• MaNcs 24. évf. 20. sz. (2012. 05. 17.)
    Éledő Horthy-kultusz

    Az elismert katona

    Mind többször hallani emléktábla- és szoboravatásról, illetve közterek el- és átnevezési elképzeléseiről. A sokszor mentegetőző magyarázatok legtöbbje szerint csupán Horthy fényes katonai karrierje előtt kívánnak így tisztelegni.

    2012 / 20
  • Közmunkaprogram Észak-Magyarországon

    Baltát nádvágáshoz

    Matolcsy Györgytől tudjuk, hogy a 47 ezer forintos közmunka-pénzből meg lehet élni. Ám talán még szerinte is nehéz akkor, ha ezt a pénzt nem teljesen és időben fizetik. A Narancs Észak-Magyarországon a vízügyi munkáknál alkalmazottak körében szembesült ezzel.

  • Polyák Gábor

    A tökéletes tökéletesítése

    Hogyan módosították a médiatörvényt?

    Ha igaz, hogy az Európai Bizottság (EB) is rábólintott a médiatörvények múlt csütörtökön beterjesztett módosítására, akkor a Fidesz-kormány fennállása alatt, bármeddig is tartson az, aligha várható újabb érdemi változtatás a sajtó szabályozásában.

  • Erémi Zoltán

    Még ha belepusztul is a világ

    Mit tett a kormány az igazságszolgáltatással?

    Mára valósággá vált, amiről áprilisban (lásd: Végelbánás, Magyar Narancs, 2012. április 5.) még csak feltételes módban beszéltem: a 62. életévüket betöltött bírák kézhez kapták a felmentésüket tartalmazó okiratokat, melyeket ténykedésének utolsó napjain még Schmitt Pál írt alá.

  • Várhegyi Éva: Ekotrip

    A mi bankunk, az IMF

    Magyarország 30 éve, 1982. május 6-án csatlakozott az IMF-hez. Akkor ez politikai és gazdasági szempontból is fontos aktus volt. A gazdasági jelentőségét a súlyosan eladósodott ország fizetési problémái adták, a politikait pedig az, hogy a washingtoni székhelyű szervezet addig tabunak számított a keleti blokk államai számára.

  • Takács Ferenc: Kapirgáló

    Két goj rabbi, egy antiszemita samesz és az 1914-es orvostudományi Nobel-díj

    Van, ahol mindig érdemes kapirgálni. Itt van például az elmúlt század két irodalmi gigásza, a két dublini születésű ősmodernista, James Joyce és Samuel Beckett, azUlysses (1922) és a Godot-ra várva (1953) szerzői.

  • Olvasói levél

    Orient expressz (Vissza Ázsiába)

    Magyar Narancs, 2012. május 3.

    A Magyar Narancs május 3-i számában Ara-Kovács Attila Vissza Ázsiába című írását tette közzé. A publicista hangulat- és gyűlöletkeltő, a Terror Háza Múzeumot ízléstelenül mocskoló sorain már meg sem lepődöm, bár azt gondolom, a múzeum 10.

  • Olvasói levelek

    Nem velük, nélkülük

    Magyar Narancs, 2012. május 3.

    Helyreigazítási kérelemmel fordult lapunkhoz a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság sajtóirodája. Bár lapunk helyreigazítást nem tesz, az államtitkárság levelének érdemi, a mi állításunkat érintő pontjait az alábbiakban ismertetjük, és válaszolunk is rájuk.

  • A szerk.

    Ítélet rendelésre

    A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla a Marian Cozma-ügyben hozott április végi jogerős döntésével jelentősen enyhítette a három fő vádlottra első fokon kimondott súlyos ítéleteket.

  • A szerk.

    Kedves Európai Unió,

    legelőször is szögezzük le: soha senki nem állította, hogy buzeráns bürokraták vagy bürokrata buzeránsok gyülekezete lennél, úgyhogy nem érdemes ezen felhúzni az orrod.

  • A szerk.

    Tükrözés és trükközés

    Most lépjünk azon túl, hogy ezek mindig csak hátrébb lépnek, nem ám lemondanak vagy kiakolbólítják őket, hátrébb lépnek. Mert tény, ami tény: Orbán Viktor a múlt héten átalakította a kormányát, nem mintha ennek bárminemű hatása lenne a magyar közéletre, még kevesebb az ország jövőjére; és az a kevés is inkább rossz, mint másmilyen.

  • Interjú

    "Megnézik, milyen mély a szakadék"

    Móró Tamás, a Concorde Zrt. vezető stratégája Görögország és az eurózóna helyzetéről

    A görög kormányválság miatt ismét felerősödtek azok a vélemények, melyek szerint az ország kénytelen lesz elhagyni a valutaövezetet. A piaci elemzővel arról beszélgettünk, mit okozna a kilépés Görögország és Európa számára.

  • Rokonok a vidékpolitikában

    Rendszerszintű káosz

    A rend kedvéért tegyük föl és vizsgáljuk meg: mi van, ha a földbérletbotrány egy nagy ívű koncepció szükséges (és félreértett) epizódja?

  • Horthy-túra Kenderesen

    A hálás utókor

    "A település múltját, jelenét és jövőjét nagymértékben meghatározza a Horthy családhoz való kötődés" - olvassuk az alföldi kisváros kiadványában. Nincs is ebben semmi meglepő, Kenderes sokat köszönhet szülöttjének.

  • Zeidler Miklós történész Horthy szerepéről

    "A történelmi felelősség alól nem lehet felmenteni"

    A frissen állított vagy még csak megálmodott lovas és álló, egész alakos Horthy-szobrok, -domborművek és utcakeresztelők korát éljük - ezért fontos, hogyan látjuk ma az egykori altengernagy, majd kormányzó történelmi szerepét, s hogy mennyire kivételes a figura itt, Kelet-Közép-Európában.

  • Színház

    Karnyóné-gyakorlatok

    Úgy tűnik, Gothár Péter kedvet kapott a hányatott sorsú régi magyar drámákhoz, így a Katonában bemutatott Bessenyei-darab, A filozófus után Csokonait választotta. Az énekes bohózat műfaja és a több mint kétszáz éves, kissé poros Karnyóné párosítása nem bizonyul éppen egyszerű feladatnak.

  • rés a présen

    Egy víz alatti táncfilm

    Virág Melinda koreográfus

  • Színház

    Pacekba

    Virágos Magyarország

    A virágos Magyarország egy kis faluban lakik; mesebeli táj, tó, hegy-völgy, templom, jó levegő és szocreál művház. Operettdíszlet, operetthősök - pont, ahogy azt Móricka meg mi elképzeljük. Ahová a szív visszahúz - a közepesen magasra kapaszkodott kormányzati tisztviselőt éppen úgy, mint a Hollandiában virágkötészetet tanult egykori szerelmét.

  • A Krétakör a Berlini Biennálén

    A kör négyszögesítése

    A május 9-10-én a német fővárosban zajlott, illumiNation című happeningben mindenki magát adta: gój motoros a gój motorost, értelmiségi az értelmiségit, jogvédő a jogvédőt. A német zsűri kezdetben értetlenül állt a magyarokat alakító magyarok előtt.

  • Interjú

    "Az emberek bizseregtek"

    Duda Éva táncos, koreográfus

    Közel tíz éve független alkotó, az Operettszínháztól a Szegedi Kortárs Balettig játszották koreográfiáit, 2009 óta saját társulata van. A múlt héten a MU Színházban bemutatott After apropójából a test őszinteségéről és a Trafó ügyéről is mesélt a Narancsnak.

  • Film

    Életem szerelme

    Ez itt egy egyötletes, erősen B kategóriás francia vígjátékocska. Ami addig, amíg meg nem szoktuk, hogy miben is áll az az egy szem árva ötlet (van egy pasas, aki akaratán kívül mindig kellemetlen élethelyzetekbe sodorja a vele - szerfelett ritkán - kapcsolatba kerülő hölgyeket), s fel nem mértük, hogy másik ötlet már egészen biztosan nem lesz, egészen jól működik.

  • tévésmaci

    Farkasgyíkok ösvényén

    Amikor Sztupa és Troché Budapestre várták Szorkint (Szergej Mihajlovics; az NKVD ezredesi rangú osztályvezetője), mindenféle mulatságokon törték a fejüket, de elsősorban is girlöket akartak szerződtetni, egy csapatnyit.

  • Poe és A holló esetei a mozival

    "Eredeti motívumok felhasználásával"

    Edgar Allan Poe nevét a mozi feltalálása óta olvashatjuk a főcímekben, bár nem minden alkotó olyan korrekt, mint az egyik Universal- (amúgy Magyarországon játszódó) horrorklasszikust, A fekete macskát rendező Edgar G.

  • Interjú

    "Én meg adtam a hülyét"

    Radu Mihaileanu filmrendező

    Volt színész a bukaresti jiddis színházban, disszidens Franciaországban és rendezőasszisztens Marco Ferrerinél. Lassan két évtizede főállású filmrendező: nyert a Sundance-en és Velencében, sőt kis híján műfajt is teremtett: ha kicsit előbb mutatják be Életvonat című filmjét, mint Roberto Benignitől Az élet szépet, akkor ma őt ismerné a világ az abszurd holokausztkomédia megteremtőjeként.

  • Lemez

    Végh Sándor és a Camerata Salzburg

    Végh Sándor (1912-1997) pályája az egyénitől a kollektívig, a szólójátéktól az együttes zenélésig haladt. Hegedűsként Paganini-játékosnak indult, hogy aztán jelentős vonósnégyesek élén (Új Magyar Vonósnégyes, Végh-kvartett) álljon, utolsó évtizedeiben pedig a Camerata Salzburg vezető karnagyaként működjön.

  • mi a kotta?

    Nyűtt vonóbul bolt

    Sosztakovics-hegedűversennyel indul és ugyancsak Sosztakovics-hegedűversennyel zárul majd az elkövetkező napok koncertprogramja, s minthogy a szovjet-orosz mester mindösszesen két ilyen versenyművet adományozott az emberiségnek, valamint a mindkét ősbemutatóra vállalkozó David Ojsztrahnak, így mondhatni e nemből teljes áttekintést kínál számunkra az aktuális felhozatal.

  • Cowboy Junkies: The Wilderness

    Visszafelé, befelé

  • Koncert

    Fennakadt szemek

    A Sleep Budapesten

    Kicsit érthetetlen volt Matt Pike gitáros motivációja erre a turnéra, hiszen másik zenekarának, a barbár stoner-metált nyomató High On Fire-nak most jött ki új lemeze, a kiválóan sikerült De Vermis Mysteriis. Épeszű zenész az aktívabbik zenekarát rugdalná el turnéra, pláne, ha annak friss lemeze van, a Sleepé pedig - legendastátusz ide vagy oda - mégiscsak egy olyasfajta nosztalgia-összeállás, amilyet a Kyuss is meglépett nemrég, hiszen a zenekar utoljára több mint tizenöt éve járt stúdióban.

  • The Dandy Warhols: This Machine

    Géphiba

  • Koncert

    Az álom élet

    A Tindersticks Budapesten

    Nem lehetünk eléggé hálásak azért, hogy végre - vagy két évtizedes, azért megszakításoktól sem mentes pályafutásuk során először - Budapesten koncertezett a legendás, eredetileg nottinghami kollektíva. Pedig egyszer már úgy tűnt, minden remény elveszett:

  • Könyv

    Világhíres operák

    Manapság, amikor az újságosoknál már újságot is mind ritkábban vásárolnak az emberek (az e sorokkal szemező olvasók tiszteletre méltó kivételével!), bizonnyal kell némi merészség ahhoz, hogy valaki operatörténeti kisokosokat dobjon a sajtópiacra.

  • Folyóirat

    Arzén és halászlé - Hévíz

  • Könyv

    Glamour, holocaust, fiction, non-fiction

    Janusz Glowacki: Good night, Jerzy

    A harminc éve New Yorkban élő és mindenekelőtt ebben a közegben híressé lett szerző lengyelül és mindenekelőtt lengyeleknek írta regényét, ám a formálás, az alapérzület tökéletesen amerikai, szinte hollywoodi.

  • Kiállítás

    Sibylle Hofter-Szijj Ferenc: Örömmel üdvözöljük!

    A Liget Galéria programterve szerint nem ez lett volna az utolsó kiállítás, sokkal inkább a folytonosság felmutatása; Hofter ugyanis 1989 májusában mutatkozott be ugyanitt, és a kilencvenes években számos kiállítása volt Budapesten.

  • Kiállítás

    Képek és szavak harca

    Birkás Ákos kiállítása

    Külső szemlélő számára talán úgy tetszhet, hogy a kilencvenes évek végén a művész egyszer csak kipillantott elefántcsonttornya ablakából, rácsodálkozott a valóságra, és a tizenhat éven át készített absztrakt és meditatív formavilágot, a külföldi galériákban is elismert, ráadásul komoly gyűjtőkört vonzó ovális festményeit odahagyva a realista képalkotás felé fordult.

  • Portré+Interjú

    Templomok papírból

    Shigeru Ban építész

    A világhírű építész villámlátogatása alatt interjút adott a Narancsnak, de előtte még elmondjuk, miért érdemes figyelni a katasztrófaépítészet és az elmélyült anyagértelmezés japán mesterére.

  • chili&vanília

    Nem csiga

    Kerti parti Gödöllőn. Külföldi vendégek is jönnek, köztük egy igazi francia. A francia saját bevallása szerint csigaspecialista, remekül készíti azEscargots a la bourguignonne-t,- a burgundi módra főzött, fűszervajjal grillezett csigát.

  • kertész lesek

    A Platán, Tatán

    Tatára érkezve meseország tárul elénk. De nem a Grimmek mélységes kútja, még csak nem is Walt Disney mosolyvágóhídja, hanem a hetvenkedő (értsd: 1970-es évekbeli) modern tanmesevilág, például "A világhíres Dobozváros", ahol Dani, a darus és Tibi, a taxis keveredik hétköznapi, mégis csodálatos kalandokba.

  • Kiállítás

    Horthy-bunker

    A gödöllői Grassalkovich-kastélyt már vagy huszonöt éve próbálják rendbe hozni, de a régóta vágyott célegyenesbe végül úgy jutott a híres-neves műemlék, hogy uniós elnökségünk "színpadának" nevezték ki.

  • Interjú

    A főváros mint államváros

    Michiel Wagenaar író

    Az Amszterdami Egyetem nyugalmazott társadalomföldrajz-professzora Városépítészet és polgári szabadság című, immár magyarul is olvasható könyvében hat főváros (Párizs, London, Amszterdam, Budapest, Brüsszel, Róma) tizenkilencedik századi fejlődését elemzi.

  • Kiállítás

    Mesterek, korhelyek

    Csárdás, polka, zepperli. Vendéglátás és zenemű-kereskedelem a 19. században

    Nem járt rosszul a múzeum a kényszerköltözködéssel: az ódon - belül persze erősen felújított - óbudai épülettel (benne Krúdy Gyula utolsó, szűkös lakásával) a múlt század eleji belvárosi, nagypolgárias miliőből egy valamivel régebbi világba hátrált a gyűjtemény, amelynek egyes elemei talán kiszorulnak így elegáns összefüggéseikből, mások viszont meghittebb otthonra találhatnak a kisebb, alacsonyabb szobákban-termekben.

  • Védem a mundért

    Egy szakdolgozatíró szakmunkás vallomása

    Tisztelt Bíróság! Miután immár második politikai óriásunk kerül nehéz helyzetbe plagizált tudományos dolgozata miatt, nem bírom tovább elviselni a rám nehezedő társadalmi nyomást, és vallomást teszek. 1992 és 1995 között előre megfontolt szándékkal, folytatólagosan és ipari méretekben foglalkoztam plágiummal.

  • Beárazott gyermekelhelyezés

    "Megvettem a saját fiam"

    Apák, akik milliós összegeket dobnak be. Anyák, akik elsőre még ellenkeznek. Ügyvédek, akik az "adásvételi" szerződést megkötik. És a válóperes bíró, aki szerint soha nem derül ki a gyerekvásár.

Legfrissebb Narancs

A Lapcom átváltozása
Andy Vajna, a vidék hangja
Interjúk
Antal Nimród, Mizsei Kálmán, Kende Anna
Játszótér
Melléklet gyerekekről felnőtteknek
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

Orbán Viktor miniszterelnök a zsidó újév alkalmából levélben köszöntötte a magyarországi zsidóság képviselőit.

"Mint mindig, amikor a régit felváltja az új, amikor az óév helyére az új esztendő lép, valamennyien számvetést készítünk. Értékeljük az elmúlt időszakot, felülvizsgáljuk a terveinket" – fogalmazott a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökéhez, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnökéhez, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség elnökéhez és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbijához intézett levelében Orbán.

"Magyarország kormánya egy olyan jövőért dolgozik, ahol a fontos dolgok összekötnek bennünket: hazánk, nemzetünk, családunk szeretete, vallási hagyományaink tisztelete és a külső fenyegetéssel szembeni jogos önvédelem. A zsidó újév alkalmából tisztelettel köszöntöm Önt és az ünneplő magyarországi zsidó közösséget. Kívánom Önöknek, hogy valamennyien a jó esztendőre legyenek beírva" – zárta levelét.

false

 

Fotó: MTI

Vagyis még egyszer „a fontos dolgok“, amik mintegy legkisebb közös többszörösként „összekötnek bennünket“, legalábbis Orbán világképében:

- haza szeretete

- nemzet szeretete

- családunk szeretete

- vallási hagyományok tisztelete.

- külső fenyegetéssel szembeni jogos önvédelem.

(MTI)

Haza, nemzet, család, vallás, fenyegetés, önvédelem. még több Szüret...