Egy sarki expedíció híreitől volt hangos 1922 első napjaiban a világsajtó: Ernest Shackleton, az első számú brit sarkkutató Quest nevű hajójának fedélzetén tervezte körbehajózni az Antarktiszt. A rejtélyes déli kontinens azonban a végzetének bizonyult: január 5-én Déli-Georgia szigetén érte a halál, jó másfél hónappal a 48. születésnapja előtt, szívroham vitte el. Nem ez volt a szokásos halálnem az addigi negyedszázad felfedezési, sarki expedíciós rohamában: jellemzőbb volt, hogy kimerültség, éhezés és fagyás miatt vesztek oda, mint Robert Falcon Scott és négy társa, akik éppen 110 évvel ezelőtt, Amundsenék után pár hét késésben, másodikként érték el a Déli-sarkot. Ugyanabban az évben a német Antarktisz-expedíció egyik tagja szifiliszben vesztette életét, egy másik valószínűleg öngyilkos lett.
Shackleton hajója, a korábban fókavadászatra használt, majd felfedezésre felminősített, vitorlákkal is felszerelt gőzmeghajtású Quest még folytatta pár hónapig küldetését (az expedíciót John Quiller Rowett brit üzletember és filantróp finanszírozta). A parancsnokká előlépett Frank Wild helyettesnek gyorsan rá kellett jönnie, hogy a lassú, de sok szenet zabáló, a viharos tengeren nehezen boldoguló hajóval aligha fogja körbeutazni a déli kontinenst.
Ír, olvas
Ernest Shackleton 1874-ben született az akkor teljes egészében Nagy-Britanniához tartozó Írországban: népes angol-ír családja szülővárosából, Kilkeából előbb Dublinba, majd 1884-ben London külvárosába költözött. Bár a jobb munkalehetőségek mellett migrációjuk másik oka a „bennszülött” (katolikus) ír lakosságnak az angol-ír protestánsokkal szembeni ellenszenve lehetett, Shackleton mindig büszkén írnek vallotta magát, diákként még csetepatékba is keveredett, ha valaki az akcentusa vagy származása miatt gúnyolta. A kis Ernest sajátos érdeklődése és nonkonformizmusa hamar megnyilvánult: imádott olvasni, kedvence volt Jules Verne és az Északi-sark összes korai kutatója. A maga korában kifejezetten különcnek számított abban, hogy lánytestvéreit is szakmák elsajátítására és önálló életre ösztönözte, de az sem lehetett mindennapos látvány, ahogy a testvérek, az alkoholfogyasztás esküdt ellenségei együtt énekeltek antialkoholista dalokat a kocsmák előtt.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
