Orbán Viktor: „Sorsdöntő győzelmet arattunk”

  • narancs.hu
  • 2018. április 8.

Választás 2018

Orbán Viktor győzelmi beszédet mondott a Bálnánál.

„Győztünk!” – mondta Orbán rövid, nagyrészt köszönetnyilvánításból álló és papírból olvasott  beszédében.

„Magyarország ma nagy győzelmet aratott”, éppen ezért kell most visszafogott mondatokat mondani: ilyen eredménynél van mire szerénynek lenni, mondta Orbán Viktor.

A magas részvételről megjegyezte, hogy az „minden kétséget zárójelbe tett”.

Éljenzések közepette köszönte meg a hűséget és a kitartást mindenkinek. Hozzátette: „a külhoni magyarok segítettek megvédeni az anyaországot.”

false

Az aktivistákra is kitért: „jó volt veletek harcolni”, majd köszönetet mondott az érte elmondott imákért.

„Egy nagy csata van mögöttünk, sorsdöntő győzelmet arattunk”, így „lehetőséget teremtettünk, hogy megvédjük Magyarországot”.

Végül közösen, diadalittasan elénekelték a Kossuth-nótát. A dalt Németh Balázs köztévés riporter kommentárja szerint már korábban is énekelték fideszes rendezvényeken, és most már látszik: „Megérte.”

Figyelmébe ajánljuk