A korábban viszonylag szokatlan határjárás során Csík Jánosék a magyar intellektuális rock felé tájékozódtak, Lovasi Andrást például állandó vendégeik között tartják számon, meg is jelenik ezen a lemezen, mégpedig Kiss Tibor (Quimby), sőt egyenesen Póka Egon társaságában - igaz, az utóbbi csak a Közép-európai Hobo Blues II. szerzőjeként van jelen, magát a darabot viszont Ferenczi György és a Rackajam hangulatos elővezetésében hallhatjuk. Az első darabok még tisztán idézik fel a magyar (erdélyi) népzenei világot, de van kuruc nóta is, jutalomjáték lehetőségét kínálva a szaxofonos-tárogatós-klarinétos Makó Péternek. Több helyen több dicséret jutna a többieknek is, hiszen rászolgáltak - így például a cimbalmos-tangóharmonikás Barcza Zsolt, aki vakmerő vállalással Beethoven Holdfény szonátáját tette az Édesanyám rózsafája más szöveggel énekelt dallama alá. Ezt a dalt persze nehéz szebben előadni, mint Balogh Kálmán és Lukács Miklós duóban, viszont Lukács itt is felbukkan, mégpedig jó kezű komponistaként kamarazenével keretezve az utolsó dalt. A zenekar a hangszerváltásokkal meggyőzően át tud lépni egyfajta szvinges, bárzenés világba is, a váltások is elegánsak, finomak, nincsenek zavaró törések. Sokféle zenei ízlés számára kínál kellemes pillanatokat a huszonhárom éves kecskeméti zenekar lemeze, unalom nincs, igaz, nem is a túlzott elmélyülést szolgálja.
Fonó, 2011
