Így alázta meg a Klik a kitűnő tanulók családjait

  • narancs.hu
  • 2016. június 29.

Villámnarancs

Ajándékkal akartak kedveskedni, pitiáner gesztus lett belőle.

„A Fővárosi Nagycirkusz jóvoltából idén nemcsak dicséret jár a kitűnő bizonyítvány mellé, hanem ajándék cirkuszjegy is, amit a napokban kapnak meg az érintett diákok. (…) A MACIVA segítségével több mint 112 000 jegy kerül kiosztásra az ország közel 2000 általános iskolájában” – büszkélkedik honlapján a Klik.

Ám a legtöbb esetben a kisdiák igen jelentős anyagi áldozatok árán tekinthetné meg a minden bizonnyal nívós produkciót. Hiszen a vidékieknek Budapestre kell utazni, a kísérőknek (általános iskolásokról van szó!) már a vonatra sincs diákkedvezmény, sőt a plusz cirkuszjegyet is meg kell vásárolni. Egy gyerek+egy szülő vonatjegye például Szolnokról (100 kilométer) 5040 forint, de a benzinköltség is legalább ennyi, a cirkuszjegy (Bónusz brigáddal!) 2000 forint, és akkor még nem számoltuk a budapesti villamosjegyeket, az étkezést stb. Vagyis alaphangon több mint 7000 forintba kerül ez a kis ajándék – feltéve, ha csak 100 kilométerről van szó.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)