Filmzene: Senki földjén (Sorstalanság)

  • - té.pé -
  • 2005. március 3.

Zene

Állítólag Stravinsky mondta, hogy Vivaldi egész életében egyetlen hegedûversenyt írt; igaz, azt az egyet közel négyszázszor. Ennio Morricone egész életében egyetlen filmzenét ír. A probléma ott kezdõdik, hogy akárcsak rõt szakállú kollégája, õ is több százszor adta már el ugyanazt az ötletet. Most éppen a Sorstalansághoz.

Az EMI által megjelentetett CD 15 zeneszámot tartalmaz. Papíron. A valóságban ez a háromnegyed óra alig több három apró kis ötletnél. A többi a zenei ötletmorzsák újrahangszerelt változata. Maga a "fõtéma" egy öthangú, egyszer lefelé, egyszer felfelé hajló a-moll dallamocska. Harmonizálása úgynevezett természetes vagyis vezetõ hang nélküli mollban történik, mely ebben az esetben nem a középkori Modus peregrinust juttatja eszünkbe, hanem az angolszász popzenét. Abból is az érdektelenebb fajtát. Formai felépítése sem törekszik a nagy ívek megrajzolására, hiszen egyszerû háromtagúsága megelégszik egy rövidke maggiore (azaz dúr) középrésszel, ahonnan különösebb érdemi munka után zuhanunk vissza a pánsíp által fémjelzett fõanyaghoz. Pánsíp! Ez az egyébként szimpatikus hangszer, mely különleges hangjával egy pillanat alatt elénk varázsolja a napfényes mediterráneumot, itt egész egyszerûen idegen testként lóg ki a zenébõl/filmbõl. A téma apró változtatásokkal, hol ügyesebb, hol ügyetlenebb ellenponttal, néha jobb, de többnyire rosszabb hangszerelésben még vagy négyszer-ötször köszön vissza. Nem járunk sokkal jobban a második anyaggal sem, mely öt különbözõ néven fut. Ebben Morricone visszatér a jól bevált recepthez, a Volt egyszer egy vadnyugat óta zenei névjegyként jelen levõ vokalizáláshoz. A sokáig egy helyben topogó, majd egyre nagyobb lépésekben mozgó dallamot kórus és zenekar kíséri. Stílusa alapján biztos helye volt/van/lesz bármely spagettiwesternben. Cseppet sem meglepõ, hogy az audio élményként semmitmondó. A tábort, a lélek pusztulását megjelenítõ, éles ritmusú, mindig magasabb kezdõhangról ereszkedõ egyszerû skálamenet a film leghatásosabb "összmûvészeti" pillanata. Hangneme az A-dúr paralelje, fisz-moll, mely végre némi hangnemi változatosságot jelent az egyébként szigorúan "A" tonalitásban mozgó 45 percben. Morricone úgy döntött, némi hungaricumot is belecsempész zenéjébe. Tulajdonképpen szerencsések vagyunk, hiszen cimbalom helyett akár tárogatót vagy köcsögdudát is megálmodhatott volna az olasz mester. Bár hangszerismerete alig-alig jutott túl a zenei lexikonok rövid címszavánál, ne legyünk telhetetlenek! Néhány semmitmondó hangon kívül majdnem egy egész percnyi allegro tételt is ránk áldozott. A szintén a-mollban lévõ kamubarokk anyag szép példája a sehonnan sehova tartó alibizenéknek. Hangnemi kitérései ötletszerûek, zenei motívumai érdektelenek.

S ezzel végére is értünk a szegényes kínálatnak. Nem az a baj, hogy ezek a zenék a filmtõl függetlenül nem nagyon élnek meg, hiszen ebben a mûfajban ez nem kritérium. Nem is az a baj, hogy harmónia-világa nem jutott túl Kesztler összhangzattankönyvének elsõ leckéin, hiszen az egyszerûség akár erény is lehet. A baj az ötlettelenség, az önismétlés, a szellemi restség. Ez a zene minimális kreativitással elkészített iparosmunka. Konzerv. Bármely rendezõ bármikor leemelhetné a polcról, és alávághatná bármely filmjéhez. Nem kötõdik sehova. Lebeg a senki földjén.

- té.pé -

Figyelmébe ajánljuk

Mi, a színek

  • Kiss Annamária

Már az elején világos, hogy a színeknek jelentőségük lesz. A gárda egyik fele piros és fehér ruhát visel, vannak, akik talpig pirosban játszanak, mint az életre kelt Mefisztó (Szacsvay László) is (jelmez: Nagy Fruzsina). A hatalom kiszolgálói, a megalkuvók púderrózsaszínben virítanak.

Perpatvar mobile

A XXI. magyar tánc – e-moll hangneme ellenére életteli verbunkos – szinte csak szignálként szolgál a Fesztiválzenekar Brahms-koncertjén: természetesen arra várunk, hogy a hegedűre és csellóra írt Kettősverseny felcsendüljön, amelynek komponálását maga a szerző egy levelében „mulatságos ötletnek” nevezett. Nem véletlenül: ez egy hálátlan műfaj.

Huszonhét másodperc

  • Pálos György

A történet közismert: az indiai-brit származású, jelenleg az Egyesült Államokban élő Salman Rushdie-ra az 1988-ban megjelent Sátáni versek című regénye miatt Homeini ajatollah a megjelenést követő évben kimondta a fatvát, amely szerint minden muszlim joga és kötelessége végrehajtani rajta a halálos ítéletet.

Kampány

Amikor az idiotizmus a megszokottnál is erősebben tombolt egy aktuális kampányban, egy-egy mondat erejéig rendre kitértünk arra: a Fideszben vajon mit gondolhatnak odafönt a saját szavazóikról? Mire taksálják őket, akik döntenek arról, hogy milyen ún. narratívával etessék azt a tömeget, amelynek a jólétüket (tízemeletes jacht, orangerie meg fakazetta, lásd mint fent) köszönhetik. (Persze, pontosan tudjuk a választ: az urak számára annyit érnek a híveik, amennyijük van.)

Elandalodni Andalúziában

Spanyolhon. Tarka hímü rét. Tört árnyat nyujt a minarét. Bús donna barna balkonon mereng a bíbor alkonyon… álljunk csak meg egy pillanatra, nem is oly bús, inkább vidám, széles mosolyához milyen jól áll ez a fess ezredes! Aire fresco… hermosos caballos… bien, mi coronel. Jerez szőlővesszeiről szakadatlan csepeg valami kis nektár.

Az élet kapuja

  • Jeszenszky Géza
Sokan, de talán nem elegen érezzük ebben az országban, hogy sokszázadnyi megpróbáltatás, tragédia után a magyarság hajója a NATO- majd az EU-tagsággal biztos kikötőben horgonyzott le. A mostanában sokat emlegetett író, Herczeg Ferenc Az élet kapuja c. történelmi regényének címét kölcsönözve, Magyarország előtt kitárult az élet, a jobb jövő kapuja.

Fecseg a felszín

A NER-sajtó valóságos kampányt folytat a nem a saját hold­udvarba sorolt közvélemény-kutatók ellen. A közölt adatok „pontossága” azonban nem feltétlenül valamiféle ideológiai részrehajlás következménye.