Ma megjelent, legfrissebb lapszámunkban Fischer Iván karmestert faggatjuk a közelgő Falstaff-bemutató kapcsán. Ízelítő az interjúból:
Magyar Narancs: Mi a Falstaff aktualitása ma, mit tud mondani nekünk ez a mű, ami itt és most érvényes, ami több mint a sziporkázó zene esztétikai élvezete?
| ||
Fischer Iván: Most mondhatnám azt, hogy megtanulhatnánk ebből a darabból, hogyan bánjunk a molesztáló férfiakkal. Alice-nek és Megnek eszébe se jut, hogy áldozatnak érezzék magukat. Tőrbe csalják és jól megbüntetik a vén kujon csábítót, és aztán együtt szórakoznak, mulatnak vele. Egyáltalán, nagyon tanulságos az az életvidámság, ahogy a szereplők túlteszik magukat sérelmeken, és hipp-hopp, újra jókedvük lesz. Na, ebből tanulhatunk.
MN: A zaklatási ügyek fényében ezt kevésnek érzem. Van, amikor a humor már nem működik, nem segít túltenni magunkat a sérelmeken. Pedig Falstaff valahol mégiscsak egy zaklató, nem?
FI: Igen, zaklató, hiszen egyszerre két nőnek, férjes asszonynak ír szerelmeslevelet, nyilván hazudik, szédít. Utána kicsit rámenősen udvarol Alice-nek, de nem erőszakoskodik. Ilyesmire a humoros büntetés szerintem kiváló válasz, ugyanis ez egy enyhe zaklatás. Az kétségtelen, hogy az erőszakot már nem lehetne humorral kezelni, az megbocsáthatatlan lenne.
MN: Mit tudunk meg nő és férfi viszonyáról a Falstaffon keresztül?
FI: Ford karaktere érdekes, mert nemcsak egyszerűen féltékeny, hanem van művészi vénája is. Örömmel bújik álruhába és színészkedik, énekelget Falstaffnak. Kiélvezi a helyzeteket, a szerepjátékot és a hadvezéri tervezést is. A nők egymáshoz való viszonya is izgalmas, fantasztikus szolidaritás van közöttük, és ettől vidámak, boldogok.
Kling József interjúja teljes terjedelmében a friss Narancsban olvasható!
