebb 130-140 alkalmazott, a többi vegyes foglalkoztatású (kölcsönzött, szezonális) munkaerő.
A Hilton két évtizeden keresztül kivételezett helyzetben volt, a Hyattet nem ismerték annyira, a Fórum pedig a Duna InterContinental négycsillagos változatának számított. Versenyhelyzetet a Kempinski megjelenése teremtett, és amióta több ötcsillagos szálloda épült, a Hilton a foglaltsági versenyeknek már nem az első számú favoritja, bár hatvan százalék feletti kihasználtsággal még mindig dobogós. Régen a VIP-vendégek kilencven százaléka ide járt, de mára is sokan megmaradtak. Mivel a Vár a legkönnyebben lezárható, és a Külügyminisztérium légvonalban pár száz méter, az állam- és kormányfőket is rendszeresen itt szállásolják el. Friderikusznak, a Művészetek Palotájának, az Operabálnak és több koncertszervező cégnek is exkluzív szerződése volt (van) a szállodával.
Miután a városban rengeteg jó étterem és kávézó nyílt, a Hilton sajátjai nagy részét áthangszerelte különteremmé, így ma már a legváltozatosabb rendezvényterem-kapacitásával próbál versenyben maradni. De a mértékadó szaklapok az újdonságra vevők: 2005-ben a Meridient, tavaly pedig a Four Seasons Gresham Hotelt jelölték Európa legjobb szállói közé. A Kempinskit beleszámítva mindhárom hotel a Belváros szívében van - ahonnan Budapest üzleti negyede gyalog is bejárható.
Hilton worldwide
A Los Angeles-i központú, 90 százalékban Amerikában tevékeny Hilton Hotel Corporation a szobák számát tekintve jelenleg a negyedik legnagyobb a szállodaüzemeltető láncok között az InterConti, a Wyndham és a Marriott mögött. Bár Magyarországon csak a Hilton márka ismert, a csoport még tíz másik néven működtet tulajdonosként vagy franchise-rendszerben több mint 2800 szállodát. Európában a névhasználati jogot a 60-as években megvásárolta egy brit cég (The Hilton Group plc.), amit aztán 2005-ben az anya-Hilton visszavett. A szállodalánc több dologban is forradalmi újítást vezetett be: az intraneten világszerte elérhető képzési rendszere, a Hilton University Kovács Pál szerint máig a világ három legjobb belső továbbképzési rendszere között van. A Hilton által kifejlesztett egységes szállodai számviteli rendszert (Uniform System of Accounts) pedig minden épkézláb szállodalánc átvette vagy lekoppintotta. Az alapító Conrad Hilton dédunokája az 1,4 milliárd dollárra becsült Hilton-vagyon örököse, Paris Hilton botrányhős és reklámikon.
