Három szálon (Éri Péter, Hamar Dániel - Muzsikás együttes)

szerző
m. l. t.
publikálva
1998/51. (12. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ennek a Muzsikás-lemeznek régóta követtük az útját, utoljára (május 14.) Alexander Balanescut kérdeztük róla. Természetesen a Bartók albumról van szó; most karácsonyra kijött.

MaNcs: Véletlen egybeesés, hogy a Muzsikás együttes huszonötödik évében jelent meg a lemez?

Éri Péter: Véletlen, hiszen már több éve foglalkoztat minket a gondolata, de hogy mikorra készül el, azt nem tudtuk volna megmondani. Hosszasan készülődtünk, tanulmányoztuk a dolgot, és a stúdióban is eltöltöttünk bizonyos időt. Véletlen hát az egybeesés, de örülünk neki - egy szép évfordulós lemez.

MaNcs: Amit korábban hallani lehetett róla, az így summázható: a gyűjtő Bartók megidézése. Ez egyben archaizáló előadásmódot is jelent, vagy éppúgy szólal meg, mint egy "szokásos" Muzsikás-lemez?

ÉP: Megszólalnak azok a dallamok, amiket Bartók a század elején gyűjtött fonográffal. Rettentő hatással voltak rá, meghatározták úgy az életét, mint a zeneszerzői pályáját. Azt írta egy alkalommal, hogy az élete legszebb tíz esztendeje volt ez, el nem cserélné semmiért. Ugyanakkor hallható az a tapasztalat is, amit mi szereztünk, amikor találkoztunk a népzenével. Minket is megelőzött egy kutatógeneráció, és ez fontos a lemez szempontjából. Az ötvenes-hatvanas évek néptánckutatásai során indult meg Magyarország "feltérképezése", nagy gyűjtőutakat szerveztek elsősorban Martin György vezetésével, és ekkor rengeteg olyan hangszeres zene került elő, ami korábban nem volt ismeretes. Ezen alapult a táncház, és mindaz, amibe mi is bekapcsolódtunk. Tehát ez egy Muzsikás-lemez, amin számos olyan dallam hallható, amit Bartók gyűjtött, és amit felhasznált a különböző műveiben - ezekre részben rá lehet ismerni, részben pedig majd a füzet segítséget nyújt azoknak, akik az egyes dallamokat vissza akarják keresni Bartók műveiben.

Hamar Dániel: A népzene éppoly élő és szerves egység, mint egy fejlődő szervezet. Így előfordulnak olyan dallamok, amiknek fontosnak tartottuk a megjelenését, bár sem mi nem találkoztunk velük, sem azok a gyűjtők, akiknek az anyagából merítettünk. Néhány dallamot archaizálni kellett. Volt olyan dallam, amit a harmincas évek óta nem találtak, ezt mi megpróbáltuk a hasonló dallamok és Bartók fonográffelvételei alapján rekonstruálni. Hogy játszanák most, ha szokás volna.

ÉP: Szokásnak szokás, csak mondjuk pont olyan zenekaros felvételünk nem volt arról a dallamról, hiszen azok a fonográffelvételek nem voltak alkalmasak egy egész zenekar rögzítésére. Felvették a dallamot, a hegedűt, a kíséretet éppen hogy csak sejteni lehet. Ilyen esetekben a későbbi gyűjtések figyelembevételével rekonstruálnunk kellett. Lényegében három szál fut párhuzamosan: egyrészt a mi zenénk, másrészt megszólal néhány eredeti fonográffelvétel, és megszólalnak azok a Bartók-művek, jelesül három hegedűduó, amelyek pontosan ezekre a fonográffelvételekre épülnek. Ezek indították Bartókot arra, hogy műveket komponáljon belőlük.

MaNcs: Azt mondtátok, régi gondolat. Mennyire fedi egymást, ami megvalósult, és amit anno megálmodtatok?

ÉP: Egy reggel otthon beszélgettünk, akkor ébredtünk rá, hogy csak úgy lehet teljes, ha a zenénk mellett az eredeti forrás és azok a Bartók-művek is hallhatók, amiket mi is el tudunk játszani. Ebből a szempontból a hegedűduók jöttek számításba, az már egy későbbi gondolat volt, hogy Alexander Balanescu lehetne a Sipos Misi partnere. Azt hiszem, nagyon jó választás volt.

MaNcs: Amennyire vissza tudok emlékezni, mindössze egy évvel ezelőtt kezdtetek beszélni vele.

ÉP: Nem teljesen. Pár évvel ezelőtt felhívott a Palotai Zsolt, hogy itt van a Balanescu Quartet, feltétlenül hallanom kellene. Akkor ismerkedtünk meg. Aztán legközelebb, amikor itt jártak, meghívtam a Tilos Rádió népzenei műsorába, és olyan Bartók hegedűduókat és máramarosi román felvételeket tettem fel, amikről úgy véltem, hogy ismerheti. Akkor kezdtünk beszélgetni róla, csak akkor még nem volt kitűzve, hogy mikor fogunk a felvételéhez. Szóval volt ennek előzménye, a Marczibányi téri klubunkba eljött az egész kvartett, így nem érte váratlanul, amikor Londonban a Barbican Centre-beli koncertünk után megkérdeztük, volna-e kedve közösködni velünk.

MaNcs: És ha nem, kerestetek volna a helyére valakit?

HD: Ezt a lemezt két különböző zenei ízlésű réteg számára próbáltuk élményszerűvé tenni. Az egyik a népzenét és a Muzsikás együttest szerető közönség, a másik pedig az, amelyik Bartók irányából indul el. Balanescu az összekötő kapocs. Azt tartottuk fontosnak, a Bartók-művek interpretációjába olyan zenészt is bevonjunk, aki más irányból közelít Bartók felé. Nem egy katalógusszerű, tudományos lemezt akartunk készíteni - amelyben Bartók és a népzene kapcsolata kerül felvázolásra, erről a tudósok könyveket írtak már -, mi élményszerűen próbáltunk közelíteni.

Huszonéves koromban kerültem kapcsolatba a népzenével, addig nem is tudtam a létezéséről. Mint minden városi fiatal, úgy hittem, hogy kimerül a Száz forintnak ötven a felénél. Az első találkozásom azonban olyan óriási élmény volt, ami megváltoztatta az életemet; és Bartók írásait olvasva azt lehet tapasztalni, hogy vele is valami hasonló történt. Ünnepelt, komoly zenészként vidékre utazott, és úgy érezte magát, mintha egy kincsestárba lépett volna be. Ezeket az élményeket próbáljuk felidézni: mit élhetett át Bartók, és mit élhettünk át mi.

ÉP: Volt még egy előzmény, amit el kell mondanunk. Készített a Jánosi zenekar is egy Bartók-lemezt; a mienk egyrészt a háromszálú cselekmény miatt más, másrészt attól, hogy valóban nemcsak a dallamegyezéseket akartuk megmutatni, hanem azt az élményt is, amiről a Dani mesélt.

MaNcs: Hogyan látjátok: a gyűjtő Bartók mennyire ismert a világban?

HD: Nem teljesen; a zenéjét a művein keresztül ismerik a Bartók-rajongók. Bartók nagyon népszerű a világban, sokkal népszerűbb, mint ahogy mi azt itt el tudjuk képzelni. Ez megmutatkozott azon a komolyzenei fesztiválon, amit a New York-i Bard College-ben rendeztek, és ahová fiatalok ezrei jöttek Bartók zenéjéért. Mint egy popsztárnak, a trikókon az aláírása. Minket arra kértek, hogy Bartók és a népzene kapcsán egy egyszerű népzenei koncertet adjunk, nem volt kritériuma, hogy közismert Bartók-dallamok is szerepeljenek benne. És utána nagyon sokan odajöttek hozzánk, akiknek addig fogalmuk sem volt arról, hogy létezik ilyen. A New York Times zenei kritikusa is azt írta, hogy nagyon tetszett neki a koncert, csak nem hiszi el, hogy ilyen jó a népzene.

ÉP: Magyarországon a "legműveltebb körökben" is sokszor úgy érzi az ember, Bartóknak pont ez az oldala kevésbé vagy csak felületesen ismert. Egy neves karmester nemrég éppen a ti lapotokban közvetve balkáninak titulálta Bartók erdélyi, magyarországi román gyűjtését. Úgy látszik, nincs azzal tisztában, hogy bár az etnikus jegyek fölismerhetők egy-egy nép zenéjében, de pont itt, a Kárpát-medencében - ami végképp nem a Balkán - a különböző népek hangszeres zenéje igencsak összefonódik, rengeteg átfedés, kölcsönhatás létezik, de semmiképp nem a balkáni tánc és zenei kultúra része.

MaNcs: Ugyanaz a lemez jelenik meg a magyarországi és a nemzetközi terjesztésben, vagy az utóbbinál most is kényszerültetek olyan "finomításokra", mint a Hazafelén?

HD: Semmiféle kompromisszumot nem kellett kötnünk; az összeválogatott anyaggal messzemenőleg elégedett volt a Rykodisc, mindössze azt kérte, hogy az eltérő nyugati és magyar gondolkodásmód miatt más sorrendet állítsunk össze, mint amit a hazain fontosnak tartottunk. Hosszasan vitatkoztunk ezen, de végül is meggyőzött minket. Ugyanis minket elgondolkodtat, hogy egy olyan ember, akinek az élete és munkássága ezer szállal kötődik ehhez az országhoz, miért kényszerül arra, hogy elhagyja. Egy amerikai hallgató számára azonban nem hangzik olyan tragikusan az emigrálás, ott az egész ország ezen alapul. Azt a fonográffelvételt, amelyen kilencven évvel ezelőtt azt énekli egy énekes, hogy elindult kis hazájából - és a régi, csörgő fonográffelvétel mögül kihallani azt az embert, aki Bartóknak énekelt -, mi nagyon fontosnak tartottuk. Annyira fontosnak, hogy az egész lemez ezzel indult. És ez talán magyarázatot ad arra, hogy milyen gondolatokkal közelítettünk Bartók zenéjéhez.

Az a fajta zene, amit faluhelyen megőriztek az emberek, és ami ezer szállal kötődik az ottani gondolkodásmódhoz, sokkal nagyobb horderejű annál, hogy csak az ott élők számára mondjon valamit. A hetvenes években, amikor ezeket a zenéket - kiemelve a helyszínükből - klubszerűen kezdtük játszani, már érződött, hogy egy városi fiatal is élni tud velük. Most az utóbbi években az derült ki, hogy önálló műfajként elfogadja a nemzetközi zenei világ is. Ebben a zenében minden eszköz adott, hogy az ember kifejezhesse vele az érzéseit; és megvan az ereje, hogy ez átmenjen kultúrától, nyelvtől, helyszíntől függetlenül. Azokat az érzéseket, amiket egy század eleji parasztember érezhetett, átélhetik New Yorkban, amikor Sebestyén Márta énekel. Ugyanaz a katarzis, amit az a parasztember érezhetett, aki kitáncolta magából a hét gyötrelmét és fáradtságát, átadható, és ez egy óriási dolog; azt kell mondani, még azok a mesterek sem gondolták, hogy bekövetkezhet, akik gyűjtötték. Az akkori világban nagy dolog volt, hogy a népzenei elemeket egy komolyzenei kompozícióba Bartók beletette. Nem is örültek neki. Kemény visszautasításban volt része, amiért ezeket az eszközöket használta. Persze azokat a zenéket, amiket akkor visszautasítottak, ma már klasszikusnak tartják.

Sokfelé hallom Magyarországon, hogy Bartók és Kodály a népzenét kiemelte a sárból, megtisztította, és a művészet magas piedesztáljára emelte. Ez tévedés. Õk ilyet soha nem mondtak. Pont az ellenkezőjét! Azt mondták, hogy abban a formában, ahogy az ottaniak éneklik, ahogy azok a muzsikusok játsszák, úgy egyenértékűnek tartják a világ zeneirodalmának bármelyik művével.

Marton László Távolodó

Ifjú Muzsikás

Nem akarnék ünneprontó lenni, de két évvel ezelőtt éppen a karácsonyi koncerten jelentette be Csoóri Sándor, hogy kiválik a Muzsikásból. Mást gondolt a maga és mást a zenekar útjáról; úgy tudom, ahhoz az "eredeti" hanghoz kívánt visszatérni, amit a mestereitől hallott valamikor. Az idő majd eldönti, sikerült-e neki. Annak azonban már most örülhetnek hívei, hogy a tanítványaival alakított zenekarának, az Új Muzsikásnak megjelent az első - Egy című - albuma, s hogy ez alkalomból visszatért Csoóri dudás kedve is. Már csak pokolra kell menni - mondhatni.

m. l. t.

Fonó Records, 1998

szerző
m. l. t.
publikálva
1998/51. (12. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...