Shackleton és az Antarktisz felfedezése

„Megjártuk a poklot”

Tudomány

Száz éve egy váratlan szívrohammal zárult le az Antarktisz felfedezésének hőskora, Ernest Shackletont azonban rövid feledés után újra felfedezte az utókor.

Egy sarki expedíció híreitől volt hangos 1922 első napjaiban a világsajtó: Ernest Shackleton, az első számú brit sarkkutató Quest nevű hajójának fedélzetén tervezte körbehajózni az Antarktiszt. A rejtélyes déli kontinens azonban a végzetének bizonyult: január 5-én Déli-Georgia szigetén érte a halál, jó másfél hónappal a 48. születésnapja előtt, szívroham vitte el. Nem ez volt a szokásos halálnem az addigi negyedszázad felfedezési, sarki expedíciós rohamában: jellemzőbb volt, hogy kimerültség, éhezés és fagyás miatt vesztek oda, mint Robert Falcon Scott és négy társa, akik éppen 110 évvel ezelőtt, Amundsenék után pár hét késésben, másodikként érték el a Déli-sarkot. Ugyanabban az évben a német Antarktisz-expedíció egyik tagja szifiliszben vesztette életét, egy másik valószínűleg öngyilkos lett.

Shackleton hajója, a korábban fókavadászatra használt, majd felfedezésre felminősített, vitorlákkal is felszerelt gőzmeghajtású Quest még folytatta pár hónapig küldetését (az expedíciót John Quiller Rowett brit üzletember és filantróp finanszírozta). A parancsnokká előlépett Frank Wild helyettesnek gyorsan rá kellett jönnie, hogy a lassú, de sok szenet zabáló, a viharos tengeren nehezen boldoguló hajóval aligha fogja körbeutazni a déli kontinenst.

 

Ír, olvas

Ernest Shackleton 1874-ben született az akkor teljes egészében Nagy-Britanniához tartozó Írországban: népes angol-ír családja szülővárosából, Kilkeából előbb Dublinba, majd 1884-ben London külvárosába költözött. Bár a jobb munkalehetőségek mellett migrációjuk másik oka a „bennszülött” (katolikus) ír lakosságnak az angol-ír protestánsokkal szembeni ellenszenve lehetett, Shackleton mindig büszkén írnek vallotta magát, diákként még csetepatékba is keveredett, ha valaki az akcentusa vagy származása miatt gúnyolta. A kis Ernest sajátos érdeklődése és nonkonformizmusa hamar megnyilvánult: imádott olvasni, kedvence volt Jules Verne és az Északi-sark összes korai kutatója. A maga korában kifejezetten különcnek számított abban, hogy lánytestvéreit is szakmák elsajátítására és önálló életre ösztönözte, de az sem lehetett mindennapos látvány, ahogy a testvérek, az alkoholfogyasztás esküdt ellenségei együtt énekeltek antialkoholista dalokat a kocsmák előtt.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk