Tatabánya ötvenéves: Sújtólégvár

szerző
Legát Tibor
publikálva
1997/41. (10. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Múlt szerdán két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét abból az alkalomból, hogy Tatabánya ötven éve város. A fél centenárium egyelőre nem rázta fel az ottaniakat, bár az is igaz, hogy ottjártunkkor még nagyon az elején jártak az örömködésnek.

Múlt szerdán két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét abból az alkalomból, hogy Tatabánya ötven éve város. A fél centenárium egyelőre nem rázta fel az ottaniakat, bár az is igaz, hogy ottjártunkkor még nagyon az elején jártak az örömködésnek.

Tatabányát nem hivatalos források szerint a Monty Python Repülő Cirkusza alapította 1947-ben úgy, hogy a település két végében található falvakat, Alsó- és Felsőgallát, valamint Bánhidát átkeresztelte Tatabánya Felső, illetve Tatabánya Alsó vasútállomásokra. A lendületes gesztust kemény aknamunka követte több mint negyven éven keresztül a környékbeli szénbányákban, a javarészt bejáró bányászokból álló lakosságot pedig úgy változtatták városi polgárokká, hogy azokra a területekre, ahol nem voltak bányák, erőművek, ilyen-olyan üzemek, lakótelepeket építettek. "A tatabányai tájék, a >>semmiből valamivé nőttTata, szerzői jogokat sértettek volna.

Akkoriban az látszott törvényszerűnek, hogy Tatabánya, úgy, ahogy van, a föld színéről is eltűnik, legfeljebb néhány Tarkovszkij-epigon lát majd benne némi fantáziát. De aztán mégsem ez történt, a helyiek összeszedték magukat, és inkább a győri meg a székesfehérvári példát tartották követendőnek, mintsem az ózdit vagy a kazincbarcikait. Szerkezetváltás, adókedvezmények, munkahelyteremtés, ezek voltak a varázsigék, és ma már eljutottak oda, hogy elmondhatják,

a kikecmergés elkezdődött

Hogy ez valamennyire a földrajznak (Tatabánya azért mégis csak nyugaton van) meg az M1-es útnak is köszönhető, tulajdonképpen lényegtelen, sokkal fontosabb, hogy hat év alatt jelentősen (húszról tizenegy százalékra) csökkent a munkanélküliség, sőt a városban főiskola és színház nyílt.

A Tatabányai Fesztivál - Ötvenéves a város nevezetű rendezvénysorozat valószínűleg e statisztikákkal igazolható sikertörténet-nyitány csillogó értelmezése, csakhogy a városban ennek még nem igazán vannak nyomai. A bevásárlóközponttal egybeépített vasútállomáson a forgalmistákon múlik, hogy az oroszlányi személy ne a Konzum Áruház háztartásikisgép-osztályára fusson be, a kalauzok is megszokták már, hogy akadnak olyanok, akik Szárliget magasságában kérdezik meg tőlük, hol árulják a leértékelt frottírtörülközőket. A Kőbánya-Kispest metróvégállomásra kísértetiesen emlékeztető objektum azonban szombat délután már teljesen kalandmentes, csak a váróteremben hortyog néhány hajléktalan, a büfé pultját meg öt, műanyag poharát hipnotizáló fiatal férfi támasztja. Amíg a kávénak nevezett drapp meleg vizet fogyasztjuk, megállapítjuk, hogy közülük négynek tetoválás van a nyakán, olyan feliratokkal, mint "nyak", "szex", "itt vágd el", és ez sokkal izgalmasabb látvány, mint a vasútállomás előtti panoráma, a kétszer kétsávos út lakótelepi házakkal szegélyezve.

"Ötven? Város?", kérdez vissza az első utunkba kerülő ember, és láthatóan zavarban van, amikor soroljuk neki a jobbnál jobb programokat, az ünnepélyes gyáravatót, a várostörténeti vetélkedőt, az Ezüst Turul-díjak átadását, a hatoslottó-sorsolást vagy éppen

Záray Márta díszpolgárrá avatását

"Az jó", mondja, aztán elhúz az ellenkező irányba.

Ünnepi készülődést csupán a Közművelődés Házában tapasztalhatunk. A nagyméretű, kékre festett doboz előcsarnokában hangszervásárt rendeztek a megyei kereskedők, az ifjú érdeklődők szintetizátorokon, gitárokon prüntyögnek, a fesztivál részeként látható a házban Raáb Zoltán rocktörténeti fotókiállítása is, este pedig itt lesz a város ötvenedik születésnapjára kiadott könnyűzenei dupla CD élő bemutatója helyi előadók közreműködésével. Cserteg Istvántól, a lemez szerkesztőjétől megtudjuk, hogy van egy alapítvány, ami a városban nyomuló zenekarokat segíti, van belőlük egy-kettő, a Grogen, az Ideas, jó srácok, tehetségesek. A főváros meghódítása lenne a nagy cél, de hát ez nem megy olyan könnyen. Úgy gondolja, mégis érdemes ezzel foglalkozni, mert így legalább fellépési lehetőségeik vannak a környéken, demofelvételeket tudnak készíteni, az újabbaknak meg fesztiválokat, tehetségkutatókat szerveznek.

Tatabánya egyik legvadregényesebb részén, a Kertvárosban azonban senki nem alapít zenekart. Éppen egy építkezésbe szaladunk bele, "játékterem épül itt, kocsma", mondják, majd miután megtudják, honnan jöttünk, üzletsorra helyesbítenek. "Öt-hat éve ez egy nagyon kemény környék volt, lovat vittek fel a negyedikre, a radiátorokat eladták, a kocsikat felgyújtották, be sem mertünk jönni, de aztán a zűrösebb családokat átköltöztették a Mésztelepre, és azóta nyugalom van", meséli a taxis. A Kertváros név eredetét nem igazán tudtuk megfejteni, ugyanis nem több, mint egy lepattant lakótelep remek kilátással a kettes erőműre. Az sem titok, hogy a lakáskereső apróhirdetésekben majdnem minden vásárlási szándék úgy ér véget, hogy "a Kertváros és a Mésztelep kivételével", a falakon a "Tankcsapda" meg a "Chikágó City" graffitik közé néhány "Cigány", illetve "Mocskos boxos" felirat is keveredett, de ez itt nem igazán érdekel senkit. "Húznánk el a francba, de nem tudjuk eladni a lakást. Egyszerűen nem hiszik el, hogy ez már nem olyan veszélyes környék", mondja egy, az építkezést figyelő fukszos, joggingos férfi, aki azt is elárulja, hogy "ebből-abból" él. "És azok, akik nem ebből-abból élnek?" "Olyat én itt nem ismerek", zárja rövidre a témát.

"Azt írjátok meg, hogy itt még a Rákosi alatt is jobb volt", rikolt utánunk egy öreg bácsi, amikor

Turult nézni indulunk,

részben a Nemzetközi Madármegfigyelő Nap tiszteletére, részben meg azért, mert azt mondták, hogy ha szépet akarunk látni, akkor oda menjünk föl. A hatalmas madár gyalog 600 lépcsőfokot jelent, autóval viszont egy szerpentinúton közelíthető meg, ahol valószínűleg rendeztek már futóversenyeket is, különben nem írtak volna olyan szövegeket az aszfaltra, hogy "800 méter, most húzz bele!" meg "300 méter, most már tényleg kibírod!".

Odafönt aztán tényleg olyan az egész,

mint egy látomás

A szobrot körülölelő parkban ezüstszínű szabadidőruhás nimfa ugrókötelezik, dalmatakölyök szaladgál egyik piknikkosártól a másikig, alufóliából sült csirkét varázsolnak elő éhes kirándulók, a parkolóban nyugati típusú személygépkocsik, és ráadásul ott ez az eszméletlen méretű madár, fején a szent koronával, ahogy csőrét a városra szegezi, amiért cserébe a város jelképként kezeli őt, és tiszteletét utca-, vendéglátóipariegység- vagy taxiscég-elnevezésekben fejezi ki, de legutóbb például cukorturult készítettek, amit a Közművelődés Házában hamarosan megnyíló helytörténeti múzeumban fognak kiállítani.

Amíg a CD-bemutatóra várunk, lehetőségünk nyílik, hogy lássuk azt, ami már elkészült a múzeumból. A cukormadarat leszámítva egy valóban ízléses és látványos bemutató körvonalait fedezhetjük fel, amiben természetesen a bányászmúlt felemlegetésén van a legnagyobb hangsúly. Igaz, a bányászszakszervezetet nem állítják ki, a felsőgallai egykori Edison mozi nézőterét viszont igen.

A koncert elejét még megvárjuk. Nem szednek belépőt, mégis jó, ha negyed ház van, amikor a bánhidai kis fúvósok produkciójával kezdetét veszi a CD-bemutató. Könnyűzenei est lévén, a gyerekzenekar klasszikusok helyett csacsacsát játszik, meg olyan örökzöldeket, mint a Karaván. Aztán az Esőtükör együttes jön, a műsorvezetőtől megtudjuk, hogy eredetileg Tükörnek hívták magukat, ám egy koncertjükön eleredt az eső, akkor változott meg a zenekar neve. A korai Cure-ra emlékeztető daluk végén átmegyünk a Vadorzónak nevezett rockkocsmába, és közben arra gondolunk, hogy Tatabányán a dolgok tulajdonképpen olyan egyszerűen működnek, mint az Esőtükör együttes névválasztása: ha zuhogni kezd, akkor változtatnak. Nincs vesztenivalójuk.

Legát Tibor

Vadorzó pub

Árpád Szálló

Nyitva: hosszú hétvége, 20-tól hajnalig

Ha Tatabányán az ember bele akarja vetni magát az éjszakába, két választása van: vagy bekapcsolja a tévét, vagy lemegy a Vadorzóba. A helyi grand hotel, az Árpád Szálló alsó részében berendezett terep az egyetlen biztos szórakozási lehetőség a városban, ráadásul két teljesen elkülönített részből áll: egyfelől rockkocsma koncertekkel, másfelől viszont diszkó a szokásos tartozékokkal. Egységesen háromszáz forint a belépő, szabad az átjárás, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy úgy éjjel két óra környékén már szükség is van erre. Ilyenkor ugyanis varázsütésre megszűnnek a stílusokkal kapcsolatos elfogult vélemények, és a közönség ide-oda ingázik, talán azért, hogy eddze magát a hajnali zárást követő hazainduláshoz.

A hely elnevezése csak a magunkfajta idegenek számára talány, a tulajdonostól, dr. Szalay Zoltántól megtudhattuk, hogy a Vadorzó valójában a 12/A akna neve volt a daliás bányászidőkben, de hogy a név ne csak merő jófejeskedés legyen, a Vadorzó rockszakaszát egy az egyben úgy rendezték be, mint egy bányát. A fa, a szellőzőberendezések, a lámpák, de még a legkisebb csavarok is eredetiek, a székek, asztalok pedig a régi bányászkolóniák úgynevezett "hatajtós" lakásaihoz készült bútorok másolatai. A falakon régi szociofotók és munkavédelmi plakátok, a legszebb talán az a hintán ülő bányászt ábrázoló plakát, amire azt írták: "A lógós akadályozza a termelést!". De hogy még nagyobb legyen a meglepetésünk, megtudtuk, hogy minden működik, így a hely láttán még a tűzrendészek is csak ámulni tudtak, hogy ez nem lehet igaz.

A diszkórész már nem ennyire különleges, de azért a falra kiakasztott Csepel, illetve a plafonról lógó IZS oldalkocsis motorkerékpárok valószínűleg szintén megdobogtatják az ipartörténet iránt fogékonyak szívét.

Persze, akik ide járnak, nem annyira törődnek ezekkel a dolgokkal, inkább csak jól akarják érezni magukat. A hely csütörtöktől vasárnapig működik, a telt ház majdnem mindennap garantált, állítólag még Pestről is járnak ide. Az árak kevésbé veszélyesek, mint a fővárosban, egy korsó sör 150 Ft, az üveges megoldások 180 forint (Talléros) és 280 forint (Heineken) között mozognak, a kimért bor 30 forint/deci, a hét és fél decis üveges 490. Az üdítő 50 forint/deci, kommersz tömény italok 120 Ft (Hubertus) és 160 Ft (vodka, gin, rum) per négy cent, a minőségi tömények 320-tól fölfele. A rockszakaszban a vodka-narancs, vodka-kóla, a diszkórészen pedig a Red Bull-whisky a divatos.

Mindezekhez egy csocsózó törzsvendég csupán annyit tett hozzá, hogy ha nem lenne a Vadorzó, akkor már ő sem lenne Tatabányán.

szerző
Legát Tibor
publikálva
1997/41. (10. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...