Interjú

"Mikor a maci hanyatt esik"

Kiss László zenész, animációs művész
szerző
Bárdos Deák Ágnes
publikálva
2012/24. (06. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az Orgazmus, az URH és az Európa Kiadó alapító tagja csaknem húsz éve él Sydneyben: mint visual effects artist dolgozott a Mátrix 2-ben is. Évente egyszer Menyhárt Jenő hívására hazajön egy néhány hetes Európa Kiadó-turnéra basszusgitározni. A saját számaiban is: ő írta például az Elmentek a fiúk című slágert.

Magyar Narancs: Ugyanazokat a számokat játsszák majd' húsz éve a fiúk, akik el is mentek, meg nem is.

Kiss László: Jenő most írt új számot.

MN: Egyet?

KL: Állítólag már készül a második is.

MN: Te is elmentél: egy másik földrészről jársz haza koncertezni, de néhány hétnél többet nem töltesz itt.


Fotó: Németh Dániel

KL: Nekem szerencsém volt: mielőtt elmentem volna, kitanultam egy szakmát. Nyolcvankilenc óta foglalkozom 3D animációval. A Novotrade, ahol kezdtem, már a nyolcvanas években bedolgozott az amerikai játékszoftverpiacra, de saját játékprogramjaik is voltak, amiket odakint értékesítettek.

 

MN: Hogy kerültél basszusgitárosként a korabeli profi komputeres világ közelébe?

KL: Volt a SZTAKI-nak pár gépe, nagyon egyszerű grafikai programmal, aminek a népszerűsítésére képzőművészeket kértek fel. Többek közt Vető Jánost, de neki nem volt kedve hozzá, azt mondta, üljek be a helyére. Három napig lehetett a gépekkel szórakozni. Engem már előtte is érdekelt a komputer, nem voltam teljesen hülye hozzá.

MN: Volt sajátod?

KL: Kistamás Lacitól (Kontroll Csoport - B. D. Á.) kaptam kölcsön, neki volt egy ZX48-asa, az öcsémmel szórakozgattunk vele 85-86-ban.

MN: Mi lett a pályázattal?

KL: Csináltam négy képet, amit Révész László, Sugár János és mások munkái közt a Szépművészetiben kiállítottak. Így találkoztam Révbíró Tamással, aki a Novotrade-nél komputerjátékokhoz grafikákat készített. Összebarátkoztunk, kisebb munkákba beszállhattam. Mikor már pénzt is kereshettem a cégnél, jobban el kellett mélyülnöm a dolgokban. Aztán megismerkedtem Waliczky Tamással, akiről kevesen tudják, hogy az első ötven közt van a számítógépes művészek világában. Ő már igazi 3D szoftvereket mutatott nekem. Aztán reklámfilmekben is dolgoztunk, például a Postabank-reklámokban. Mikor a maci hanyatt esik. Aztán Waliczky Kovács Imi programozóval megcsinálta ugyanazt az effektet, amit a Black or White című Michael Jackson-klipben biztos te is láttál, ahol átalakul egyik arc a másikba. Ez volt akkor a nagy nemzetközi trükk, és ez volt Waliczky egyik nagy dobása itthon. Megírták ugyanazt a szoftvert, egy postáskisasszony arcán alkalmazták az effektet.

MN: Mikor elindultál 94-ben, már nagy családod volt. Feltettél mindent egy lapra?

KL: Három gyerekkel?! Dehogy. Baromi mázlim volt, még idehaza összebarátkoztam három szerb fiúval, akik akkoriban menekültek el a délszláv háborúból, nem akartak katonák lenni. Tovább akartak menni, csak össze kellett szedniük magukat. Egy cégnél dolgoztunk. Miután odébbálltak, az egyikük felhívott, már Hongkongból, hogy tud egy munkát Kuala Lumpurban.

MN: Felpakoltad a családot, és elhúztatok?

KL: Igen. A gyerekek már Malajziában jártak óvodába, iskolába, ott voltunk négy évig. Aztán, mikor a délkelet-ázsiai pénzügyi válság beütött, és megszűnt a munkám, megkerestem egy fejvadászt, akinek két ajánlata volt, az egyik Sydneyben, a másik Los Angelesben.

MN: Mik voltak az akkori referenciáid?

KL: Reklámfilmekben dolgoztam, illetve benne voltam az első egész estés maláj rajzfilmben, bár nem lehetett kiírni a nevem a stáblistára.

MN: Néger voltál?

KL: Fehér rabszolga. A malájok arra szerettek volna büszkék lenni, hogy ebben a filmben egyetlen külföldi sem dolgozott. Silat legenda volt a címe, a maláj mitológiát dolgozta fel.

MN: Miért nem Los Angelest választottátok?

KL: Kamasz gyerekekkel, azt gondoltam, nem lenne annyira jó. Nem akartam nagyon nagy karriert csinálni, Ausztrália nyugodt, hátradől az ember...

MN: Lógatod a lábad?

KL: Nagy gyárakban dolgozom, munkásemberként.

MN: Vicces. Menyhárt Jenő egyszer azt mondta, hogy New York olyan, mint Miskolc. Munkás hely. A te gyáradat úgy képzeljük el, hogy van egy tenyérnyi bokszod a többi száz közt egy nagy hodályban, és ott nyomod?

KL: Valahogy úgy, néha jó, néha rémes körülmények között. Benne vagy a gépeddel egy rendszerben, mintha te is egy gép lennél. Igazából operátor vagyok, megvan a saját részfeladatom, egy bizonyos effektre vagyok beosztva, azon dolgozom nyolc-tíz hónapig.

MN: Napi nyolc órában?

KL: Vagy többen. Akár blokkolni is kell, volt olyan.

MN: Melyik volt a leghíresebb munkád?

KL: A Mátrix 2.

MN: Melyik effektet köszönhetjük neked? Vagyis a gyárnak.

KL: Az átváltozást, mikor a szereplők szellemekké alakulnak. Az effekteket egy-egy szoftverrel állítjuk elő, a végső látványt néha több százan hozzuk létre. Vannak, akik világítanak, mint a filmekben, mások textúrákat festenek, háttereket, vagy csak a mozgást, az animációt csinálják, és vannak, akik effekteken, szimulációkon dolgoznak.

MN: És te?

KL: Én leginkább szimulációkat csinálok: vizet, füstöt, port, robbanást. Van egy szoftver, ami kis részecskéket szimulál, pontokat. Ezek a pontok bizonyos fizikai törvényeknek megfelelően mozgathatók. Nem festem meg a robbanást, hanem a kellő mennyiségű pontot bizonyos erővel igény szerinti mértékben mozgatom. Utána felületet teszek a szétrobbantandó pontokra, a felületre meg textúrát rakok, és addig dolgozom rajta, míg létre nem jön a kért illúzió. Nem is igazán tudom olykor, mi a címe annak, amin dolgozom operátorként. Olykor meg halvány fogalmam sincs arról, miről szól a film.

MN: Játszik-e még egyáltalán a személyes kreativitásod ebben a melóban?

KL: A cél az, hogy amit a megrendelő akar, minél jobban nézzen ki. Ha ezt elfogadtad, akkor ennek érdekében lehet, sőt kell kreatívnak lenned. A személyes ízlésetek is találkozhat éppenséggel - nyilván azért hívnak, mert látták a korábbi munkáidat. Talán még azt is mondhatod, hogy szerintem ez túl gyors, vagy hogy jobb lenne, ha az inkább balra menne. Ők meg mondják, hogy oké vagy nem oké.

MN: Reklámfilmeket is csinálsz?

KL: Becsúsznak, az utóbbi egy évben inkább azok voltak. Ott meg ahhoz kell kreativitás, hogy túléld az egészet, hogy miképp húzz elő valamit a kalapból, amivel egy perc alatt megcsinálod a lehetetlent. Az alapszitu, hogy megtetszik a megrendelőnek egy effekt valamelyik filmből, és azt akarja látni. Persze azt "elfelejtik", hogy száz ember dolgozott rajta jó sokáig. Ilyenkor kell bűvészkedni. Viszont érdemes kibekkelni, mert hihetetlen tehetségekkel találkozhatsz, nagyon sokat lehet tanulni. És a nagyon tehetséges emberek általában jó fejek.

MN: Idén nyáron három hónapig maradsz itthon.

KL: Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az öcsém a főnököm. De lesz hat hét szünet a koncertek között, és ha tudok, arra az időre visszamegyek dolgozni.

MN: Saját cégetek van?

KL: Nem, az öcsém a feje a 3D-osztálynak.

MN: Látni fogjuk a mozikban a legutóbbi filmeteket?

KL: Nem valószínű, Ausztráliában fogják vetíteni. Nem is tudom, hogy játékfilm-e, vagy áldokumentum. De a következő egy nagy effektfilm lesz, játékfilm, nagyon látványos.

MN: Mennyire követed a hazai eseményeket?

KL: Amennyire tudom. Életveszélyesnek tartom azt a kisszerű kutyakomédiát, ami itt politikai szinten folyik, veszélyesnek a rasszizmust, a már-már militáns csoportok megjelenését, a gyűlölködést, a szinte nyílt fasizálódást. Az ország elszigetelődése az, ami kintről leginkább látszik. Sokkoló élmény volt, mikor Ausztráliában egy vidéki városkában meglátogattam egy barátomat, és a szomszéd, akihez átmentünk vacsorára, mikor kiderült, hogy magyarok vagyunk, azt mondta, hogy ja, ott van az az impertinens miniszterelnök, aki ki akarja Európából vinni az országot. Mondtam, hogy nem ilyen egyszerű, mire ő, hogy: jó, ennyit olvastam. A világban ez jön le, tudják, hogy itt valami büdös, valami nincsen rendben.

MN: Idén is vidéken indul az Európa Kiadó koncertsorozata, mint 2004 óta általában. Körmend és Baja után jön csak az Orczy kerti buli (lapunk megjelenésének másnapján, 15-én - a szerk.). Kabalából nem kezditek Pesten?

KL: Az indulás nehézségeit érzelmileg jobban átvészeli a zenekar vidéken, lelkileg is összerázza a tagokat az utazás, plusz a vidéki közönség különösen lelkesítő hatású, ez tapasztalat.

MN: Utoljára egy éve próbáltál a zenekaroddal. Mi a titka az EK fenntarthatóságának?

KL: A köztünk levő barátság nélkül nem lenne semmi. Ez az alap, meg persze az, hogy a közönség újra és újra hallani és látni akar minket. Szeretünk együtt zenélni, és egyre jobban is játszunk. Ennyi.

MN: Volt róla szó egyszer, hogy interneten keresztül készítetek felvételeket, mindenki feljátssza a maga szólamát.

KL: Lukin Gáborral (Trabant zenekar - B. D. Á.) bele is kezdtünk a projektbe, született egy szám, de nem lett folytatás.

MN: Úgy hírlett, hogy idén a Puszi zenekarral is fellépsz Pesten.

KL: Terveztük. Mindig is imádtam együtt zenélni Spenóttal (Tóth Zoltán gitáros - B. D. Á.), csak úgy kettesben, barátok is vagyunk, de a közös fellépés nem jött össze az Európa Kiadó próbái miatt.

MN: Magyar Peti, az EK dobosa helyét már egy-két éve más tölti be a zenekarban.

KL: Senki nem tölti be a helyét! Peti az Európa Kiadó szerves része az alapítástól kezdve, és az is marad. Hogy perkásként vagy énekesként áll-e a színpadon, nem változtat a lényegen.


szerző
Bárdos Deák Ágnes
publikálva
2012/24. (06. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Kajakos doppingbotrány
Kokszolt-e Dombvári?
Honnan jöttek, kik ők?
Kopaszok a Ligetben
Simon Róbert orientalista
Az iszlám fundamentalizmusról
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...