Lemez: Puha vagy, Jenő (Big Bud: Late Night Blues)

  • Minek
  • 2001. június 21.

Zene

Fene tudja, miért, de LTJ Bukemet meg az ő istállóját (Good Looking Records) kifejezetten szeretik mifelénk a népek. Pedig eredetileg jórészt bálnazenéket adtak ki, melyeket finomkodva atmoszferikus drum ´n´ bassnek nevezett a szaksajtó: ezek ama darabok, melyek korai Pink Floyd-os szintiszőnyegen úsznak (Cousteau kapitány és nehézbúvárai lábtengóznak a tengerfenéken), azután beindulnak az ultrafinom tört ütemek, a hallgató pedig öt perc múlva garantáltan belezuhant a semmibe, és/vagy mély álomba szenderült. Ez azonban csak a kiadó egyik arca, s a kezdetektől meglévő másik profil (lásd Bukem: Vocal Tune) idővel csak erősödött - Bukem és bűntársai beengedték a funk-, soul-, jazz- sőt a jazzrockhatásokat zenéjükbe, s ennek egyik legkitűnőbb bizonyítéka (a falkavezér utóbbi időkben megejtett próbálkozásain kívül) Big Bud Late Night Blues című darabja. Bud gyerek (van neki polgári neve is, de azt csak az anyja ismeri) bő egy évtizeddel ezelőtt indult az akkor oly népszerű hardcore-rave szcénában, azután, amint az ifjúság ráunt a tablettás zenére, Bud is másba fogott, s végre nekiláthatott saját zenéi legyártásához és kiadásához, egy percig sem feledve saját jazzfunk-, soul- és reggae-gyökereit. Az első maxi 1994-ben jött ki, melyet még számos item követett - 1998-tól már Bukem kiadójánál, a Good Lookingnál. Az eleddig legfrissebb, mindjárt dupla nagylemez tavaly jelent meg, s a két CD mintegy reprezentálja a kiadóban dúló radikális dualizmust. Az első s messze jobb korongot Bud a souljazzlegenda Weldon Irvine segedelmével és szíves közreműködésével vette föl, igyekezvén azt a hatást kelteni, mintha egy élő koncert felvételét hallgatnánk (a közönség két szám között kötelezően üdvrivall, majd jön Weldon, és felkonferálja a következő darabot). A míves zenét hallgatva szinte el sem hisszük, hogy egy neves darenbéz producer és alkotó szerzeményei ezek: a számok közt van jazzhop, garage, vokális house, afroőrület, latin funk és mutatóba egyetlen darab jazzes D&B. Az összeállítás több mint csábító: a mindent gondosan megkomponáló Bud gyerek egy percig sem hagyja, hogy unatkozzunk, emellett persze kiválóan szól az anyag, s nemcsak a fület simogatja, de a lábat is megmozgatja. Összhatásra olyan, mintha alkotónknak kötelező iskolai feladatként egyfajta zenei stílusgyakorlatot kellett volna összerántania, ám az túl jól sikerült, összegyűl hát a tanári kar, kezébe nyomják a papírt, s Big Budnak eztán aligha kell több vizsgán átmennie.
Fene tudja, miért, de LTJ Bukemet meg az ő istállóját (Good Looking Records) kifejezetten szeretik mifelénk a népek. Pedig eredetileg jórészt bálnazenéket adtak ki, melyeket finomkodva atmoszferikus drum ´n´ bassnek nevezett a szaksajtó: ezek ama darabok, melyek korai Pink Floyd-os szintiszőnyegen úsznak (Cousteau kapitány és nehézbúvárai lábtengóznak a tengerfenéken), azután beindulnak az ultrafinom tört ütemek, a hallgató pedig öt perc múlva garantáltan belezuhant a semmibe, és/vagy mély álomba szenderült. Ez azonban csak a kiadó egyik arca, s a kezdetektől meglévő másik profil (lásd Bukem: Vocal Tune) idővel csak erősödött - Bukem és bűntársai beengedték a funk-, soul-, jazz- sőt a jazzrockhatásokat zenéjükbe, s ennek egyik legkitűnőbb bizonyítéka (a falkavezér utóbbi időkben megejtett próbálkozásain kívül) Big Bud Late Night Blues című darabja. Bud gyerek (van neki polgári neve is, de azt csak az anyja ismeri) bő egy évtizeddel ezelőtt indult az akkor oly népszerű hardcore-rave szcénában, azután, amint az ifjúság ráunt a tablettás zenére, Bud is másba fogott, s végre nekiláthatott saját zenéi legyártásához és kiadásához, egy percig sem feledve saját jazzfunk-, soul- és reggae-gyökereit. Az első maxi 1994-ben jött ki, melyet még számos item követett - 1998-tól már Bukem kiadójánál, a Good Lookingnál. Az eleddig legfrissebb, mindjárt dupla nagylemez tavaly jelent meg, s a két CD mintegy reprezentálja a kiadóban dúló radikális dualizmust. Az első s messze jobb korongot Bud a souljazzlegenda Weldon Irvine segedelmével és szíves közreműködésével vette föl, igyekezvén azt a hatást kelteni, mintha egy élő koncert felvételét hallgatnánk (a közönség két szám között kötelezően üdvrivall, majd jön Weldon, és felkonferálja a következő darabot). A míves zenét hallgatva szinte el sem hisszük, hogy egy neves darenbéz producer és alkotó szerzeményei ezek: a számok közt van jazzhop, garage, vokális house, afroőrület, latin funk és mutatóba egyetlen darab jazzes D&B. Az összeállítás több mint csábító: a mindent gondosan megkomponáló Bud gyerek egy percig sem hagyja, hogy unatkozzunk, emellett persze kiválóan szól az anyag, s nemcsak a fület simogatja, de a lábat is megmozgatja. Összhatásra olyan, mintha alkotónknak kötelező iskolai feladatként egyfajta zenei stílusgyakorlatot kellett volna összerántania, ám az túl jól sikerült, összegyűl hát a tanári kar, kezébe nyomják a papírt, s Big Budnak eztán aligha kell több vizsgán átmennie.

A második CD ehhez képest egy folyamatos atmoszferikus darenbéz mix az újabb termésből: ezt valószínűleg merőben instrumentális célokból helyezték el a párja mellett: másnapos ébredés esetén például rohadt jól lehet rá fogat mosni és/vagy a vécén újságot olvasni, ám utána jobb kikapcsolni, mivel nagyobb dózis hatására óhatatlanul visszaalszik az ember.

Minek

Good Looking/HMK, 2000

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?