„2013 decemberében érkeztem először Magyarországra, hogy egy hónapos piackutatást végezzek. Ezt már megelőzte egy online kutatás, ahol annak jártam utána, vajon hol érdemes egy új üzletbe fogni. Először csak terjesztéssel akartam foglalkozni, de a körülmények igen kedvezőek voltak egy kávézó megnyitásához is, így végül emellett döntöttem” – meséli Ryan, aki a Fülöp-szigetekről érkezett Budapestre, és tavaly nyáron nyitotta meg a Margit híd budai hídfőjéhez közeli Barako kávéházat. Mielőtt belekerült a kávébizniszbe, teljesen más területen, a bankszakmában dolgozott. „Úgy 15 évig csináltam, de egy idő után éreztem, hogy nem akarok ebbe beleragadni, mindig ugyanazokkal a kifogásokkal foglalkozni, egyszerűen szívszorító volt, hogy jöttek be az irodámba az emberek, hogy segítsek rajtuk, ne vegyük el a házukat vagy a kocsijukat. Kellett egy jó indok, hogy kiszálljak ebből az egészből” – emlékezik vissza, és hozzáteszi, az unokatestvére fertőzte meg a kávéüzlet gondolatával, ő ugyanis hosszú ideje ezzel foglalkozik.
| ||
Az indok tehát adott volt, már csak egy arra alkalmas helyet kellett találni a megvalósításhoz. „Régebben dolgoztam az Egyesült Államokban, oda tudtam, hogy nem akarok visszamenni, gondolkoztam még Ausztrálián vagy Új-Zélandon, végül Európa mellett döntöttem.” Budapestet a vibráló és kifejezetten izgalmas kávékultúrája miatt választotta, no meg azért, mert itt adott volt a lehetőség az üzlet 100 százalékos tulajdonlásához, nem kellett bevennie maga mellé egyetlen magyar partnert sem. „Ez nagyon ritka, az én országomban ez nem is lehetséges, a legtöbb helyen pedig legalább 50-50 százaléknak kell lennie. Ráadásul, ha egy ekkora kávézót nyitottam volna a Fülöp-szigeteken, négyszer vagy ötször ennyibe került volna” – teszi hozzá Ryan, aki szerint Magyarország igen vonzó olyan külföldi kisbefektetőknek, mint amilyen ő is.
A piackutatás és néhány helyi céggel való kapcsolatfelvétel után Ryan visszautazott a Fülöp-szigetekre, egy barátjára bízta a budapesti üzlet kialakítását, ő maga pedig májusban érkezett vissza – akkor már a családjával. És végleg. Körülbelül három hét kellett ahhoz, hogy összerakják a gépeket és berendezzék a kávézót, május végén pedig már meg is nyitottak, de akkor még csak próbaüzemmódban. Normál nyitva tartással tavaly június óta üzemel a Barako. „Nem számítottunk arra, hogy ilyen népszerűek leszünk. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk és kapunk azóta is, kialakult egy visszajáró, lojális vendégkörünk. A felújítás viszont most elég zavaró (a Török utca a budai fonódó villamoshálózat projektje miatt felújítás alatt van – F. Zs.), sok vendégünk panaszkodik, hogy nem tudnak hová parkolni miatta. Egyelőre nem jelent forgalomkiesést, de a vendégkör kiszélesítését mindenképpen gátolja.”
| ||
Budapestbe az első pillanatban beleszeretett: elmondása szerint nem választhatott volna jobb helyet sem a kávézó, sem az új élet szempontjából. „Persze, ez egy igen nagy kihívás, egy totál másik országban landolni és a nulláról újrakezdeni, főleg akkor, ha nem egyedül, hanem a családoddal érkezel. Én sok helyen dolgoztam már a világban, de a feleségem a Fülöp-szigeteken kívül sehol. Neki lenne is munkája, de most terhes, így ő otthon van. A lányom 14 éves, neki a legnehezebb közülünk, hiába a két tannyelvű iskola, magyarul még nem igazán beszél, nehezen boldogul, nincsenek új barátai. Nem bántam meg, hogy idejöttünk, de az azért elszomorít, hogy látom, a lányom nem mindig érzi jól magát itt.” Az viszont fel sem merült benne, hogy magániskolába küldi a lányát, véleménye szerint ugyanis könnyebb így az integráció. „Ha én vagyok az idegen a társadalomban, akkor nem annak kell megértenie engem, hanem nekem kell hozzá alkalmazkodnom. Ez így működik, ezt vagy elfogadod, vagy lehet visszamenni” – vallja.
Hogy ez mennyire egyszerű, az mind az országtól, mind az országba érkezőtől is függ, de Ryan szerint ebből a szempontból viszonylag könnyű dolga van, hiszen rengeteg kulturális hasonlóság van a Fülöp-szigetek és Magyarország között. „Ahogy itt is, az én országom nagy része is katolikus, a családot rendkívül fontos értéknek tartja, vagy például kávéval indítja a napot. Érdekes látnom, hogy a kávézómban is köttetnek szerződések egy kávé mellett, vagy zajlanak vakrandik, nem úgy, mint az USA-ban, ahol ha azt mondják, »ugorjunk be egy kávéra«, az tényleg azt jelenti, hogy beugranak érte, és már futnak is tovább. Nem, a magyarok leülnek, és kiélvezik a kávéjukat.”
Az embereket barátságosaknak és nyitottaknak látja, olyanoknak, akik minden különösebb ok nélkül kedvesek tudnak lenni a másikhoz. „Én nehezen barátkozom, de itt rá vagyok utalva, és nincs is nehéz dolgom. Az emberek itt bár elsőre nehezen bíznak meg a másikban, ha kialakul köztük egy barátság, mindent megtesznek érte. Van néhány barátom, akik olyanok, mint az édesanyám: szívükön viselik a sorsunkat.”
Rossz élmény külföldiként viszonylag kevés érte. Olyan esetet fel tud idézni, hogy a metrónál bérletet akart venni, és mivel nem tudtak jól angolul, nem értették, mit akar, majd a mellette ácsorgó utas felvilágosította, hogy a hölgy annyit mondott neki, nem tudja, mit akar, mert nem beszél kínaiul. „De ez apróság, annyit fűztem hozzá angolul, hogy sajnálom, hölgyem, nem találta el a kisebbséget, nem kínai vagyok. Majd továbbmentem.” Magyarul igen keveset beszél, de tervben van, hogy megtanul, hiszen eldöntötte, ha eljön az ideje, jelentkezik állampolgárságért. „Szeretek itt lenni, nem akarok már máshol élni, nem akarok visszamenni sem, legfeljebb nyaralni. Ne értsd félre, imádom a Fülöp-szigeteket, gyönyörű hely, de az ottani embereket nem szeretem. Nagy a korrupció, és nem szeretném, ha a gyerekeim olyan környezetben nőnének fel” – mondja, és hozzáteszi, ha valaha megengedheti majd magának, vesz ott is egy házat meg itt is, de vissza már semmi pénzért nem menne innen.
