• MaNcs 25. évf. 21. sz. (2013. 05. 23.)

    "Mennyire lehetek önmagam" - Szulák Andrea

    Éneklés, színház meg tévé, bulvár és tehetséggondozás - Szulák Andreával a Ghost című musical két operettszínházi próbája közben beszélgettünk.

    2013 / 21
  • Riso

    Narancssárga gyönyörűség, akár a naplemente Nápolyban - mi az?

  • László Géza: Visszajátszás

    Csodaszerek

    1925. március 17-én Winston Churchill, a konzervatív pártba és a kormányba visszatérő új brit pénzügyminiszter vacsorára hívta John Maynard Keynest, a neves közgazdászt, Otto Niemeyert, a minisztérium első tanácsosát, Lord Bradburyt, a pénzügyekkel foglalkozó összevont parlamenti bizottság vezetőjét, és a korábbi pénzügyminisztert, Reginald McKennát.

  • Ara-Kovács Attila: Orient expressz

    A kritériumok húsz éve

    Az Európai Unió húsz éve, 1993. június 20-án fogadta el az azóta koppenhágai kritériumok néven ismertté vált alapelvárásokat. Ezeket, mint jól tudjuk, minden olyan államnak teljesítenie kell, amely tagja kíván lenni a közösségnek.

  • Dénes Ferenc

    Dávid király

    David Beckham visszavonult

    Egy valamirevaló népmesei hős, ha nem is túl okos, de megvan a magához való esze (kiváló üzleti érzéke). Erős a lába, megállja rajta a helyét, talpraesett (aranylábú fiú). Bár szegény sorban nevelkedik (középosztálybeli család), mesterségbeli tudásával eléri, hogy a hamuban sült pogácsához viszonylag hamar Kopi Luwak kávét szürcsöljön.

  • Halpern László-Madarász Aladár

    A félrekezelt válság, avagy ki a bűnbak?

    A makroökonómia színe és visszája

  • A szerk.

    Még egy szög

    Három kormánypárti képviselő, Cser-Palkovics András, Gulyás Gergely és Vejkey Imre "az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről" nyújtott be a múlt pénteken törvényjavaslatot.

  • A szerk.

    A lovasság másik oldalán

    Bár majdnem fölösleges a részletekben elveszni, röviden idézzük fel, hogy a lovasság akkor tűnt fel a képben először, amikor Peer Steinbrück beszólt a svájciaknak. Kettőezer-kilencben.

  • Az elektromos cigaretta betiltása Magyarországon

    Lassan végigég

    Tizenhárom éve létezik, de nincsenek hiteles tudományos kutatások a hatásairól. Miközben sok dohányosnak segít a leszokásban, az új magyar szabályozás és az uniós elképzelések inkább a féllegális szürke zónába toloncolnák.

  • A Balettintézet visszavétele

    A palota és a forradalom

    A 90-es évek közepén kezdődött privatizációjának történetében az első vételár gyanúsan alacsony volt: a sokat látott városlakó máig csúf panamát sejt a tranzakció mögött. Mostani tulajdonosai viszont vélhetően reális árat fizettek érte, és nem jókedvükben késlekednek a felújításával sem - miközben valóban tarthatatlan, hogy épített örökségünk legszebb darabjai a szemünk láttára rohadnak szét.

  • Boldog, szép napok - volt HÖK-ös ügyvédek a Hegyvidéken

    Nagyjából bruttó 250 millió forintot fizetett már ki Pokorni Zoltán polgármestersége alatt a XII. kerületi önkormányzat két, a Fideszhez és Pokorni személyéhez is kötődő ügyvédi irodának. Ez a történet is a HÖK-ben kezdődött, úgy két évtizeddel ezelőtt.

  • Egyetemi autonómia napjainkban

    Rektort választ a miniszter

    Három esetben is megváltoztatta felsőoktatási intézmények szenátusának rektorválasztási döntését Balog Zoltán miniszter, holott korábban látszólag ennek ellenkezőjét ígérte. A rektori kinevezések mögött politikai és gazdasági szándékokat sejtenek forrásaink.

  • Interjú

    Így készült a Tavares-jelentés - Interjú az EP-képviselővel

    Az Európai Parlament (EP) állampolgári, jogi, bel- és igazságügyi bizottsága a parlament tavaly februári határozata alapján tervezetet készített az alapvető uniós jogok magyarországi érvényesüléséről. A jelentés, amelyen majd' egy évig dolgoztak, publikálását követően azonnal az unió és Magyarország közti viták középpontjába került.

  • tévésmaci

    Almát eszik a kakas

    Amikor Sztupa és Troché ellopták a családfát, szerfelett óvatosan kellett intézkedniük, hiszen a fa nagyon szem előtt volt. Mindjárt a platános szélén, rögtön az út mellett, ráadásul még a sétány is pont előtte bírt kanyarogni - babakocsit toló bébiszitterek, szabadságos katonák, kutyasétáltatók és hasonlók korzóztak előtte, csupa dologtalan népség, fényes délelőttől a késő esti villanyoltásig.

  • DVD

    Szárazon

    Ismert színészeket az Andrássy úton is látni ittasan bicajozni (akárcsak a hullócsillagnak, a bicikliző részeg celebnek is az augusztus a szezonja), de báj és kellem tekintetében a nyomába se érnek a részegen bicajozó Mary Elizabeth Winsteadnek.

  • Film

    A sziget

    A hó takar és tisztít, a sziget bezár, elválaszt tértől és időtől. A kettő együtt valamiféle szentség, erről szólna Pavel Lungin filmje, amely 2006-os bemutatója után most ért el a magyar mozikba.

  • Svédelve

    Michel Gondry: Tajtékos napok

    Volt Michel Gondrynak néhány éve egy elég kínos filmje, a hozzá jól illő Tekerd vissza, haver! címmel, amelynek főszereplői, mivel egy véletlen során minden tartalom letörlődött egy videotéka kazettáiról, "megsvédelték" a filmeket, azaz fogtak egy kamerát meg a kéznél lévő holmikat, és újraforgatták őket - alufólia-ruhás szellemirtók kergettek szemeteszsákba bújt szellemeket például.

  • Gatsby ma

    Fénylik

    Baz Luhrmann filmje (2013)

    Bár sokáig úgy tudtuk, megfeledkezett róla, de lám, Doktor T. J. Eckleburg végre lecserélte szemüvegét; nem sokat szórakozott, mindjárt 3D-sre. Ideig-óráig tán beljebb is vagyunk vele, került valami, ami elvonja a figyelmet arról, ami különben az orrunk előtt folyik, a semmi dáridójáról.

  • Gatsby tegnap

    Elveszettek

    Jack Clayton filmje (1974)

    F. Scott Fitzgerald fiatalkori remeklése, A nagy Gatsby 1926 óta csalja lépre a filmeseket. Szinte tálcán kínálja fel magát mozgalmas, harsány tablóival, gazdag színvilágával, megelevenítő erejű látképeivel és csendéleteivel, markánsan körvonalazott figuráival.

  • Bő egy hét színházi együttlét

    "Megfér a színpadon Pintér Béla Parasztoperája, Horváth Csaba Peer Gynt rendezése, Hajdu Szabolcs sajátos előadása, a Békeidő" - a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészeti aligazgatójával, Gálovits Zoltánnal beszélgettünk.

  • Opera

    Halál az alkotókra!

    Richard Strauss: Ariadné Naxoszban

    Ha valamilyen különös véletlen folytán leszállna Budapesten egy, az operakultúra iránt érdeklődő földönkívüli, nem kétséges, hogy elsőre körültekintve bizonyosnak vélné: hazánkban valóságos Richard Strauss-kultusz tombol.

  • Szegény Harpagon

    A fösvény - Sepsiszentgyörgy

    Fehér a padló, fehér a négy síkra osztott játéktér minden fala, fehérek a síkokat elválasztó tolóajtók: fehér dobozban játszódik a sepsiszentgyörgyi A fösvény, Bocsárdi László rendezése. Bartha József díszlete leginkább tér - alig néhány tárgy bukkan fel, ha nagyon muszáj.

  • "Csodálatos keveréknyelv" - interjú Szacsvay Lászlóval

    A Pianínó című esten Szép Ernőként lép a Katona József Színház alagsori kisszínpadára. A szövegeket Benedek Miklóssal, a rendezővel együtt válogatta, de a kutyája is nagy szakértő.

  • mi a kotta?

    Elza és Ida

    Ihlető múzsák, másoktól elszeretett feleségek és női megrendelők - az elkövetkező napok koncertprogramjában több mű is olyan asszonyokat idézhet majd elénk, akik így vagy úgy, de jelentős szerepet játszottak egy-egy zeneszerző életében, s korántsem mellesleg konkrét zeneszámok megszületésében is részük, olykor éppenséggel tevőleges részük volt.

  • Koncert

    Jex Thoth

    A közönségén keresztül a színpadra hullámzó Jessica Toth méretes csizmájában, palástszerű vászonleplében és markáns fejpántjával úgy néz ki, mintha A Gyűrűk Urából lépett volna át A vesszőből font ember című brit horrorklasszikus pogány tébolyodottjai közé (vagy fordítva).

  • Lemez

    MAN OR ASTRO-MAN?: Defcon 5...4...3...2...1

    Az alabamai Man or Astro-man? a klasszikus szörfrock, az özönvíz előtti inváziós sci-fik és az amerikai újhullám dilibogyó-zenekarai (Devo, B52s) bűvöletében fogant, zömében instrumentális, retrofuturista rockzenéjéhez fogható nem sok volt a 90-es években.

  • Koncert

    Scylla et Glaucus

    Hogy az ember mennyire saját képére teremtette az isteneit, az a minap is kiderült a barokk hegedűművész-komponista Jean-Marie Leclair operájának előadásán.

  • Lemez

    Tudósok: A legszebb szerelmes dalok

  • Lemez

    Hatalmas kések

    The Knife: Shaking The Habitual

    Az előző évtized első felében oly aktív The Knife testvérkollektíva (Karin Dreijer Andersson és Olof Dreijer duója) 2006 után hosszú alkotói szünetet tartott - már ami az albumkészítést illeti. Azért persze ne feledkezzünk meg a 2010-ben (többek között Mt.

  • Lemez

    Földalattiak, szevasztok!

    Három új magyar lemez

    Ki mondta, hogy gagyi a magyar zenei kínálat? Csak nem valami kis pöcs valamelyik kereskedelmi tévében?

  • Interjú

    "Nem is vagyunk zenészek"

    Alejandro Suárez - Sierra Maestra

    Miközben szó szerint hangot, hangzást jelent, valójában egyfajta ritmusképletet takar a son kifejezés. A kubai son mint stílus egyszer már hódított a tengeren innen, mégpedig a harmincas években. Második térfoglalását pedig a Buena Vista Social Clubhoz mint alkalmi formációhoz, lemezhez és filmhez, ezen belül a felejthetetlen Compay Segundo szeretetre méltó derűjét idéző dalhoz, a Chan Chanhoz szokták kötni.

  • Lemez

    Trio Bujdosó: Gold For Leslie

    Bujdosó János kétségtelenül az egyik legkreatívabb magyar gitáros, aki számtalan formációban bukkant fel az idők során - hogy most csak a nálunk is többször méltatott Pop Ivant említsük. A Vajdovich Árpád basszusgitárossal és Németh Csaba dobossal alkotott, klubkoncertek során bizonyított triójának zenéje szinte zavarba ejtő nagyvonalúsággal nyúl vissza az utóbbi évszázad zenei forrásaihoz, a Gold For Leslie-t mégis összetartja a hangulatok finom egyensúlya és a hatásokat szintetizáló kompozíciós invenció.

  • Könyv

    Diego Marani: Új finn nyelvtan

    Nem nyelvészet, hanem regény - bár az olasz író eurokrata tolmács-fordítóként gyűri az ipart Brüsszelben. Nevéhez fűződik az europantó, a laza szabályokkal bíró, dominánsan angol salátanyelv kitalálása, a beszélő tudásának megfelelő, különféle uniós nyelvekből kölcsönzött szókinccsel.

  • Hány sajtpapír az élet?

    Müller Rolf: Politikai rendőrség a Rákosi-korszakban

    Gondolnánk, már éppen elég könyv, tanulmány, pamflet, visszaemlékezés és mélyinterjú készült a magyar sztálinista rezsim kiépüléséről és nélkülözhetetlen kellékéről, a sommásan csak ÁVO-nak nevezett politikai rendőrségről.

  • Interjú

    "Az én Jézusom nem hisz a feltámadásban"

    Ignacy Karpowicz író

    Talán a legfelkapottabb fiatal író ma Lengyelországban. Hasonlították már Kunderához, Bulgakovhoz, ő maga Thomas Pynchont tartja példaképének. A harminchat éves szerzővel az Égiek és földiek című regénye magyar megjelenése után beszélgettünk.

  • "A valóság szar"

    Lauren Beukes: Moxyland; Ernest Cline: Ready Player One

    Alig pár hónapos különbséggel jelent meg nálunk Ernest Cline, illetve Lauren Beukes regénye, amelyeket nem csupán az köt össze, hogy a kiváló szerzők egyaránt - bár igen különböző stratégiával - a gibsoni cyberpunk örökségét építgetik tovább, hanem hogy az eltérő kulturális közegekben (Cline Ohio, Beukes pedig a Dél-afrikai Köztársaság polgára) született művek a tizen-huszon éves generáció egzisztenciális miazmáit kezelik a zsáner eszközeivel.

  • Tévé

    Pünkösdi divat

    Trendközelben

    Miért, ki tudja, mindenesetre ezen a gyönyörű, nyáriasan kellemes pünkösdvasárnapon az emlékezetességért könyörgő álomképekre ébredhettünk; nők élénk fényű, dús ajkai, feltűnő ékszerei, cifra kézitáskái és pénztárcái, harsány öltözetek, cipők, napszemüvegek és így tovább.

  • Kiállítás

    Tiltakozás és névsorolvasás

    Magyar fotóművészet az új évezredben

    Baki Péter kurátor minden idők egyik legóvatosabb és -apolitikusabb kiállítását hozta létre a Magyar Nemzeti Galériában, legalábbis a művek összetételét illetően. Az már más kérdés, hogy a kurátor szubjektív válogatásának intencióit fölülírták a kultúrpolitikai körülmények, és hogy a kiállítás végül olyan politikai térben valósult meg, melynek karakterét a megnyitó beszédet tartó Halász János kulturális államtitkár jelenléte határozta meg.

  • Kiállítás

    Vademberek, csavargók

    Vidas Gitanas. Cigányok Spanyolországban; Képek, cigányok, cigányképek. A többségi képtől az önábrázolásig

    Nos, ha az a kérdés, hogy Spanyolországban előrébb tart-e a cigányok kirekesztettségének, életkörülményeikből és a negatív előítéletekből adódó hátrányos helyzetüknek a felszámolása, mint nálunk, erre ez a kiállítás nem kínál értelmezhető választ.

  • chili&vanília

    Paprikás újkrumpli

    Az alább ajánlott paprikás krumpli idei fejlesztés, némi spanyol és arab ihletéssel készült. Pont úgy készül, mint a hagyományos, de a fűszerezése eltér: sima és füstölt pirospaprika van benne (spanyol elem), kevés római kömény (arab vonal), valamint egész pici reszelt narancshéj - ez elsőre talán kissé bizarrul hangzik, de a római köményes ízhez nagyon jól passzol.

  • Séta

    Ottlik Géza gyerekkora

    Az idén 101 éves Ottlik múltját, ifjúkora helyszíneit térképezte fel egy csapat kíváncsi fan, akik a szépirodalom mellett a városszociológia iránt is mutattak némi érdeklődést. A szentimrevárosi barangolás a szerző kamasz éveinek helyszíneit érintette: a feneketlen-tavi kezdőponttól a Gellért fürdőig vezettek az idézetek és a korabeli fotók.

  • Konyhai kémia XLI.

    Hajtás pajtás

    A spárga

    Elvileg csak rövid ideig fogyasztható - most éppen szezonja van. Határozott szagnyomot hagy maga után.

  • A "szex Einsteinje" - Magnus Hirschfeld és a nácik

    Épp nyolcvan éve, hogy a nácik Berlinben máglyára vetették a szexuális felvilágosítás atyjának, az első melegjogi aktivisták egyikének, Magnus Hirschfeldnek a műveit. Az egykor népszerű kutató és civil mozgalmár nevét ma már Németországban sem ismerik sokan.

Legfrissebb Narancs

A közvélemény-kutató a választásokról
Interjú Závecz Tiborral
Riport
Diáktüntetők Orbán ellen
Mit tehet az egyes polgár?
Schein Gábor írása
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...