Fidesz-szóvivő: Megvan a pénz, készen állnak, hogy kerítést építsenek a keleti határszakaszra is

  • narancs.hu
  • 2017. június 17.

Villámnarancs

Kell is, hogy végleg elzárjuk magunkat a külvilágtól.

Szombaton Debrecenben tartott sajtótájékoztatót Halász János, a Fidesz országgyűlési frakciójának szóvivője. A szédítés témája elsősorban az volt, hogy szerintük azzal, hogy az MSZP-s Bárándy Péter védi Ahmed H.-t, az egész baloldal egy „terrorista” mögött áll. Innen aztán már csak egy fideszes tyúklépés volt eljutni odáig, hogy ez az egész az európai szocialisták ötlete volt, Botka Lászlóék pedig elárasztanák az országot menekültekkel, a kerítést is lebontanák.

Halász János

Halász János

Fotó: MTI

Az MTI tájékoztatása szerint Halász a sajtótájékoztató végén elmondta: készen állnak arra, hogy szükség esetén azonnal megkezdjék a kerítés építését a keleti határszakaszon. Ehhez minden forrás, ember, eszköz rendelkezésre áll – fűzte hozzá.

Vagyis: könnyen lehet, hogy a soron következő választások előtt nemcsak félig elkészült utakat és középületeket, hanem egy újabb határkerítést is avathat majd Orbán Viktor. Lenne egy tippünk, hogy melyiknek fog a legjobban örülni.

Begurult Kósa Lajos, amikor az Ahmed H.-ügy újratárgyalásáról kérdezték

Gratulált a magyar baloldalnak, amiért terroristát védenek. Kósa Lajos az Egyenes beszéd című műsorban közel tíz percig szócsatázott Rónai Egonnal Ahmed H. ügyéről. A Fidesz frakcióvezetője hozta a tőle megszokott színvonalat, és ilyen gyönyörű mondatokat eresztett meg: „Napnál is világosabb, hogy ez a magyarázat több mint sánta.”

Figyelmébe ajánljuk

És meghalni a gyönyörtől

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.

Végtére is a gyerek az első

Lehet-e hazugságra építeni értelmes életet, főleg másokét, a családtagjainkét, a gyerekünkét? Persze kizárólag az ő érdekükben! Van-e olyan érdek, ami fontosabb, mint az igazság?

Kísérleti fizika

Öveges József fizikus, piarista szerzetes, tanár, mondhatni mé­dia­­sztár volt a hatvanas–hetvenes években. Közvetlen stílusban, élvezetesen előadott ismeretterjesztő előadásai és a közben bemutatott kísérletek tették ismertté.

Micimackóék felnőttek

Ládaasztal a fő díszletelem a Három Holló pincehelyiségének apró színpadán, olyan, amilyenek mellett a fesztiválokon szoktunk iszogatni. Körülötte jégkockához hasonló, hol egységes kékben, hol különböző színekben pompázó ülések. Gyerekként nem egészen így képzeltük a Százholdas Pagonyt.

A ház torka

Egy Pireneusok mélyén megbújó faluban, a Clavell házban a család egyik nőtagja éppen haldoklik. Hörgő, bűzölgő, démonisztikus tusa ez, pokoli gyötrelem. Nem véletlenül gondolunk a pokolra és érezzük meg egy földöntúli lény jelenlétét.

Mi a művészet?

Hazánk kulturális miniszterének, Hankó Balázsnak – aki a 2023-as és a 2024-es szja-bevallásának „munkáltató” rovatába is „Kultúrális és Innovációs Minisztériumot” írt – érezhető, napi gondjai vannak a nyelvhasználattal.

A javaik és az életük

Válaszolnak… Az a legjobb ebben a szánalmas bolhacirkuszban, hogy válaszolnak, és megmagyarázzák. Hogy az nem is úgy van, mert nem is az övéké, csak épp náluk van, valahogy. Bérelték, lízingelték, amikor egy percre nem figyeltek oda, a nyakukba akasztotta valaki vagy valami. Néztem a tájat, és rám esett, a Jane Birkin meg a táskája, szerencsére nem az egész Gainsbourg család, gyerekkel, kutyával, szivarral.

Honfiak  

–Librettó–

(A helyszín az első négy felvonásban mindvégig a miniszterelnök dolgozószobája.)

Nemcsak a hősök arcai

82 éve, 1943. április 19-én kezdődött, és szűk egy hónapig tartott a varsói gettófelkelés. Miközben a nácik leszámoltak az alig felfegyverzett lázadókkal, porig rombolták a zsidók számára kijelölt városrészt, a túlélőket pedig haláltáborokba küldték, Varsó többi része a megszállás hétköznapjait élte. Hogyan emlékezik ma Lengyelország a világháború alatti zsidó ellenállás legjelentősebb mozzanatára?

„A legkevésbé sem keresztényi”

A nyugati populista mozgalmak és pártok a kereszténység kifacsart értelmezését használják fegyverként a hatalomért folytatott harcban, miközben a hagyományos kereszténydemokrácia identitásválságba került. A Princeton University professzora arra is figyelmeztet: legalább mi ne beszél­jünk szélsőjobboldali „hullámról”.

Mindenki hibázhat

Nem állítható, hogy a KSH direkt hamisítana adatot a szegénységi mutatók kiszámításánál. Mégis, valahogy mindig a „kellő” irányba mutatnak a számok.