• MaNcs 27. évf. 27. sz. (2015. 07. 02.)

    „Nincs semmilyen frusztrációm”

    Deutsch Tamás EP-képviselő, a Paralimpiai Bizottság átmeneti elnöke

    A Magyar Paralimpiai Bizottság alelnökeként a botrányok során végig támogatta a lemondásra kényszerült, azóta állítólag kihallgatott Gömöri Zsoltot. Volt mit kérdeznünk tőle.

    2015 / 27
  • Aki halt, aki nem

    A nyár slágertémája lett az utóbbi évtizedekben felgyorsult kihalás. A helyzet súlyos, de globális méretekben talán nem reménytelen.

  • „Világvárost túlhaladott” - Villamosok a Rákóczi úton

    Május elsején jelentette be Tarlós István, hogy megint lesz villamos a Rákóczi úton, ha minden a tervek szerint halad, megszüntetésének 47. évfordulóján át is adhatják. Ennek apropóján érdemes felidézni az 1972 előtti időket, amikor nemcsak a Rákóczi utat, de a Thököly utat, a Kossuth Lajos utcát és az Erzsébet hidat is sínek borították.

  • Uitz Renáta

    Meleg, szabad, egyenlő

    Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a melegházasságról

    Az amerikai Legfelsőbb Bíróság Kennedy bíró vezette többsége szerint a meleg párok alapvető alkotmányos joga, hogy ugyanolyan feltételekkel köthessenek házasságot, mint heteroszexuális polgártársaik.

  • Sajó László: Öt és feles

    Bádogbüfék 2.

    Hőségriadó van, irány a Népliget.

  • Balázs Zoltán: A jobb lázadása

    Melegházasság és metafizika

    Az írországi népszavazás valószínűleg nagyobb mértékben szólt a katolikus egyház vélt vagy valós bűneinek megbüntetéséről, sőt, az egyház elleni lázadásról, mint a népszavazás tulajdonképpeni tárgyáról.

  • A szerk.

    A rágalmak ára

  • A szerk.

    A kisebbik rossz felé

    Ne haragudjon, de ön egyszerűen nincs abban az erkölcsi pozícióban, hogy vissza tudjam adni az ön által részemre korábban kölcsönadott összeget. Nem is az, hogy ön gazdag, és valójában nincs is rászorulva, hogy megadjam a tartozásom.

  • A Holokauszt Emlékközpont hányattatásai

    Mindenki bekebelezne valamit

    A Holokauszt Emlékközpont közalapítványának kuratóriumi elnöke, Haraszti György a múlt héten bejelentette távozását. Megnéztük, mit hagy maga után négyéves, botrányokkal terhes működése után.

  • E-kártya e-közigazgatás nélkül

    Belelátnak a lapjainkba

    Jövőre itthon is bevezetik az elektronikus azonosításra is alkalmas személyi igazolványt. Az Európai Unió számos országában könnyíti már ilyen e-kártya a hivatalos ügyek intézését – miközben személyes adataink elektronikus halmozásával könnyen visszaélhet az állam.

  • A frontharcos mosolya - Lázár János túlélési esélyei

    Öt éve dolgozik Orbán Viktor leghűségesebb és legfontosabb politikai végrehajtójaként, pályája idáig töretlenül ívelt felfelé. Az elmúlt hónapokban azonban forr körülötte a levegő. A Miniszterelnökséget vezető miniszter helyzetét elemezzük.

  • mi a kotta?

    Operai dallamér

  • Lemez

    Wolf Alice: My Love Is Cool

  • Lemez

    Kamasi Washington: The Epic

  • Lemez

    Tökéletes katona

    Muse: Drones

    Van valami bája annak, amikor egy Muse típusú zenekar azzal jön, hogy az új lemezén visszavesz a bombasztikából és visszatér a korai albumok klasszikus rockzenekari hangzásához.

  • Lemez

    Gyíkemberek közöttünk

    High On Fire: Luminiferous

    Matt Pike korai évei címszavakban:

  • Dee Dee Bridgewater: „Újfajta büszkeség”

    Nemrég a VeszprémFestet is érintette Kanadától Ausztráliáig ívelő turnéján a 18 tagú New Orleans Jazz Orchestrával (NOJO), amelyet Irvin Mayfield trombitás vezet. Az egyik legmenőbb dzsesszénekesnő főleg a dzsessz nagyjait megidéző konceptlemezeivel lett híres és zsebelt be rengeteg elismerést, köztük három Grammyt.

  • Opera

    Norvég alap

    Wagner: A bolygó hollandi

    A bolygó hollandi megérkezett a Budapesti Wagner-napok programjára, Kovalik Balázs elért pályafutása első Wagner-produkciójáig, a hazai közönség pedig öt év elteltével újra színről színre láthatott egy új Kovalik-rendezést – az immár hagyományos pesti Wagner-ünnep idei bemutatója a találkozások jegyében állt.

  • Interjú

    „Páratlanul gazdag, burjánzó, komplex”

    Vashegyi György karmester, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar vezetője a barokk opera géniuszairól

    Akik látták tavaly decemberben, aligha felejtik egyhamar Rameau Platée-jának koncertszerű előadását. Vashegyi, a Purcell és az Orfeo az ősztől Mondonville-lel, Purcell-lel és Monteverdivel folytatják. De ki az a Mondonville, miért bonyolultabb Rameau, mint Mozart, és miért jó a barokk opera?

  • tévéSmaci

    Jött a pók 2.

  • Rádió

    Kézben tartott jövő

    Oktatási műsor az InfoRádióban

    Ha van terület, ami kétségtelenül meghatározó hatással van az életünkre, mégis, a rádióban alig hallani róla, akkor valószínűleg az oktatásügy az.

  • Kiállítás

    Arctalan hatalom

    Bíró Eszter: Policy

    A fiatalság (mint szokták volt mondani) nem erény, hanem állapot; de a tehetség kortól független.

  • Színház

    A román, aki rákapott a hatalomra

    Székely Csaba: Vitéz Mihály

    Van valami izgalmas és üdítő az első percektől kezdve, amikor a színpadon ott lóg, mint egy Brecht-darabban, a helyszínfelírás, hogy „Havasalföld” és „Cra­iova” (vagy inkább Krajova?), s egy bizonyos Mihály bán, a macsó „román” pedig ízléstelen hálós trikóban és valódi pocakkal uralja a színpadot.

  • Trafalgar

    Az Ételhordó munkatársát tortillachips-szel vették meg.

  • Tévétorrent

    The Red Tent

  • Tévétorrent

    Kétarcú Albion

    Jonathan Strange & Mr. Norrell

    A BBC hétrészes minisorozatban adaptálta Susanna Clarke nagy sikerű fantasyregényét, a Jonathan Strange & Mr. Norrellt.

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...