A Columbia tragédiája: Gyászos örökség

szerző
- bodoky -
publikálva
2003/5. (02. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nem csupán az amerikai űrrepülőgép-programot, de általában az emberi űrrepülést is megkérdőjelezi a Columbia szombati balesete, melynek során immár másodszor veszítette életét egy amerikai űrsikló teljes személyzete. Miközben a NASA megpróbálja kideríteni a katasztrófa közvetlen kiváltó okát, a stratégák már arról vitatkoznak, hogy a presztízs- és píárcélokon túl van e egyáltalán értelme embert küldeni a világűrbe.

Nem csupán az amerikai űrrepülőgép-programot, de általában az emberi űrrepülést is megkérdőjelezi a Columbia szombati balesete, melynek során immár másodszor veszítette életét egy amerikai űrsikló teljes személyzete. Miközben a NASA megpróbálja kideríteni a katasztrófa közvetlen kiváltó okát, a stratégák már arról vitatkoznak, hogy a presztízs- és píárcélokon túl van e egyáltalán értelme embert küldeni a világűrbe.A60 kilométer magasan, a hangsebesség tizennyolcszorosánál darabokra szakadt Columbia űrrepülőgép a flotta legidősebb járműve volt: első, 1981-es útja előtt csak a prototípusnak szánt Enterprise repült, legénység nélkül. A sorban az 1986-ban a start folyamán felrobbant Challenger, a Discovery, az Atlantis és a Challenger pótlására épült Endeavour követte, amelyek az eredeti, nagy ívű koncepció szerint szinte hetente váltották volna egymást az űrben, és egyenként száztonnás rakományukat pályára állítva évtizedekre megalapozták volna az amerikai űrfölényt. A Challenger katasztrófája és a hidegháborús űrverseny csillapodása azonban jelentősen megkurtította az amerikai űrrepülőgép-program költségvetését is, így fordulhatott elő, hogy az eredetileg 100 repülésre tervezett Columbia 22 éves korában még csak 28 alkalommal járt a világűrben, tehát szinte újnak számított.

A katasztrófa valódi oka azonban a NASA szerint nem a szerkezet elöregedése volt: bár az ügyben megszólaltatott orosz szakértők nem zárták ki az anyagfáradás lehetőségét, és egy kaliforniai amatőr csillagász távcsövén egy fehér lapot - egyes találgatások szerint az iránytartásért felelős farokrészt - látott leválni az ereszkedő járműről. Az összesen háromszor, utoljára 1999-ben felújított sikló feltehetően az utolsó kilövés során szenvedett fatális sérülést, amikor az egyik külső hajtóanyagtartályról levált törmelék, a szigetelés egy darabja a bal szárnynak ütközött. A NASA egyelőre nem ismeri el azt sem, hogy ez a katasztrófa bekövetkezte előtt is ismert, videofelvételen megörökített incidens okozhatta a balesetet, mert a január 16-i kilövés után elemezték az esetet, de arra a következtetésre jutottak, hogy a szárnyat borító hőszigetelő kerámiaréteg nem sérülhetett meg olyan súlyosan, hogy az veszélyeztesse a küldetés sikerét.

Tény viszont, hogy a bal szárny okozta az atmoszférába visszatérő űrsikló vesztét: néhány perccel a robbanás előtt a jármű bal oldala a megengedettnél gyorsabb ütemben melegedett, fokozódott a rázkódása is, majd elnémultak a bal futómű szenzorai, miközben a robotpilóta a megszokottnál durvább beavatkozásokra kényszerült annak érdekében, hogy menetirányban tartsa az űrhajót.

Ha esetleg bebizonyosodik, hogy valóban a kilövés során bekövetkezett szárnysérülés okozta a katasztrófát, a NASA nehezen tud majd elszámolni a hétfős legénység életével, hiszen lehetősége lett volna a visszatérés előtt ellenőrizni a helyzetet és megmenteni a csapatot. Nagy teljesítményű földi teleszkópokkal, a Nemzetközi Ûrállomás kameráival vagy egy rendkívüli űrséta során ellenőrizhették volna a sérülés mértékét, ezt azonban meg sem kísérelték, mondván, hogy az űrhajó fedélzetén sem tartalék hőálló borítás, sem a megfelelő eszközök nem álltak rendelkezésre a javításhoz. Elméletben azonban - például az Apollo-program azóta nyugalomba vonult tervezési főnöke, a német Heinz-Hermann Koelle szerint - küldhettek volna egy mentőűrhajót, a márciusra tervezett startra többé-kevésbé már felkészített Atlantist, amely lehozhatta volna a Columbia asztronautáit. Ez azonban fel sem merült, ahogyan a Nemzetközi Ûrállomásra való átszállításuk sem, igaz, ehhez ezúttal a megfelelő dokkológyűrű és az űrsétához szükséges rakétahátizsákok is hiányoztak a Columbia felszereléséből.

A tragédia bekövetkezte után néhány szakértő szándékos mulasztással vádolta az űrhivatalt, mondván, hogy az illetékesek a kilövés után pontosan tudták, hogy a katasztrófa "be van kódolva" a visszatérésbe - ez azonban éppoly valószínűtlen, mint azok az elsősorban az internetes beszélgetőfórumokon terjedő összeesküvés-elméletek, melyek az izraeli űrhajós ellen irányuló terrorakciótól az isteni igazságszolgáltatásig terjedő skálán mozognak. Tény, hogy a Columbia kétszáz kilométeres körzetben szétszóródott roncsaiból jutott a texasi Palestine városára is, amit az ellenséges arab sajtó égi jelként értékelt, és tény az is, hogy a Columbia űrhajósai korábban soha nem tapasztalt, több száz kilométer hosszú vörös fényívet észleltek Afrika felett, amit így utólag az Ûrodisszeán szocializálódott ezoterikusok vélnek "a jövő tükröződésének". A valósághoz azonban feltehetően jóval közelebb áll a Time publicistájának véleménye, mely szerint a személy- és teherszállítást ötvöző űrrepülőgép túl nagy és rizikós, ráadásul drága is, és csak az űripari beszállítók profitéhsége tartja még életben az egész elfuserált programot.

A kolumnista kirohanása egyébként tökéletesen egybecseng némely szakértők azon vélekedésével, miszerint a műholdakat és más hasznos terhet az erre szolgáló, legénység nélkül repülő, egyszer használatos teherűrhajókkal jóval olcsóbban és kockázatmentesebben pályára lehet állítani, míg az emberi űrutazásokat egy jóval kisebb, kizárólag embereket szállító űrjárművel - melynek kifejlesztésére már voltak kezdeményezések a NASA-nál is - sokkal biztonságosabban lehetne lebonyolítani, mint a hatalmas rakterük miatt túlméretezett űrsiklókkal. Mások még ennél is továbbmennek, és úgy gondolják, hogy az embernek igazából semmi keresnivalója nincs a világűrben: az ott adódó feladatokat ugyanis ma már a gépek éppúgy meg tudják oldani, mint az útért ismét az életükkel fizető asztronauták.

Bármelyik irányzatnak lesz is igaza, az emberiség egyelőre mindenképpen visszavonul a végső határvidékről: az amerikaiak határozatlan időre felfüggesztették az űrsiklóprogramot, így a Nemzetközi Ûrállomás háromfős legénységét feltehetően egy orosz Szojuz hozza majd haza. Az űrállomást a siklók nélkül nemhogy továbbépíteni, de fenntartani sem nagyon lehet, így könnyen elképzelhető, hogy jó ideig lakatlan marad.

- bodoky -

szerző
- bodoky -
publikálva
2003/5. (02. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...