World music: így október végén

publikálva
1998/44. (10. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

én már csak arra tudok gondolni, hogy nemsokára december, és akkor majd az egész évről, sok-sok world music, még annál is több; húzós év ez, tessék, megint pár különlegesség.

én már csak arra tudok gondolni, hogy nemsokára december, és akkor majd az egész évről, sok-sok world music, még annál is több; húzós év ez, tessék, megint pár különlegesség.
MaNcs, X. évf. 44. szám, 1998. október 29.

Hortobágyi László: Memesis. Tessék Richard Dawkinst olvasni, mondja Hortobágyi, és megváltozik a világ. Kapható magyarul is, az önző + a hódító gén, Gondolat-kiadás. Azt mondja, neki már fontosabb, mint a Védák könyve és a Biblia. És máris ömlenek a telefonba e kulturális-genetikai egységek, amelyek nemcsak öröklődnek, de mutációikkal lakmuszpapírjaivá válnak a társadalmi tudatnak is. Úgy hívják, mem, innen a memesis. Köszönet és hála, de a felét sem értem, maradnék inkább a lemeznél. Amit hallok, az most dub alapú tánczene, szigorúan azok számára, akik a mozdulatlanságot választották; amit hallok, az egy gótikus katedrális, hitetlenekkel tele. Hortobágyi talpalatnyi stúdiójából virágba szökkent egy imaginárius világ, melynek színeire és hangjaira pontosan emlékezhet, aki magába szívta a XXI. század középkori európai és indiai zenéjét. (Erdenklang) * * * * *

Sidestepper: Logozo. A Sidesteppernek a stúdiómágus Richard Blair a feje: referenciái közül a Massive Attack, Nusrat Fateh Ali Khan, Peter Gabriel és Brian Eno tűnik ki. Az elmúlt három évet kolumbiai cuccokkal tömte meg, aztán magához vett egy trombitást meg egy perkást: London megtelt Bogotával, a drum ´n´ bass salsával - én pedig ezzel a minialbummal nem tudok betelni, már leginkább a címadó darabjával. Abban jól hallom a következő három évet is: a történet már nem arról szól, hogy ki tud basszust keverni egy latin bakelit mögé; a Sidestepper azt a lázat és azt a transzglobál kereszteződést jelzi, ahol képzelet és emlék, elektronika és "élő" hangzás, latin karnevál és európai táncparkett több mint kellenek egymásnak. (Apartment 22) * * * *

Hans Theessink: Lifeline. Theessink holland gitáros/énekes, amerikai bluest játszik, és Ausztriában él. Nemrég a Fonóban járt, de kihagytam; most igyekszem, hogy ezzel a lemezzel behozzam magam. Theessink is összeszedte magát, és összeszedett amerikai és afrikai kórusokat, ha már az ének a kedvenc hangszere. Holmes Brothers, Linda Tillery & The Cultural Heritage Choir, Insingizi Emnyama - ugye, nem hangzanak rosszul. Elmondható továbbá, hogy Theessink magabiztosan pengeti a blues mindennemű stílusait, szerzőként is teljesen korrekt; nekem csak az hiányzik, amit hozzátehetett volna e műfajhoz, ha nem nélkülözné a személyességet, de nagyon. (Blue Groove/Mafioso Records) * * * * alá, kétszer

Mari Boine Band: Bálvvoslatjna. Boine zenekara nemcsak a lapp, nemcsak a norvég, nemcsak a skandináv mezőnyből tűnik ki, nálam tuti helye van a világválogatottban. Miközben vadonatúj alapokra helyezte a számi joik hagyományt, a (maga) helyére tette a rockzenét és az elektronikát is. Tessék a gitáros Roger Ludvigsenre figyelni, egészen elképesztő, amit művel. Boine hangjában meg, már jó szokása szerint, most is annyi a varázslat, amennyivel simán máglyára lehetett kerülni még nem is olyan régen. Az egy dolog, hogy megszólít állatot, növényt és feneketlen havat; hanem ahogy azok válaszolnak neki...! (Antilles/PolyGram) * * * * *

Ökrös: Bonchida, háromszor. A szeptember 17-i MaNcsban mesélte Kelemen László, hogy "ha egy falun belül, mint Bonchidán, három nemzetiség él, az szépen látszik a zenében is. A románok a mai napig gyönyörűen megőrizték azokat a középkori eredetű páros lassú táncokat, amelyeket a magyarok használtak; és az sem véletlen, hogy a legszebb magyar viseleteket most a cigányok hordják." A ruhát most hagyjuk, hanem a zenéről esett szó halál pontosan visszaköszön az Ökrös együttes (és vendégei) impozáns lemezéről. Három nagyobb egységre - magyarra, románra, cigányra tagolódik hát az anyag, szinte észrevétlenül úsznak át egymásba, és nagyon jó, hogy így van: a bonchidai színek, lám, valóban nem az elkülönülést, hanem az összeérést, a gazdagodást szolgálják. Megismétlem, nagyon jó, hogy így van; talán csak az volna még jobb, ha ez a példa nem csak Ökrösék számára lenne megindító. (ABT) * * * * és fél

Marton László Távolodó

publikálva
1998/44. (10. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...