A meleg, nyári napokon zümmögő, döngicsélő szárnyas rovarok nem csupán esztétikai jellegű épülésünkre szolgálnak: néhányuknak fullánkja van, sőt néha használni is szokták. A minket sokszor eltompító forróság a szárnyas rovarokat egyenesen felpörgeti - a táplálékgyűjtögetés közben megzavart méhek és darazsak pedig ezek után fokozottan reagálnak minden zavaró ingerre, s akárcsak egy túlfűtött hangulatú diszkóban, hamar előkerülnek a szúrófegyverek. A méhek és a darazsak egyaránt bonyolult összetételű méregkoktélt juttatnak szervezetünkbe - a rovarszúrás már alapesetben is rohadt nagy fájdalommal jár, s ezért csekély kárpótlás, hogy a méhek többnyire belepusztulnak az ellenünk elkövetett támadásba. Ráadásul célpontjukat a lehető legváratlanabb helyeken bírják megdöfni - ezt tanúsíthatja a cikkíró is, akit gyermekkorában, kisdolga végzése közben a legérzékenyebb pontján talált meg a méh fullánkja. Az ilyenkor szervezetünkbe juttatott rovartoxinok mintegy újabb csapás gyanánt még allergiás reakciót is kiválthatnak - pedig éppen elég fájdalmas már a nehezen, de azért gyógyuló duzzanat, melynek kezelésére egyesek ecetes-vizes borogatást javallanak, mások meg nem - de a rovarcsípések elleni speciális kenőcsök biztosan használnak.
Méheknek gyümölcse
Klinikai felmérések szerint a felnőtt lakosság között négy, a gyermekkorúak körében pedig fél százalékra tehető a méh- illetve darázscsípésre fokozottan érzékenyek aránya. Az ő esetükben a rovartámadás korántsem zárul le a seb fájdalmas arccal elkövetett borogatásával. Az allergiás reakció ilyen esetekben követi a "szokásos" forgatókönyvet: az allergén anyag (jelen esetben a rovartoxinok) hozzákapcsolódik a szervezet védekezőrendszerében nélkülözhetetlen immunglobulin E (IgE) molekulákhoz, melyek azután bizonyos speciális sejtekből (masztociták, bazofilek) olyan tömegben szabadítanak fel hisztamint (továbbá citokineket és prosztaglandinokat), ami már káros a szervezetre. Eme anyagok azután gyulladást váltanak ki a szövetekben - s hogy erre mennyire kiterjedten kerül sor, az a páciens egyéni érzékenységétől és a rovartámadás célpontjától is függ. A reakció többnyire, nagy szerencsénkre, csupán a csípés környékén jelentkezik viszkető duzzanatként, ami antihisztaminos kenőcs hatására elmúlik (lehet borogatni is, csupán arra kell vigyázni, hogy el ne fertőződjön a csípés helye). Súlyosabb esetekben viszont az allergén méreganyag anafilaxiás állapotot (felfokozott, a teljes szervezetre kiterjedő, túlzott válaszreakciót), esetleg még durvább esetben anafilaxiás sokkot válthat ki. Ilyenkor a csípés helyétől távolabb is pillanatszerű válaszreakciókat tapasztalunk: perceken belül kiütések jelennek meg a bőrön, a laza arcszövetek felpuffadnak, az ajkak megdagadhatnak, s a nyelv és a száj környéki szövetek megduzzadásának kíséretében könnyen összeszorulhat a torkunk - ám ezúttal nem a meghatottságtól. A darázs- vagy méhszúrta áldozat vérnyomása hirtelen leesik, szívverése szaporává válik, és szédülési rohamok kínozzák. A legsúlyosabb esetekben (anafilaxiás sokk felléptekor) hörgőgörcs, majd légzésbénulás és keringésmegállás következhet be.
Az allergiás reakció jelentkezése nemtől és kortól független. Nem befolyásolja a csípések száma: akár egyetlen támadás is végzetes lehet! Ráadásul a gyermekeknél, éppen testi adottságaiknál fogva, a tünetek még intenzívebben jelentkezhetnek.
Pontosan ezért létfontosságú, hogy tudjuk, mit kell tennünk ilyen esetben. Először is az allergológus szakemberek (így a témával természetesen kiemelten foglalkozó Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság) ajánlása szerint korántsem nyugtathatjuk meg magunkat azzal, hogy az enyhébb allergiás tünetek kezelésére alkalmas kalciumos pezsgőtablettát hordunk magunkkal - ez ugyanis az anafilaxiás állapot enyhítésében már csak annyira segíthet, mint halottnak a csók. A leghatékonyabb antiallergén anyag az adrenalin (vagy epinefrin) - éppen ezért a szakemberek azt javasolják, hogy aki már átesett efféle rovarcsípés-allergiás rohamon, mindig hordjon magánál adrenalin tartalmú injekciót, amit egy esetleges méh- vagy darázscsípés nyomán, még a roszszullét kezdetén azonnal a bőr alá kell fecskendezni.
Tudjuk, sokak számára ez nem tűnik ily egyszerűnek, mások pedig oktalanul pánikolnak a tű láttán, de azért az adrenalin megfelelő adagjának az ampullából történő felszívására, majd beadására egy felnőtt (sőt egy kamasz is) gond nélkül megtanítható. Ha pedig valaki végleg idegenkedne ettől a szükséges és csak picit fájdalmas processzustól, úgy rendelkezésére állnak adrenalin tartalmú önbelövő fecskendők is. Apróbb probléma, hogy ez az elsősegélynyújtó injekció módfelett drága (momentán tizenhétezer forintba fáj), ugyanakkor mindössze két év a szavatossága. Ráadásul az allergológusszakma és az érdekképviselet minden kérlelése ellenére az egészségbiztosító sem támogatja e készítményt. Kiegészítésként elmondható, hogy az adrenalin mellett más antiallergén szerek is hatékonyak lehetnek a felfokozott allergiás, esetleg anafilaxiás reakciók kezelésére. Ezek a kémiai ágensek (például antihisztaminok, kortizon, hidrokortizon, salbutamol, számos immunszupresszáns) általában gátolják valamely, a felfokozott allergiás reakció kialakulásáért felelős biokémiai mediátor működését.
Csak oda ne!
A méh- és darázscsípés testünk minden pontján rendkívül kellemetlen - ez fokozottan igaz bizonyos kitüntetett, érzékeny támadási felületek esetén -, pláne, ha az áldozat még allergiás is a méreganyagra. A legkevésbé veszélyes a végtagot (kezet, lábat) ért támadás - bár bizonyos érzékenység megléte esetén ez sem veszélytelen. Sokkal nagyobb problémát idézhet elő, ha a lágy szöveteket, kényesebb testrészeket - nyakat, szájat, szemet - éri a támadás: az anafilaxiás állapot ilyenkor tényleg pillanatszerűen állhat be. Különösen drámai reakció jelentkezhet, ha a fullánkos támadó a szánkba, pláne a torkunkba kerül, s ott ereszti belénk a mérgét: az ajkak, a nyelv, a száj belső része és a garat egy-két perc alatt a többszörösére duzzadhat, s megfeszülve mechanikusan elzárhatja a levegő útját. Éppen ezért nagyon vigyázzunk arra, hogy biciklizés vagy motorozás (netalán kabriónk vezetése) közben semmilyen repülő alkotmány se kerülhessen a szánkba. Legyünk óvatosak a szabadban, kortyolgatás közben nyitva felejtett üdítős- és sörösüvegekkel: a méhek és a darazsak hozzánk hasonlóan buknak a magas cukortartalmú levekre, s miután landoltak üvegünkben, a következő korty kíséretében egészen torkunkig hatolhatnak, és a csípést követően gégevizenyőt okozhatnak. A potenciálisan veszélyes rovarokkal való közeli találkozóra nem árt felkészülni. Ha például szabadba megyünk, mindenképpen kerüljük az élénk színű öltözéket, s lehetőség szerint ne használjunk édes illatú kozmetikumokat. Érdemes zárt cipőben túrázni, hogy a talpat se érhesse csípés. Mindenképpen tartózkodni kell a rovarok hessegetésétől, mivel a hadonászástól megijednek, és védekezésből támadásba lendülnek. Ha egy efféle, hártyásszárnyú támadó a bőrünkre száll, már csak saját érdekünkben se üssük agyon, hanem finoman seperjük le. Ezenkívül jobban tesszük, ha nem zavarjuk meg őket evés-ivás és lakhatás közben (ezt ugye magunknak sem szeretnénk) - a földre hullott gyümölcsöt csak óvatosan szedjük fel, ne szaladgáljunk mezítláb a virágos mezőn, s ha darázsfészekre akadnánk a padláson, az eresz alatt, vagy a hintafán, még véletlenül se kezdjük el piszkálni. Szintén nem javallott a vadméhek vagy domesztikált rokonaik kaptárjainak háborgatása jogosulatlan mézszerzési céllal: ezt hagyjuk a méhész szakemberekre, illetve a medvékre - utóbbiak alighanem kevésbé allergiásak a méhcsípésre.
Harapást szőrével
Többféle eljárás létezik, melyek segítségével előzetesen is kimutatható, hogy kiemelten érzékenyek vagyunk-e méh- és darázscsípésre, bár többnyire csak a speciális provokációs teszteket tekintik hatékonynak: ezek során kis mennyiségű allergénnel vagy allergénkivonattal hozzák kontaktusba a szervezetet, általában a bőrt, s ez érzékenyebb pácienseknél meghatározott időn belül helyi reakciót vált ki.
Egyes szakmai vélemények szerint (s eme állásponthoz csatlakozik a magyar allergológiai társaság is) minden olyan eljárás megbízhatatlannak számít, amellyel a méregspecifikus immunglobulint (az IgE mennyiségét) igyekeznek kimutatni a szervezetben - történjen bár vérvizsgálattal vagy bőrpróbával. Szerintük ez elsősorban nem a néha szokásos laboratóriumi méréstechnikai pontatlansággal magyarázható: a méreg elleni immunglobulin kóros szintű jelenléte nem feltétlenül jelent klinikai allergiát. A vizsgálat nyomán veszélyeztetettnek bizonyuló, méh- és darázsméreg allergénspecifikus immunglobulint hordozó személyek még nem lesznek törvényszerűen roszszul a csípés hatására.
Jó hír viszont, hogy a darázs- és méhcsípés kiváltotta allergia vakcinakúrával gyógyítható. A kezelés, amit méregspecifikus immunterápiának nevezünk, gyárilag preparált, tisztított méh- és darázsméregoldatok fokozatos injekciós bevitelét jelenti. A kezelés a méreg nagyon kis mennyiségével kezdve, az adagokat fokozatosan növelve, általában kétcsípésnyi méregnek megfelelő mennyiséggel folyik 3-5 éven át (4-8 hetente kap egy-egy injekciót a páciens). A betegek 85-90 százaléka a kezelés nyomán elveszíti túlérzékenységét, megszűnik a méreg elleni immunglobulin-termelődés. A kezelésnek megvannak persze a maga veszélyei: a rovartoxin adagolása maga is kiválthat anafilaxiás reakciót - éppen ezért erre csak szigorúan ellenőrzött, klinikai körülmények között kerülhet sor.
Szúnyogallergia
A szúnyogcsípés, különösen következményeit tekintve, már önmagában is kegyetlen élmény, ám sokaknál még súlyos allergiás reakciókkal is társulhat. Ráadásul szúnyogcsípés sokkal gyakrabban ér minket, mint méh- vagy darázstámadás.
A szúnyogcsípésre, egészen pontosan a szúnyog nyálában található bizonyos fehérjékre való túlérzékenység csak fokozatosan alakul ki: a leendő allergiás beteg kezdetben "csupán" ugyanúgy vakarózik, mint mindannyian (a szúnyog a darazsakkal és a méhekkel ellentétben nem küld belénk mérgeket - annál inkább antikoagulánsokat, azaz véralvadásgátlót), ám egyszer csak, évek múltával, beüt a baj. Ilyenkor a csípést elszenvedő végtag akár többszörösére dagadhat, ráadásul a tünetek minden egyes csípésnél visszatérnek. Éppen ezért jó előre fel kell készülni, és megfelelő gyógyszereket betárazni: ha egy óvatlan éjszakai látogató megtalálná az áldozatot, rögvest el kell kezdeni az önkezelést - erre az antihisztamin-tartalmú gyógyszerek a legalkalmasabbak, de bizonyos kalciumtartalmú készítmények is segíthetnek. Igaz, a megkérdezett betegek tapasztalatai szerint ez utóbbiak korántsem egyformán hatékonyak, így azután jobb, ha ragaszkodunk a bevált készítményekhez.
