Van egy jelenet Tage Danielsson mára klasszikussá vált filmjében, a Picasso kalandjaiban, amikor a fiatal katalán festő éppen a gyermeteg és idegesítő finn díva arcképét akarja megfesteni, de dühében a valóságos képmás helyett egy eltorzult fejformát hoz létre. "És megszületett a kubizmus" - jegyzi meg kissé történelmietlenül a narrátor, mintegy e profil keletkezéstörténetével igazolva a többféle nézőpontra feltördelt, majd újraépített képtípust felfedező/alkalmazó festészeti stílus mögött megbúvó lelki mozgatórugókat. A vicces jelenet befejező pontján Pablo gyorsan megbuherálja a modell fejét: a valóságot a képhez igazítja, s így megteremti a kiindulópont és a leképezett végeredmény közötti hasonlóságot. E rövid szkeccsben felfedezhetőek a portréra vonatkozó mindennapi elvárások - hasonlítson, azaz felismerhetőek legyenek rajta az egyéni ismertetőjegyek, és valamilyen módon közvetítse, ragadja meg a modell jellemét, belső tulajdonságait -, továbbá azon tévhitek is, melyek az egyéni stílusjegyeket az alkotó személyiségéből, ne adj' isten, torzult lelkületéből vezetik le.
A Platán Galéria egy-egy magyar és lengyel művész alkotásait egymás mellé helyező sorozatának negyedik része a portréra fókuszál (ahogy korábban az akt vagy a tájfotó volt a tematikus kapocs), azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megmutassa: két eltérő kultúrkörből származó, különböző nemű és technikájú művész portrészerű emberábrázolásai között van valamiféle átjárás, a különbségek és hasonlóságok kiállítótermi dialógusából összeállhat valami más, új minőség.
Magdalena Moskwa nőalakjai állnak a legközelebb a portré hagyományos műfajához. Az aprólékosan és fényesen/simán megfestett arcokban ugyanis felfedezhetőek a művész arcvonásai, a transzformáció azonban nem követi sem a realista, sem az idealizáló (általános esetben a megszépítésre utazó) ábrázolásmódot; Moskwa rejtett önarcképei kifejezetten csúnyák. Kevésbé rejtetten pedig utalnak a XV. századi németalföldi festészetre vagy a huszadik század elejének naiv alkotóira, továbbá a járulékos képelemként felbukkanó középkori attribútumok (angyalszerű nő) egyfajta vallási olvasatot is megengednek. A profilban ábrázolt, időtlen térben lebegő nők kezén gyakran tűnik fel a stigma, néha meg apró vércsíkok, szemüket vagy csipkefátyol, vagy a csukott szemhéj takarja. Megérinthetetlenek és zárkózottak, de a leghangsúlyosabb motívumuk a keresztbe tett vagy éppen levágott kéz. A megkékült körmök, kifehéredett és hideg kézfejek tüzetes vizsgálata csak megerősíti, hogy a festmények szereplői halottak, a horzsolások és sebek pedig azt, hogy élettelenségük kiváltó oka valamiféle bántalmazás lehetett. Nem lenne azonban helyes, ha Moskwa festményeinek olvasata leszűkülne egyfajta feminista interpretációra; a szereplőknek nincs történetük, csak halálba révült, köztes és általános állapotuk.
Míg Moskwa tetemei megőriznek egyfajta légies könnyedséget, Király Gábor festői nyelve jóval brutálisabb. A párbeszéd "közös nevezője", a mulandóság Királynál már a technikánál és az anyaghasználatban megjelenik; műveinek hordozója a meggyötört papírtest, az elnyűtt vászon, a megrongálódott fatábla, s célja (ahogy képeiről írja) egyfajta egyensúly megteremtése "a töredezett, megrongálódott, hiányos fragmentumok és a teljesen kidolgozott, épen hagyott részletek között".
A kiállításon Királytól két műcsoport látható, de mindkettőre jellemző a durva ecsetkezelés és a nyers, szinte sokkoló hang, a valóság szépelgő burkának drasztikus feltörése. A két, álló rajztáblára festett, frontálisan ábrázolt női fejből hiányzik minden szépség és finomság. Az egyik arcvonásait nemcsak lefittyedő ajka torzítja el, hanem az arcbőr fölé türemkedő vörös izomkötegek is, a töredezett fatábla rácsai mögé "zárt" másiknak meg vércsíkokkal barázdált, ijesztően vastag és hosszú a nyaka. A kifejezés mindkét értelmében "nehezen élvezhető" a másik sorozat. Az üveglap mögé zárt grafikák ugyanis visszatükrözik, közelebb hajolva viszont gyomorszájon vágják a befogadót. A sötét alapon látható négy, torzult és szinte megszenesedett férfifej csak árnyéka egykori önmagának, ennek az ember és állat közötti hibrid lénynek. A görcsös grimaszok, a szétfolyó arcvonások, a szemgödrök szénfekete üressége mögött mégis élő, ámbár létállapotukat tekintve félig már halott emberek rejtőznek.
Moskwa festményeinek hűvös eleganciája és Király erőteljes, kegyetlen művei ugyanazon dolog két oldalát mutatják, miközben be is teljesítik a portréfestészet lényegét: formába öntenek egy minden emberben bujkáló félelmet, átélhetővé tesznek egy lélekállapotot. Bár nem szeretünk gondolni rá, de nem árt, ha néha a képünkbe is vágják: egyszer mindenki sorra kerül, ha int a halál.
Platán Galéria, Andrássy út 32. Nyitva: szeptember 26-ig, kedd-péntek 11 és 19 óra között.
