mi a kotta?

Keleti kényelem, nyugati izgalom

  • mi a kotta
  • 2015. április 27.

Zene

„Alexandrosz egy alkalommal beleegyezett, hogy jelen legyen bizalmas híveinek részeg mulatozásán, amelyre nőket is hívtak, és ők is részt vehettek szeretőikkel együtt az ivásban és lakomázásban. Ezek között a leghíresebb az attikai származású Thaisz volt, aki később Ptolemaiosz király hetérája lett. Thaisz választékos hangon magasztalta Alexandroszt, de tréfás megjegyzéseket is tett rá, majd amikor a mámor a tetőpontra hágott, elhatározta, hogy beszédet tart. Ez megfelelt szülőhazája szokásainak, de a beszéd túl nagyra törő volt egy hetérához. Arról beszélt ugyanis, hogy a hosszas ázsiai bolyongása közben elviselt fáradalmakért bőséges jutalmat kapott azzal, hogy most itt mulatozhat a perzsák fényes királyi palotájában, de még nagyobb gyönyörűsége telnék abban, ha most, lakoma közben a király szeme láttára felgyújthatná annak a Xerxésznek a házát, aki Athént a lángok prédájává tette. […] Hangos taps fogadta a beszédet, a király pedig, akit magával ragadott híveinek lelkes biztatása, felugrott helyéről, s fején koszorúval, kezében fáklyával megindult az élükön. A mulatozók a nyomában voltak, és hangos ujjongással töltötték meg a királyi palotát. Amikor értesült az eseményről, a többi makedón is odasietett, kezükben fáklyákkal, eltelve örömmel. Azt remélték ugyanis, hogy a palota felgyújtása és elpusztítása olyan ember műve, aki már hazájára gondol, és nem akar barbárok között élni.” Plutarkhosznál olvashatjuk ezt Nagy Sándor egyik nevezetesen elfajult lakomájáról, amelynek legfontosabb következménye nem a perzsa nagy királyok palotájának felgyújtása lett, hanem Händel 1736-os ódájának megszületése. A fenti történetből kibontott Nagy Sándor ünnepe ezúttal Káel Csaba félszcenírozásában, valamint kiváló vendégénekesekkel, így mindenekelőtt a szép Miah Perssonnal (képünkön) jut majd a közönség elé a német karnagy, Rolf Beck vezénylete alatt (Nemzeti Hangversenyterem, március 28., fél nyolc). Ezen az előadáson Vashegyi György két együttese, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar is közreműködik, s pár nappal később ugyanők már alapítójuk intésére fogják megszólaltatni a húsvét táján elmaradhatatlan János-passiót, méghozzá annak is az első, 1724-es változatát, persze korhű hangszereken (Zeneakadémia, április 1., fél nyolc).

Egy gyémántokkal gazdagon kirakott tubákosszelence ihlette az elkövetkező napok másik, illetve harmadik oratorikus művét. Ez volt ugyanis a bére annak a Stabat Maternek, amelyet Rossinitől rendelt meg egy spanyol pap és államhivatalnok az 1830-as évek elején. A megbízást kissé lazán felfogó, félig már visszavonult mester egy kisebb kollégájával összedolgozva szállította le a megrendelt művet, ám utóbb – Stabat Materének párizsi bemutatójától, sőt kottakiadásától megrettenve – azért tisztességesen és egymaga is kidolgozta az oratóriumot, amelyből egyik legszebb egyházzenei alkotása vált. A Stabat Mater most a Nemzeti Filharmonikusok és a Nemzeti Énekkar szerdai programján szerepel Carlo Montanaro karmesteri irányítása alatt, jeles külhoni énekes szólistákkal (Nemzeti Hangversenyterem, április 2., fél nyolc).

S a végére még egy vendég: korunk egyik legizgalmasabb zeneszerzője, Thomas Adès. A művész, akit pár hónapja Ian Bostridge zongorakísérőjeként láthattunk-hallhattunk, ezúttal a Concerto Budapest hangversenyét vezényli majd: Prokofjev és Csajkovszkij egy-egy műve nyomában a maga Haláltáncát is bemutatva a magyar közönségnek (Nemzeti Hangversenyterem, március 31., fél nyolc).

Figyelmébe ajánljuk