A konzervatív gondolkodás magyarországi feltámasztásáért ma az Ablonczy Balázs szerkesztette Kommentár teszi a legtöbbet. Ennek az erőfeszítésnek az intellektuális jellegét részben az adja, hogy a főként fiatal történészekből és politológusokból álló szerzőgárda nem a jobboldali politikai közbeszédet tekinti hagyománynak. Az ifjú szerzők ezt többek között azért tehetik meg, azért lehetnek ilyen emelkedettek, mert - írásaikból ítélve - képesek nemcsak magyar, de külföldi nyelven írt szövegek olvasására és értelmezésére is. A tudatlanságából, provincializmusából erényt (hazafiságot) kovácsoló magyar jobboldali talpas értelmiségtől egy világ választja el őket - a szellemi közélet szerencséjére.
Ennek a csoportnak tagja Békés Márton történész, aki az amerikai neokonokról írt könyvével a saját és csoportja zsenge konzervatív identitásának (lelki épségének) megőrzése érdekében azt a félreértést kívánja eloszlatni, hogy a neokonzervativizmusnak valami lényegi köze lenne a konzervativizmushoz.
A neokonok keresztapjaként számon tartott Irving Kristol definíciója szerint neokonzervatív az a (mit sem sejtő) liberális, akit megtámadott és kizsebelt a valóság (a liberal who has been mugged by reality). "Liberális"-on itt a heveny ifjúkori trockizmusból, sztálinizmusból, marxizmusból sikeresen kigyógyult, jobbára New York-i, hidegháborús, immáron antikommunista értelmiség értendő, míg "valóság"-on a hatvanas évek Amerikája, a Johnson elnök Great Society programjában formálódó jóléti állam.
Ennek a programnak, vagyis az egyenlőségért és a szegénység felszámolásáért indított végső harcnak valamennyi jóérzésű emberből maradéktalan lelkesedést kell kiváltania, nem? A baloldali liberálisokból minden bizonnyal, hiszen őket jobbára ez a program határozza meg. A kérdés csak az, hogy lehet-e valaki jóérzésű és mégsem baloldali liberális. Irving Kristol és követői szerint lehet. 'k azok a jobboldali liberálisok vagy neoliberálisok vagy neokonzervatívok, akik szintén készek harcba szállni a társadalmi igazságosságért, csakhogy őket mélységes gyanakvással tölt el minden távvezérlésű megaprogram, minden központilag irányított megváltástervezet. Az ő szemükben a Great Society nem a jóérzésű emberek, hanem Orwell Big Brotherjének álma.
Egy megromlott barátság
Könyvében Békés a konzervativizmusnak a neokonzervativizmustól való megtisztítását négy lépésben hajtja végre. A fertőtlenítési program első, alapozó szakaszában bemutatja az olvasónak az amerikaiságtudatot megformáló eredeti, telepes puritán mítoszra építő konzervatív eszmét és politikai következményeit. A második szakaszban felvázolja a neokonzervatív gondolat eredetét és főbb jellemzőit. A harmadikban e gondolatnak az amerikai konzervativizmusba való "beágyazódását" követi nyomon, míg végül a negyedikben, a zárszóban gondosan elkülöníti a valódinak, továbbra is megőrzendőnek ítélt konzervatív szemléletet annak hamis, torz, elvetendő változatától.
Pedig a valódi, eredeti "paleokonzervatívok" és a neokonok valamikor szövetségesként tekintettek egymásra. A hatvanas évek amerikai valóságában a nem baloldali liberálisok és a konzervatívok egyaránt két fő kivetnivalót találtak: azt, ami Washingtonban történt, és azt, ami az utcán, a közéletben. És e kettő, vagyis a gazdasági élet fokozatos kollektivizálása és az utcákon, oktatási intézményekben, a médiában elszabadult kulturális forradalom között csak az nem látott összefüggést, aki nem akart. A szövetségi kormány nemcsak a gazdasági javak, de a kulturális és morális értékek újraelosztásának feladatát is magára vállalta. Az új moralitás és új kultúra (vagy ellenmoralitás és ellenkultúra) gyermekei, a baby boomer generáció tagjai persze úgy képzelték, hogy saját maguknak vívták ki azt az eladdig ismeretlen szabadságot, mely valójában a család, a közösségek és a független egyetemek által képviselt értékrendszerek központilag irányított felszámolása nyomán keletkezett űr érzete volt.
Békés szerint a valódi konzervativizmus egyrészt a realizmusa, másrészt az ideológiamentessége miatt becsülendő. A kilencvenes évek elejétől, tehát Amerika világbirodalommá válásának idejétől kezdve azonban a neokonzervativizmusra ugyanez már nem volt jellemző. Egyre inkább kimutatta utópista, idealista, ideologikus fogafehérjét; egyre kevésbé "tudott különbséget tenni az emberi természet örök feltételei és saját vágyai között".
A neokonok vágya ugyanaz, mint Wilson elnöké volt 1917-ben: biztonságossá tenni a világot a demokrácia számára. Csakhogy ők ezt nem egyszerűen diplomáciai, hanem (ha kell) katonai eszközökkel szeretnék elérni. Lásd Irakot. Erre az internacionalista forradalmi hevületre történelmi példaként pedig lásd a trockizmust, sztálinizmust és marxizmust, vagyis mindazt, amiből a neokonok állítólag egyszer már kigyógyultak.
Békés könyve nem utolsósorban a munkafegyelem, a szorgalom és a rendszeretet, vagyis csupa olyan tulajdonság megtestesítőjeként becsülendő, amelyek a puritán telepes hagyományokra építő amerikai paleokonzervativizmust olyan vonzóvá teszik számára. Az amerikai politikai gondolkodás két egymásba fonódó, majd szétváló ágáról szerezhet részletes tudást itt az olvasó, anélkül, hogy el kellene vesznie a részletekben. Aki pedig még többre vágyik, annak ott van a negyven oldalon át felsorolt felhasznált és ajánlott irodalom.
Egy ilyen hatalmas forrásanyagot és speciális információhalmazt mozgató kötet szakmai lektor hiányában persze óhatatlanul tartalmaz pontatlanságokat, tévedéseket. Washington Irving például nem "egy amerikai utazó", hanem éppen az amerikai nemzeti mítosz megteremtésében jelentős szerepet játszó, jó tollú író volt. Elhamarkodott és félrevezető "elitellenes"-nek nevezni azt a Thomas Jeffersont, aki szerint a született (szellemi) arisztokrácia a természet legnagyobb ajándéka a társadalomnak, melynek irányítására egyedül hivatott. Nem kevésbé elhamarkodott dolog John Lukáccsal egy mondatban említeni Mel Gibsont, mint a kortárs konzervatív politikai filozófia (!) egyik támpillérét.
Ennél is zavaróbb a tárgyalt szellemi mozgalmak filozófiai hátterének lélegzetelállítóan felszínes kezelése. Például a neokonokra legnagyobb hatást gyakorló filozófus, Leo Strauss szerint a historizmus egyáltalán nem "a történelem megértése", hanem éppen a történelem félreértése, ideaformáló jelentőségének túlbecsülése "eredményezte", és a filozófia szerinte nem "a természet ember általi megismerésének vágyából" született, hanem a természet és a konvenció (phüszisz és nomosz) közötti különbség felfedezéséből. Békés négy filozófust laposít el, lapít szét egy csapással, amikor Straussról és tanítványáról, Allan Bloomról azt állítja, hogy Rousseau-ban és Nietzschében "a modern relativizmus és nihilizmus elindítóit" ismerték fel. A dolog inkább úgy áll, hogy Rousseau-ban Strauss és Bloom is azt az utolsó modern gondolkodót látta, aki a filozófia eredeti programját követve még a konvención túl kereste a természetet (az ember természetét), míg Nietzschében azt az első gondolkodót, aki felfogta és átérezte ennek a vállalkozásnak a végső kudarcát, vagyis a nihilizmus és az ezzel járó relativizmus valódi értelmét és súlyát. Egy politikafilozófiai vita ismét csak légycsapóval való elintézésének tűnik továbbá a konzervatívoknak és liberálisoknak ideológiamentes realistákra és ideologikus idealistákra történő felosztása mindjárt a kötet elején. A tárgyilagos kedvű olvasó - még akkor is, ha lát ebben némi igazságot - szeretné tudni, hogy mit szoktak szólni ehhez a felosztáshoz a liberálisok.
Forradalmi konzervativizmus
Seres László minden ízében annak a "kisiklott", "eltorzult", idealista neokonzervativizmusnak a magyarországi lerakata, amelytől Békés a valódi konzervativizmus tisztaságát óvja. Furcsa módon azonban Seres bevallott neokonzervativizmusa ellenére nemcsak ragaszkodik ahhoz, hogy ő meggyőződéses realista, de írásaiban többnyire annak is hangzik. Kapitalizmus vagy halál című publicisztikagyűjteményében egy helyütt azok közé számítja magát, "akik a tényekben, a látható, tapasztalható, megismerhető világban hisznek, nem pedig a politikailag korrekt, gondolkodásilag kihívást jelentő, tabuzónák és tilalomfák által korlátolt baloldali álomvilágban." És valóban, cikkről cikkre haladva az olvasóban egyféle üdeségérzet támad ennyi józanság láttán, valamint kíváncsiság is: hol magasodik és milyen az az intellektuális bérc, ahonnan ilyen korrekt undorral, tárgyilagos megvetéssel szemlélhető a honi jobboldal balos populizmusa éppúgy, mint a baloldali liberális értelmiség Rousseau-t, Kantot, Derridát és Habermast nyelt fatökűsége?
"Neokonzervativizmus" vagy "neoliberalizmus" helyett eszmetörténeti szempontból a "forradalmi konzervativizmus" tűnik alkalmasabbnak a Seres által elfoglalt intellektuális pozíció jellemzésére. Ez a konzervativizmus Locke-on keresztül ahhoz az ősi, arisztotelészi tételhez nyúl vissza, hogy egy ember, egy polgár minősége, karaktere az általa birtokolt tulajdon minőségével és mennyiségével arányos. Jó minőségű belső javakat birtokolni persze nem ugyanaz, mint külsőket; erényesnek lenni nemesebb dolognak számít, mint gazdagnak, de a boldogsághoz mindkét birtoklási forma elengedhetetlenül szükséges.
"Tulajdon nélkül nincs szabadság, méltóság és prosperitás", írja Seres egyik cikkében (Két pofon a vékony jégen), azt a már "köz- és nemzetbiztonsági kérdés"-nek tekinthető helyzetet elemezve, ami a - "balliberális hipokrita" szóhasználattal szólva - "jól behatárolható csoport"-hoz tartozók következetesen antiarisztoteliánus tevékenysége folytán áll elő. Ennek a konzervativizmusnak a logikájához nem tartozik hozzá a rasszizmus, úgyhogy akár el is hihetjük Seresnek, hogy a cél itt kizárólag a tulajdon konzerválása, védelme bárkivel szemben, legyen az egy jól behatárolható csoport tagja vagy sem.
A Békés által favorizált amerikai paleokonzervativizmus logikájába ellenben belefér a rasszizmus, antiszemitizmus, az idegenektől és általában az idegentől való idegenkedés. Mert ez a szemlélet az önmagában morálisan semleges tulajdon helyett egy jól behatárolható csoport (a puritán telepesek vagy tágabban a keresztény Európa) hagyományait kívánja konzerválni, védelmezni; nem politikai, metafizikai teóriákra épít, hanem - Edmund Burke nyomán - kizárólag az idők során megszilárdult konszenzusra, amibe ugye elvileg minden belefér. (Békés nem él azokkal a morálisan émelyítő lehetőségekkel, amelyeket ez a szemlélet megenged, a paleokonok jelenlegi zászlóvivője, Pat Buchanan viszont igen).
Egy alternatív álom
A paleokonok mondhatni csak véletlenül szeretik a kapitalizmust, vagyis csak azért, mert ez történetesen része annak az európai gyökerű, de mégis sajátosan amerikai hagyománynak, melyet meg akarnak őrizni. A neokonok, illetve forradalmi konzervatívok ezzel szemben elvből csüggnek a szabadpiaci kapitalizmus rendszerén és az ettől elválaszthatatlan liberális demokrácián, mert nagyjából azt gondolják róla, mint Jefferson a született arisztokráciáról, hogy tudniillik a természet legnagyobb ajándéka a társadalomnak. A mindenkorinak, tehát nemcsak az amerikainak vagy az európainak.
Az iraki beavatkozás ellen tüntető, neokolonializmust, jingoizmust, rasszizmust kiáltó posztmodern vagy neomarxista baloldalnak Seres azt üzeni, hogy ők a rasszisták, mert azt képzelik, "hogy a szabadság, a demokrácia, az emberi, vallási, kisebbségi, női jogok, a tulajdonhoz való jog csak és kizárólag az északi/nyugati népeket illeti meg, a déli szerencsétleneket nem". Ez az üzenet egyébként cc-ben továbbítható az északi/nyugati értékek exportját képtelenségnek és veszélyesnek ítélő, izolacionista Pat Buchanannek és ókonzervatív követőinek is.
Buchanan és realista hívei nem hiszik el, hogy az ember természeténél fogva jó (Rousseau) és azt sem, hogy morális (Kant). Ehelyett abból indulnak ki, hogy az ember eredendően bűnös (bár a zsidó egy kicsit bűnösebb), és ezért a megmaradásához, közösségi létéhez elengedhetetlenül szükséges a vallásos tanok, az egyházi intézmények, a társadalmi szokások, illetve a kulturális örökség által közvetített szoros külső kontroll.
Seres realizmusa abban áll, hogy szerinte az ember a hagyományos értelemben se nem jó, se nem morális, hanem egyszerűen és alapvetően önző, de ebben nincs semmi bűn. A korhadt filozófiai és vallásos tanokat, hagyományokat félresöprő forradalom csak az új moralitásra, az "önérdek-érvényesítő racionalitás" legfelsőbb erényére építő rendszert ismeri el érvényesnek, emberhez méltónak.
Bár az Amerikai neokonzervativizmus egy nehézkes, esetlen mondatokkal építkező középiskolai tankönyv benyomását kelti, a benne kirajzolódó intellektuális pozíció mégis jóval korszerűbb a Kapitalizmus vagy halál áramvonalas retorikába csomagolt portékájánál. A világforradalom eszméje, az igazság globális exportjának ötlete ma egyszerűen régimódinak számít az ókonzervatívok által ajánlott etnocentrizmushoz képest. Egy, a saját realizmusát komolyan vevő, következetesen etnocentrikus paleokon hitvallása szerint az episztemológiailag és morálisan eredendően fogyatékos (challenged) emberi közösségek számára az elérhető maximum a konszenzus, mely csakis kultúrkörökön (nyugati, iszlám, hindu és így tovább...) belül alakítható ki, és csakis békét szülhet - igazságot nem.
Persze a korszerűségre mit sem adó filozófiai szempontból nézve Seresnek akár még igaza is lehetne abban, hogy mégis van igazság, s hogy ez éppen a liberális demokráciába ágyazott kapitalizmusban testesül meg. Ehhez, vagyis ennek a szabad, öntörvényű rendszernek a sikeres, stabil működtetéséhez azonban szabad, öntörvényű emberek kellenének. Nem kevesebbre lenne tehát szükség, mint hogy Kantnak és a XIX. századi német idealistáknak a korhadt hagyományait, külső korlátait vesztett spontán, kreatív individuumról szőtt álma a szemünk előtt váljon valósággá, hogy ez a spontán szubjektivitás csakugyan a törvényben és a rációban valósítsa meg önmagát.
A forradalmi konzervatívok realizmusa tiltja ebben a baloldali liberális álomvilágban való elmerülést. Az ember természetére vonatkozó "látható, tapasztalható tények" egyrészt azt sugallják nekik, hogy a demokrácia szükségszerűen mindig a szétesés felé tendál, másrészt azt, hogy ennek a tendenciának csak a folyamatos gazdasági növekedés vethet gátat. Ez az ő alternatív, realista álmuk. Kapitalizmus vagy felébredés.
Békés: Századvég, 2008, 464 oldal, 3675 Ft; Seres: Katalizátor, 2009, 268 oldal, 3200 Ft
