Rövidfilm - A szabadság kényszere - Szentjóby Tamás: Kentaur

  • - kyt -
  • 2009. november 19.

Film

"Itt aztán fű nem terem! Megjelent az Itt aztán fű nem terem! Az ember nem földi eredetű!" - deklamálja a rikkancs a fekete-fehér presszóhodályban. "Az öreg már veszi is a kabátját. Mintha erre a pillanatra várt volna. Megy bomlasztani" - halljuk egy beszélgetés foszlányát. Bomlasztani elnyomó rendszereket szokás, a bomlasztás az elnyomók paranoiája.

Szentjóby a 60-70-es évek budapesti művészavantgárdjához tartozott, a hatóságok 1975-ben más ellenzékiekkel együtt kitessékelték az országból. A Kentaurt ugyanekkor, az elkészülte után rögtön betiltották, és most, a friss digitalizálás és az Isztambuli Biennálén történt vendégszereplése után Budapesten is a nagyközönség elé került egy estére.

A 37 perces film először viccesnek, később abszurdnak, aztán kíméletlennek tetteti magát. A kíméletlenség célpontja nem egyszerűen a nyomasztó, szürke rendszer a maga aktualitásában, hanem a szélesebb értelemben vett rabság, a világ maga, az ember monoton élete, az agyelszívó, gépies munkavégzés, mögötte pedig a lezárt, ködös láthatár. A Kentaur alapötlete, a kép és a hang elválasztása egyszerű és sokkoló. Hétköznapi, többnyire elidegenedett munkahelyi jeleneteket látunk minimális vágással, alig változó beállításokból. A gépek mellett tevékenykedők tátogásaira rámondott szöveg viszont kilép a látvány kontextusából, a munkások, tervezők, buszozó átlagemberek társadalmi állásukkal és élethelyzetükkel összeegyeztethetetlen, hol misztikusan bölcselkedő, hol valóban a rendszerre, az uralkodó ideológiára reflektáló kijelentéseket tesznek. "(...) senki érdeke nem azonos más érdekével, és különösen azéval nem, aki bebalzsamoz minket abba, hogy mi vagyunk a nép. S közben a piacon szónokolva abban reménykedik, hogy megússza a nyílt társadalom önkívületét" - "mondja" egy kapáló parasztasszony. Aztán ahogy haladunk egyik nyomasztó tömeghelyszínről a másikra, az elhangzó mondatok képtelensége észrevétlenül valami elsőre ijesztően mélyülő, nyugtalanítóan súlyosbodó, egyúttal a feloldozás reményével is kecsegtető szellemi valóságba fordul át. Egyre megrázóbb módon tárja elénk a társadalom reménytelen igazságtalanságainak tűrhetetlenségét, a nem rendszerfüggő, hanem az ember természetében gyökeredző szabadság konok kényszerét és elviselhetetlen hiányát. Eközben tovább- és továbbmozdul a párbeszédek hangvétele: irónia, ábránd, abszurditás és misztikumba hajló vízió ad hideget-meleget. De még egy lépés hátravan: amikor a záró képsorokon vak kefekötőket látunk dolgozni, és egy szép, de teljesen bemocskolódott női kéz remegve igyekszik elvégezni a rámért feladatot, majd kórusban felhangzik a búcsúdal (amely persze sohasem lehet az övék), hogy "elvándorlok, elmegyek/várnak rám a kék hegyek", egyszerre szembesülünk saját létünk béklyóival és az együttérzés imperativusából sugárzó erővel.

November 12-én bemutatta a Ludwig Múzeum.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."