A magyar kormánynak fontos a magyar zsidóság, főleg, amikor Izraelbe látogat

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. márc. 17., 11:30
kommentek
1
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Balog Zoltán Tel-Avivban haknizik és rögvest megoldja az egészségügy problémáit.

„Azt kívánom, hogy legyen minél több barátja Izraelben Magyarországnak, és Magyarországon Izraelnek. Bízom benne, hogy engem a barátok közé sorolnak, számíthatnak ránk” – mondta csütörtökön este Balog Zoltán emberminiszter Tel-Avivban, kebelére vonva az Izraelben élő magyarokat és egyben a közös magyar és zsidó múltat, a szabadságszeretetet meg minden mást, ami éppen eszébe jutott. Mindezt a március 15-e alkalmából rendezett nagykövetségi fogadáson tette, ahol fény derült többek között arra, hogy Balog héber imákat is ismer, és már hatodszorra jár Izraelben.

De nemcsak magánjellegű titkokat osztott meg a hallgatósággal, hanem beszélt mindenféle másról is, hálát adott például a magyar zsidóságnak, amiért 1848–49-ben mindvégig a magyar szabadságért harcolt, és külön kiemelte, hogy „a gazdag kulturális hagyományokkal, különleges közép-európai zsidó vallási, kulturális és etnikai identitással, Magyarországra, Romániába és Szlovákiába nyúló gyökerekkel rendelkező izraeli magyar ajkú közösség fontos Magyarországnak, és a magyar kormánynak”.

És mivel kis hazánk befogadó, toleráns és szeretetteljes attitűddel fordul minden kisebbség és más vallású és kultúrájú állampolgárok felé, főként addig, amíg nem akarnak átjönni a magyar határon, ezért Balog felvillantotta a kívánt jövőbeli együttműködést is Izraellel a „gazdaság számos területén, az innovatív technológiákban, az informatikában, az orvostudományban, a gyógyszerkutatásban”. Aztán tárgyalt is ilyen témát gyorsan az izraeli egészségügyi miniszterrel a mesterséges megtermékenyítés izraeli gyakorlatáról, no meg az orvosképzésről. Hátha onnan egyszerűbb megoldani a problémákat.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. márc. 17., 11:30
kommentek
1
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 Cheyenne
    Cheyenne
    2017. március 17., péntek 12:58
    Netanjahu kormánya és Orbán kormánya zsigerileg, fundamentálisan is egy nyelvet beszélnek: Lásd demokrácia-értelmezés, civilek vegzálása.

    Az, hogy a magyar kormánypárt legközelebbi holdudvarának sok csatakos zsidózó, antiszemita tagja van, inkább csak valamiféle bukét ad a dolognak, de Finkelstein a közös nevező: Aki nem mi vagyunk, az ellenség, hazaáruló, következésképpen eltakarítandó.

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Villámnarancs

Belecsapunk.

Villámnarancs
Szerző adatlapja
Összes blog Itt