Rövidfilm - A szabadság kényszere - Szentjóby Tamás: Kentaur

  • - kyt -
  • 2009. november 19.

Film

"Itt aztán fű nem terem! Megjelent az Itt aztán fű nem terem! Az ember nem földi eredetű!" - deklamálja a rikkancs a fekete-fehér presszóhodályban. "Az öreg már veszi is a kabátját. Mintha erre a pillanatra várt volna. Megy bomlasztani" - halljuk egy beszélgetés foszlányát. Bomlasztani elnyomó rendszereket szokás, a bomlasztás az elnyomók paranoiája.

Szentjóby a 60-70-es évek budapesti művészavantgárdjához tartozott, a hatóságok 1975-ben más ellenzékiekkel együtt kitessékelték az országból. A Kentaurt ugyanekkor, az elkészülte után rögtön betiltották, és most, a friss digitalizálás és az Isztambuli Biennálén történt vendégszereplése után Budapesten is a nagyközönség elé került egy estére.

A 37 perces film először viccesnek, később abszurdnak, aztán kíméletlennek tetteti magát. A kíméletlenség célpontja nem egyszerűen a nyomasztó, szürke rendszer a maga aktualitásában, hanem a szélesebb értelemben vett rabság, a világ maga, az ember monoton élete, az agyelszívó, gépies munkavégzés, mögötte pedig a lezárt, ködös láthatár. A Kentaur alapötlete, a kép és a hang elválasztása egyszerű és sokkoló. Hétköznapi, többnyire elidegenedett munkahelyi jeleneteket látunk minimális vágással, alig változó beállításokból. A gépek mellett tevékenykedők tátogásaira rámondott szöveg viszont kilép a látvány kontextusából, a munkások, tervezők, buszozó átlagemberek társadalmi állásukkal és élethelyzetükkel összeegyeztethetetlen, hol misztikusan bölcselkedő, hol valóban a rendszerre, az uralkodó ideológiára reflektáló kijelentéseket tesznek. "(...) senki érdeke nem azonos más érdekével, és különösen azéval nem, aki bebalzsamoz minket abba, hogy mi vagyunk a nép. S közben a piacon szónokolva abban reménykedik, hogy megússza a nyílt társadalom önkívületét" - "mondja" egy kapáló parasztasszony. Aztán ahogy haladunk egyik nyomasztó tömeghelyszínről a másikra, az elhangzó mondatok képtelensége észrevétlenül valami elsőre ijesztően mélyülő, nyugtalanítóan súlyosbodó, egyúttal a feloldozás reményével is kecsegtető szellemi valóságba fordul át. Egyre megrázóbb módon tárja elénk a társadalom reménytelen igazságtalanságainak tűrhetetlenségét, a nem rendszerfüggő, hanem az ember természetében gyökeredző szabadság konok kényszerét és elviselhetetlen hiányát. Eközben tovább- és továbbmozdul a párbeszédek hangvétele: irónia, ábránd, abszurditás és misztikumba hajló vízió ad hideget-meleget. De még egy lépés hátravan: amikor a záró képsorokon vak kefekötőket látunk dolgozni, és egy szép, de teljesen bemocskolódott női kéz remegve igyekszik elvégezni a rámért feladatot, majd kórusban felhangzik a búcsúdal (amely persze sohasem lehet az övék), hogy "elvándorlok, elmegyek/várnak rám a kék hegyek", egyszerre szembesülünk saját létünk béklyóival és az együttérzés imperativusából sugárzó erővel.

November 12-én bemutatta a Ludwig Múzeum.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.