Szőr mentén - Emmanuel Carrére: A bajusz (film)

Zene

A rémtörténetek újabban polgári környezetben, finom ízléssel berendezett könyvtárszobákban és élükre állított nappalikban játszódnak.
A tiszta udvart és a rendes házat jól nevelt, jól öltözött és jól táplált párok lakják: magabiztosan közlekednek, a társasági érintkezés szabályait betéve tudják, jólétüket illedelmes lelkiismeret-furdalással viselik. Az adóhatóság a megbízható ügyfelet, a tudatalatti zavarosában halászó filmrendező a hálás kísérleti alanyt látja bennük. A minap még a zord Haneke helyezte rigorózus videomegfigyelés alá az Auteuil-Binoche párost, most viszont Emmanuel Carrére-en a sor, hogy végső kétségbeesésbe taszajtsa a Vincent Lindon - Emmanuelle Devos házaspárt. A módi mindig ugyanaz: egy ártatlannak tűnő hajszálrepedés a falon, s már szakad is a plafon, kisvártatva a ház is. Carrére saját regényéből készített filmjében Haneke rejtélyes video-kazettáinál is jelentéktelenebb mozzanat tesz be a jólétnek. Hősünk, a jó karban lévő építész hirtelen felindulásból s Philip Glass bús-sejtelmes zenéjére megszabadul évtizedes bajuszától! A kívánt hatás helyett bosszantó közöny fogadja; kezdetben csupán idegesítő tréfára gyanakszik, ám mikor véget vetne az ugratásnak, felesége és barátai azzal jönnek, hogy soha nem is viselt bajuszt. Hiába a számos megcáfolhatatlan bizonyíték, a világ csak nem akar tudomást venni hősünk bajszos énjéről, szerencsétlen flótás pedig - alig másfél óra alatt - bejárja a becsavarodás Párizstól Hongkongig vezető kacskaringós útját. A bajusszal a világ kiismerhetősége is odaveszett: bizonytalanság és gyanakvás jő, s bár a felek látványos gesztusokkal biztosítják egymást, hogy kitartanak a bajban, a jeges félelem hamar beeszi magát a kapcsolatba. Carrére szépen játszik a felismerés fokozataival, ügyesen adagolja az elcsépelt igazságokat, úgyhogy akár újszerűnek is tűnhet, hogy valójában fogalmunk sincs, mi is ez a rendnek álcázott zűrzavar körülöttünk, és azt sem ismerjük igazán, akivel évek óta megosztjuk az életünket. A bajusz valójában egy igen hatékony szorongásszimulátor, a forma, vagy éppen a jobb eladhatóság kedvéért Carrére azonban sokáig úgy tesz, mintha egy hagyományos logikával megfejthető thrillerben utazna. A logika azonban, ami a filmjét mozgatja, nem a thriller logikája, hanem a szorongásé, egyetlen biztos pontja pedig a főszereplő tekintetéből kiolvasható félelem.

A Budapest Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.