Vasárnap még nyárias az idő, a héten jön a hidegfront

  • narancs.hu
  • 2024. április 14.

Lokál

Hétfőn még néhol 31 fok is lehet, később viszont többfelé esőre, zivatarra kell számítani. 

Hidegfront vet véget az áprilisi nyárnak: a jövő hét első napján még akár 31 Celsius-fok is lehet a Dél-Alföldön, majd beborul az ég, és többfelé kell esőre, akár zivatarra is készülni. A hét közepétől ugyan csökken a csapadékhajlam, de a hőmérséklet jelentősen visszaesik, a legmelegebb órákban mindössze 10-16 Celsius-fok várható, a hidegre hajlamos helyeken pedig visszatérhet a gyenge hajnali fagy. A szél sokfelé lesz erős – derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből. 

  • Hétfőn az ország déli felén derült vagy fátyolfelhős, csapadékmentes idő várható. Eközben az északi tájakon is többórás napsütés valószínű a változó felhőzet mellett, de ott délutántól fokozatosan beborul az ég, és egyre többfelé kell számítani esőre, záporra, sőt néhol zivatar is lehet. Az ország délkeleti felén erős lesz a délnyugati szél, északon, északnyugaton ezzel szemben az északnyugatira forduló szelet csak záporok, zivatarok körül kísérhetik erős széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22-31 fok között alakul, az északi határ mentén lesz hűvösebb, míg a Dél-Alföldön a legmelegebb.
  • Kedden túlnyomóan borult idő várható, sokfelé esővel, záporral, az ország délkeleti harmadán pedig a napos periódusok mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre kell készülni záporokkal, helyenként zivatarral. Az északnyugati, északi szél nagy területen megerősödik. Hajnalban 9-15 fok várható, a csúcsérték 9-24 fok között alakul. Északnyugaton lesz a hidegebb, ott reggel beáll a maximum, 23-24 fok a délkeleti határnál valószínű, de a déli óráktól már arrafelé is hűl a levegő.
  • Szerdán nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, szórványosan előfordul eső, záporeső. Az északi szél sokfelé megerősödik. A minimum-hőmérséklet általában 3-8, a maximum 11-17 fok között várható.
  • Csütörtökön jobbára erősen felhős időre kell készülni, majd egyre nagyobb területen csökken a felhőzet, de szórványosan még lehet záporeső. Az északi szelet sokfelé kísérik erős lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2-8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9-16 fok között alakul.
  • Pénteken változóan felhős idő várható általában többórás napsütéssel, helyenként záporral, néhol zivatarral. Sokfelé megélénkül, néha megerősödhet az északi, északnyugati szél. Hajnalra általában 0-6 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken mínusz 1, mínusz 3 fok is lehet. Délután 10-16 fok lesz a jellemző.
  • Szombaton nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, szórványosan valószínű eső, zápor, néhol zivatar. A délnyugati, majd az északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban általában 1-6, a szélvédett, hidegre hajlamos tájakon 0, mínusz 2 fokot is mérhetnek. Délután 10-17 fok várható.
  • Vasárnap általában közepesen felhős időre van kilátás, szórványosan előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar. Sok helyütt megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati, északi szél. A hajnali 0-6 fokról 9-16 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz.

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?