Kiállítás: De voltak olyanok (Vendégváró Budapest)

szerző
Kovács Nándor
publikálva
1997/3. (01. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Valamikor rég, pontosabban épp százegy éve, hogy megnyitották a Royalt. Igazi, fényes, nagykörúti Grand Hotel volt, ma feledésre érdemes, csihi-puhi filmeket játszó omlatag épület. A Nagy Szállóban mindig kéznél volt a bajuszsütővas, ügyeltek rá, hogy a vendég fogkeféje a hotel ízléses és higiénikus, a két végén öt-öt szellőzőlyukkal ellátott porcelán fogkefetartó szelencéjébe kerülhessen. A mosdókészlet ugyan rózsaszínű, de fajansz, és nemcsak a Royal képeivel díszítették, hanem a kisebb kísérő képeken az ország nevezetességeire is felhívták a figyelmet. A szállodai padlókefék legjobbjai pedig "Bucarest" márkanévre hallgattak. Volt Szálloda Újság, ami "naponta ingyen adatik a szállodai vendégnek", mégpedig magyar, francia és német nyelven. Második oldalán például arról olvashatunk, "Melyik színházba megyünk ma?", a hetediken arról, "Hová rándulhatunk ma ki?", és végül eligazítás "Elutazóknak és olyanoknak, kik a fővárosban ismeretlenek".

Valamikor rég, pontosabban épp százegy éve, hogy megnyitották a Royalt. Igazi, fényes, nagykörúti Grand Hotel volt, ma feledésre érdemes, csihi-puhi filmeket játszó omlatag épület. A Nagy Szállóban mindig kéznél volt a bajuszsütővas, ügyeltek rá, hogy a vendég fogkeféje a hotel ízléses és higiénikus, a két végén öt-öt szellőzőlyukkal ellátott porcelán fogkefetartó szelencéjébe kerülhessen. A mosdókészlet ugyan rózsaszínű, de fajansz, és nemcsak a Royal képeivel díszítették, hanem a kisebb kísérő képeken az ország nevezetességeire is felhívták a figyelmet. A szállodai padlókefék legjobbjai pedig "Bucarest" márkanévre hallgattak. Volt Szálloda Újság, ami "naponta ingyen adatik a szállodai vendégnek", mégpedig magyar, francia és német nyelven. Második oldalán például arról olvashatunk, "Melyik színházba megyünk ma?", a hetediken arról, "Hová rándulhatunk ma ki?", és végül eligazítás "Elutazóknak és olyanoknak, kik a fővárosban ismeretlenek".

Így mentek az előző századvégen a dolgok. Az 1872-ben megalakult első európai hálókocsi-társasággal, a Waggon Litsszel a MÁV nem több évtized, hanem hét év múlva kötött megállapodást. Épült a város, a Nagykörút (1872), a Sugárút (Andrássy út - 1877), a Margit híd (1876), a Népszínház (1875), az Opera (1884) és a Duna legnagyobb kikötőinek egyike. Az 1885-ös Országos Kiállításon a múlt század utolsó harmadában Európa leglátványosabban fejlődő városainak egyikében tehát volt rá ok, hogy "a fővároson keresztül utazó idegenek megállítására megfelelő propagandát fejtsenek ki".

A kor nagy vendéglátósai (Kugler, Gerbeaud Emil, Glück Frigyes) nem a szaktársak ötleteinek lenyúlásában jeleskedtek, hanem elgondolásaik voltak. Gerbeaud például maga tervezte és rajzolta a bonbonosdobozokat, kiötölt csak teasüteményből több mint százfélét, feltalálta az azóta világszerte elterjedt konyakos meggyet és csokoládédrazsét. A tortájáról híres Dobos ugyan leköltözött Egerbe, de ettől a fővárosban még édes volt az élet. A kontinens első földalattijának kiállításon látható metszetrajz-perspektívája frappánsan szimbolizálja a téves koreszmét: a napfény a föld fölött és alatt (!) egyforma árnyékot vet.

Megünnepelték a millenniumot is. A Városligetben 202 (ideiglenes) csarnok épült, köztük a századvégi romantika jegyében megálmodott, a magyarországi török világot idéző Õsbudavára is. Ízléstől és brieftaschnitól függően el lehetett látogatni egy-egy sör- vagy pezsgőcsarnokba is, ahol még díszes számolócédulákon jegyezték a fogyasztást. Volt porcelán söralátét is. Ezen, mint egy órán, mutatóval lehetett számolni az elfogyasztott korsó sereket, a körskála nyolcig terjedt, ami egyben a sörissza vendég maximálisra taksált teljesítőképességét is jelzi. A halkések a tárlók tanúsága alapján minimum hal (delfin, harcsa stb.) alakúak voltak, amellett gazdag ornamentikával díszítették őket. Külön volt speciális osztriganyitó, a rossz fogúak számára húspuhító, továbbá kukoricavilla, spárgacsipesz, rákvilla, sőt pecsenyelé-elosztó is. Néhai honfitársaink szinte minden étekhez a mainál nagyobb méretű késeket és villákat használtak.

A Ligetbe látogató kedves vendéget Wampetics Ferenc híres kerthelyisége fogadta, majd 1911-ben Gundel Károly vette át az éttermet, amivel egy újabb legenda vette kezdetét. Legendás volt "a reumások és köszvényesek Mekkája", "Budapest fürdőváros" is - nemhiába létezett a nemzetközi országreklám és hiányoztak a megfizethetetlen árak. Többnyelvű, ábrával illusztrált szórólapok mutatták külföldön is, hogy például Rómából repülővel 8, vonattal 26, autóval 32 óra az út Budapestre, ugyanez Bécsből repülővel 1 óra 30 perc, vonattal 4 óra 30 perc, autóval 4 óra 30 perc. Híres plakátfestők, Bernáth, Földes-Sátai, Tuszkay művei csábították a közönséget a Kolibribe, a Royal Orfeumba, a Fővárosi Orfeumba, a Figaróba vagy az Admirálba, ahol a plakát tanúsága szerint időn és elmúláson túl is Erdélyi Doli ül a zongoránál.

A café-spectacle, a café-concert, a café danse, a café bár, a boulevard café vagy a café restaurant között választottak, akik az üzleti, a politikai vagy a kulturális élet megbízhatóbb információi és egymás iránt érdeklődtek. Ennek az enteriőrnek is megvoltak a művészei, Molnár C. Pál például egész sor szép étlapot alkotott a New Yorknak a húszas években - a New Yorknak, ami induláskor mindössze a New York Biztosító Társaság reklámkávéháza kívánt lenni. Látható a kiállításon a márványlapú kávéházi asztal, melyen a kor jeleseinek (Heltai, Molnár, Karinthy) ceruzakarikatúrái díszlenek - a vendégek már akkor is firkáltak. A falakon festmények, portrék; Budapesten, a kávéházak városában több mint ötszáz kávéház működött. Lehetett jó néhány biliárdasztal, de ma már fogalmunk sincs, hogy, mint az ittenit, hánynak a lapját lehetett átfordítani, hogy a másik oldalán ebédlőasztalul szolgálhasson. És nem az volt kiírva, mint az ötvenes évek kocsmáiban, hogy "Köpködni tilos!", hanem "Játék közben absolut csend kéretik!"

*

A kiállítás termeiben nincs túl meleg, a hangszórókból halkan szól Scott Joplin Juharlevél ragtime-ja, Kabos Gyula énekli A pénzemet én máma mind elmulatom kezdetű dalt, megy Csernák Díszpalotása, a Radetzky-mars, a Kék Duna-keringő és még néhány korabeli sláger, a teremőr székén lila Kurír (szalagcíme: Pánik a végeken), a másikén kis piros rádió, a nénik fázósan húzzák össze a vállkendőjüket. A rendezők hétmilliót kértek a kiállításra, de mindössze kétmilliót kaptak.

Kovács Nándor

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

szerző
Kovács Nándor
publikálva
1997/3. (01. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...