Így ejtette transzba Kosztolányit az első magyar szerecsen színész

Kultúrák találkozása a Vígszínházban: fehérember nem eszi meg a feketét, a fekete ember szereti a fehéret.

• "-Kedves Charleys, nem fél, hogy megeszem?
  -Miért?
  -Fehérember megeszi a feketét.
  -Dehogy.
  -És a fekete a fehéret?
  -Az se bántja. Szereti. Nagyon szereti."

Ez a láthatóan igen jó hangulatú, a magas gasztronómiát és a vélt vagy valós fajközi kulturális különbségeket egyaránt érintő diskurzus valamikor 1923 januárjában hangzott el Budapesten, nyomtatásban a Színházi Élet című hetilapban jelent meg. A kérdező a magyar szépirodalom óriása, Kosztolányi Dezső. Aki válaszol: Charleys Greenidy, az „első magyar szerecsen színész”.

 

Fotó: Színházi Élet

A beszélgetés idején 29 éves Greenidy Philadelphiában született, 14 éve él Európában, hat éve Budapesten. Több nyelven beszél, magyarul is tűrhetően. Előadóművészként dolgozik. Naná, hogy már a fél főváros óriási haverja, a legnagyobb pesti művészeket csak úgy emlegeti, hogy „a Gyuri, a Guszti, az Oszkár”, saját bevallása szerint „mindenki jóbarátja, orfeum, színház, film, repülőgép, motorcsónak, szereti keresztény, zsidó.”

Nyáron Siófokon shimmyzik, ez a korszak egyik népszerű táncőrülete, most viszont Heltai Jenő legújabb darabjában, a Kis cukrászdában alakít néger felszolgálót, ami kétségkívül komoly fordulópontot, valódi korszakhatárt jelent a hazai színházművészetben, hiszen ilyesmire eddig nem nagyon volt példa. Kosztolányi a cikk elején felidézi, hogy a színészek korábban,

ha szerecsent kellett játszaniuk, fekete fátylat borítottak a fejükre,

később pedig „szépen kisuvickolták a bőrüket, mint valami zergebőrcipőt.” Charleys Greenidy ebben a tekintetben már egy egészen új minőséget képvisel.

A lebilincselő, csevegő modorban megírt portréinterjúban Kosztolányi végig magabiztosan, hiba nélkül hozza a valódi, életnagyságú négerre rácsodálkozó művelt pesti polgár figuráját, amire alighanem rá is játszik kissé. Olyan éleslátó megállapításokat tesz, hogy Greenidynek az előadás után le sem kell mosnia az arcáról a festéket, mert az mindig ott marad. Egy ponton megkérdezi, hogy a beszélgetőpartnere játszott-e már fehér embert (nem játszott), és csalódottan konstatálja, hogy a „színész inkább alacsony, mint magas, nem látszik rajta az élettől duzzadó, hatalmas néger fajta ősereje”, illetve, hogy a foga sem villog úgy, mint egy tisztességes nemes vadembernek, merthogy dohányzik. A rossz fog a kultúra jele – vonja le a találó következtetést Kosztolányi.

A beszélgetés talán akkor ér a csúcspontjára, amikor az író gyakorlatilag minden átmenet nélkül afrikai (vagy afrikainak hangzó) szavakat kezd sorolni, amiket az év egyik szépirodalmi szenzációjában, a francia-guyanai származású, de Afrikában élő szerző, René Maran könyvében, a Batualában (Az igazi néger regény!, fordította: Kosztolányi Dezső) olvasott:

m’barta…m’bala…m’bi…langbasszi, szavalja valamiféle furcsa transzállapotban a huszadik század talán legnagyobb magyar írója,

a széppróza mestere a Vígszínház egyik öltözőjében egy 29 éves, kissé talán meglepett afroamerikai fiatalembernek, aki elnézően mosolyog, hiszen még soha életében nem járt Afrikában.

 

Fotó: Színházi Élet

Jó lett volna egy órácskára ruhafogasnak lenni abban az öltözőben. Ki tudja, a megfelelő hatás érdekében Kosztolányi talán még egy orrkarikát is felhelyezett magának.

Egyébként nem csak az interjú készítője, hanem érezhetően Charleys Greenidy is csúcsformában van, és pontosan azt a bohém, aranyszívű barbárt alakítja, amit várnak tőle. Arra a kérdésre, hogy van-e gyereke, ezzel az örökérvényű bölcsességgel válaszol: „Művelt embernek nincs gyereke. Csak parasztnak. Úriembernek nincs gyereke.”

Az a rész pedig, amikor a nőügyekre terelődik a szó, konkrétan Fekete Pákó mokkás-tv2-es interjúit előlegezi meg majdnem egy teljes évszázaddal: „Á, nőcsábítás. Fekete legény nőcsábítás. Ujjé, ilyen nőcsábítás.” – vall kendőzetlen őszinteséggel szerelmi kalandjairól a művész.

Hogy mi a fontos számára az életben, végül így foglalja össze: „Szép cipő, szép ruha, szép nő. Piálni és kajálni.” Ezzel mondjuk tényleg nehéz vitatkozni.

Ha pedig valaki szeret más zsebében turkálni, annak itt vannak a számok: a színész 2000 koronát kap a Vígszínháztól minden fellépésért, így egy hónapban mindennel együtt körülbelül 160000 korona bevétele van. De amúgy sem kell aggódnia, apja ültetvényes Philadelphiában, havonta küld 200 dollárt.

 

Fotó: Színházi Élet

Hogy a bivalyerős indítás után hogyan alakult Charleys Greenidy további karrierje, azt sajnos vonatkozó források hiányában nem tudjuk. Vajon továbbállt Nyugat-Európába? Visszament Amerikába? Esetleg Magyarországon telepedett le, és családot alapított, mint a parasztok? Játszott még színdarabban? Vagy talán azóta is Siófokon shimmyzik?

Akárhogy is, őszintén reméljük, hogy megtalálta a számítását.