Bármennyire azt gondolnánk, hogy az összeomlóban lévő lemezpiac miatt ismeretlen magyar zenekaroknak ma már esélyük nincs lemezszerződést kapni, pláne külföldön, ahol a mérce sokkal magasabb, mint itthon, a helyzet mégis az, hogy akadnak kivételek. Főleg a nagyközönség által kevésbé hallgatott műfajoknak vannak meg a saját, specifikus hálószoba-kiadói, amelyek ha nem is pumpálnak milliókat egy-egy lemezbe, mégis képesek arra, hogy az arra fogékony közönséghez, illetve a kompetens médiához eljuttassák az anyagot.
A Damned Spirits' Dance első lemezénél nem kisebb kiadót csípett meg, mint az avantgarde metal egyik komoly európai intézményét, a Code666-et, ami többek közt az Aborym (itt játszott rövid ideig a Mayhem/SunnO)))-énekes Csihar Attila), a Manes vagy az egykori Cynic zenészeit is felsorakoztató Aghora lemezeit jelenteti meg. A Weird Constellations névre keresztelt debütáló Damned Spirits' Dance-lemez egyrészt minőségi alkotás, másrészt beleillik a Code666 koncepciójába: olyasféle, black metal alapokon nyugvó, merész kísérletekkel tarkított zenéről van szó, aminek a legismertebb képviselője talán a norvég black metal zenészek projektjeként kultikus hírnevet kivívott Arcturus vagy a Ved Buens Ende. A Weird Constellations legnagyobb vonzereje, hogy a húszas éveik közepén járó zenészek képesek voltak az eklektikus és néha egészen elvetemült zenei kicsapongásokat tartalmazó dalokat minden öncélúságtól mentesen egységes és szórakoztató anyaggá kovácsolni. Így a Fake-be pofátlan merészséggel beletett, kilencvenes évekből újrahasznosított eurotechnószerű betét pontosan annyira jótékonyan simul az anyagba, mint a tradicionálisabb hangvételű Toxic Shock Syndrome gyors, black metalos indítása vagy a záró Guess I'm Dying jobbára egy szál akusztikus gitárra és némi elektronikára épített témái. A fotók és a koncertek tanúsága szerint a Damned Spirits' Dance komoly vizuális koncepcióval rendelkezik, úgyhogy ha a Code666 a kellő turnétámogatást is képes biztosítani a zenekarnak, akkor az elkövetkezendő egy-két évben Európa-szerte elfoglalhatják az őket megillető helyet a színtéren.
*
A kéttagú Thy Catafalque-ban Juhász János gitáros mellett az a Kátai Tamás játszik, aki a szintén experimentális, már nem létező Gire billentyűse volt annak idején. A kezdeti tradicionális black metalnak már csak kevés nyoma maradt a cseh Epidemie Records által kiadott Róka Hasa Rádión: a vendégzenészekkel dolgozó duó egy kiváló avantgárd posztblack anyagot tett le az asztalra, amelyben éppúgy megtalálhatóak az ambientes, folkos elemek, mint a gitárgazdagabb, vadabb témák. Utóbbiak közül a Bakos Attila kiváló énekét középpontba állító Köd utánam és az Esőlámpás jelentheti az első kapaszkodót az egyébként nehéz és összetett anyaghoz, lévén ezek tradicionálisabb, rövidebb dalok, ugyanakkor a Róka Hasa Rádiót igazából éppen az eklektikussága, az ötletes hangszerelési megoldásai és a már-már dadaista szövegvilága teszi kimondottan szerethetővé és addiktívvá, még az olyan tételek esetében is, mint a rögtön másodikként ellőtt, majd' húszperces Molekuláris gépezetek. A házi stúdióban készült anyag hangzása is élvezhető, és minden kompromisszum nélkül odatehető a hasonló külföldi kiadványok mellé, ugyanakkor némi szívfájdalomra ad okot annak tudata, hogy ha a Kátai-Juhász-duónak a felejthetőre sikerült utolsó Isis költségvetésének és kiadói támogatottságának csak a negyede a rendelkezésére áll, akkor most alighanem a fél világ összes zenei szaklapjában ehhez hasonló, pozitív kritikák jelennének meg.
Code666, 2009; Epidemie, 2009
