Kínának kémkedett egy német politikus munkatársa

  • narancs.hu
  • 2024. április 24.

Külpol

A gyanúsítottat kedden letartóztatták. Főnöke az AfD listavezetőjeként indul az EP-választáson.

Kínának kémkedett Maximilian Krah német EP-képviselő egyik munkatársa – írja a nyugat.hu a Reuters hírére hivatkozva. 

Krah az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű radikális párt politikusa, ez jelenleg a második legnépszerűbb tömörülés Németországban. A kémügy azért különösen kínos, mert Krah ismét indul az EP-választáson, pártjának listavezetőjeként.

Érintett munkatársát, Jian G.-t kedden letartóztatták. Azzal gyanúsítják, hogy az Európai Unió törvényhozásában zajló vitákról és a kínai ellenzékről tájékoztatta a kínai hírszerzést. 

A német kancellár, Olaf Scholz azt mondta, nagyon aggasztóak az AfD elleni vádak.

Korábban három német állampolgárról szóltak a hírek, ők a gyanú szerint katonailag is érzékeny információkkal segítették Kínát.  

Maximilian Krah nem mond le, de a kampányban nem vesz részt olyan súllyal, mint ahogyan tervezte. A kínai külügyi szóvivő, Vang Venbin azt mondta, az egész ügy szimpla felhajtás és csak arra jó, hogy lejárassa Kínát. 

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.