Ki volt hát Assisi Szent Ferenc? Le Goff könyvének első két fejezete (Szent Ferenc a feudális világ megújító és visszahúzó erői között, Az igazi Szent Ferenc nyomában) bemutatja -
némileg apologetikus hangnemben
- a forrásanyag szűkösségét, az olasz barát fordulatos életútját, eszméinek egyszerű halmazát, a mozgalom renddé gyürkőzését. A szerző nem rejti véka alá, hogy a ferences tanítást - Szent Ferenc üzenetét és életgyakorlatát egyaránt - kezdettől fogva súlyos ellentmondások feszítik. Ferenc nem erőszakkal térít ugyan, mégis részt vesz a keresztes hadjáratokban (még a szörnyű és groteszk, ún. "gyermekek keresztes hadjáratában" is!), és a hagyományban nyoma sincs annak, hogy bármikor szót emelt volna akár a rokon hitű keresztények, akár a máshitű moszlemek ellen folytatott kegyetlen üldözés ellen. 1219-ben, állítólag hittérítő szándékkal, látogatást tett Egyiptomban Melek al-Kamil szultánnál, s még elképzelni is szokatlan, vajon mit válaszolt volna a teremtmények egyenrangúságának szelíd apostola a "szaracén" uralkodónak, ha az megkérdezi tőle: ha testvéreink és nővéreink a madarak, akkor nem annál inkább testvéreink és nővéreink-e a más hitű emberi halandók? Továbbá: Ferenc Krisztus követését hirdeti ugyan, mégis feltétlen híve az egyházi hatalmi politikának és a tekintélyelvnek. (Nem volna életszerű azt hinni, hogy ez a tonzúrás, mosdatlan kis umbriai barát bármiképpen szembeszállhatott volna az egyháztörténet egyik legkegyetlenebb, folyton keresztes hadjáratra uszító, hatalomgyarapításra kalibrált, elvakult antiszemita pápájával, III. Incével.) Kíméletes természetfelfogásról prédikál, de saját testét - noha az is a természet része - "szamár testvér"-nek nevezi és gyűlöli. Egyetemes teremtésszeretete szöges ellentétben áll azzal, hogy a nőket (tán egy-egy nemesi származású hölgy kivételével) az ördög teremtményeinek tekinti. Szegénységetikája, ki tagadná, élvezi rokonszenvünket, ugyanakkor nem boríthatunk fátylat mérhetetlen ön- és küldetéstudatának makuláira. Le Goff könyve megerősíti gyanúnkat: Szent Ferenc mozgalma is (mint a másik kolduló rend, a dominikánusok megalakulása) egyháztörténetileg azt a célt szolgálta, hogy a különböző szegénységi és "eretnek" mozgalmak számára lehetővé tegye Krisztus követését az egyház ellenőrizhető hatalmi szerkezetének keretében.
A francia történész több ízben kifejezi Ferenc alakja iránti személyes rokonszenvét: művének kevéssé körvonalazott kritikai szempontrendszere azonban nem mindig követi olvasói érdeklődésünk medrét. Amikor Ferenc alakjának kedves vonásai kerülnek terítékre (szelídség, alázat, együttérzés a szenvedőkkel, korlátlan természetszeretet), akkor
hangja megrebben,
és színesen részletezi a ferences mitológia bizonytalan adatait. Amint azonban a kínos pontokhoz ér, tónusa elfüggönyöződik, s mintha sürgetné a szöveget. A dicsőítés crescendóit csaknem észrevétlenül szakítják meg a kétely vagy a kritika finom húrhangjai.
Le Goff könyve különböző alkalmakra írott tanulmányok gyűjteménye. Ebből fakadhat, hogy szinte kettétörik: első fele amolyan képes historiográfia ad usum Delphini, második fele viszont - túlzó részletességével - néhány szemnek szóló pepecselő szakmunka. Ezek közt a legérdekesebb a ferences mozgalom és a 13. század kulturális modelljeit tárgyaló fejezet - itt azonban hiányoljuk azt az általános szempontot, amely a terhes részletességet az értékelő értelem jelzőkarói felé terelné. Le Goff "modellezése", a ferences szövegek elemzése bámulatos ügyességgel egyensúlyoz a rendalapító tekintélyének megőrzése és a szándékainak megváltoztatására irányuló törekvések elemzése közben. Egyetlen példa: Ferenc még bizalmatlan, sőt ellenséges a tudományokkal szemben (a könyv birtoklása, mondja, ellenkezik a nélkülözés eszméjével, az alázatosság vállalásával, és az uralom, a gőg és a szellemi hatalom forrása). Nos, ez a pozíció hamar fellazul: Bonaventura a század közepén síkraszáll a könyv mellett, s azt az igehirdetés részének tekinti - később pedig Lullus és Bacon a tudást a ferences lelkiség egyik alapkövetelményének véli. Ez az apró, ártatlan példa is érzékelteti: az eredeti ferences szemlélet pillanatok alatt háttérbe szorul, s minden értelemben átadja helyét egy olyan nézetegyüttesnek, amely óriási felszívóképességgel és rugalmassággal alkalmazkodik a világ igényeihez, s szinte csak szimbolikusan utal vissza a rendalapító olykor jámbor, sőt kissé korlátolt alapindulataira (Ludwig Spittler göttingeni történész - a 19. század elején - Ferencet még eszetlen vallási fantasztának gondolta).
Mindazonáltal Le Goff tanulmánygyűjteménye tanulságos az anyaggal először ismerkedőknek. Ébren tartja bennünk azt az igényt, hogy Szent Ferenc alakjában (életrendjében és tanításában) továbbra is keressük azokat az elemeket, amelyek árnyalhatják igazságérzetünket.
Báthori Csaba
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002, 1900 Ft