• MaNcs 29. évf. 38. sz. (2017. 09. 21.)
    Interjú

    „Narancsot vinnék neki a börtönbe”

    Fischer Iván karmester

    Az ősz óriási szenzációja, hogy Fischer Iván hét év után ismét színpadra állította Mozart Don Giovanniját – és ezt most a Müpában mi is láthatjuk. A karmestert és rendezőt most leginkább a szexuális ragadozó érdekli a figurában. Az amerikai kritikák egybehangzó véleménye szerint ez az előadás az egész világon etalon. Vajon a hazai politikai-költségvetési szféra is így gondolja? És vajon megoldás lenne a...

    2017 / 38
  • Radó Péter

    Lyukas marokkal

    Hogyan pazaroljuk az oktatásra költött forrásokat?

    Az oktatási rendszerrel foglalkozó kutatók között sok évtizede trivialitás az a meglátás, hogy a magyar közoktatásban egyszerre beszélhetünk alulfinanszírozottságról és a források pazarlásáról.

  • Váradi Balázs: Csak semmi politika!

    Kis keresztem, hogy szereztem?

    Úgy egy éve küldte vissza több mint száz értelmiségi az állami kitüntetését, tiltakozásul az ellen, hogy a köztársasági elnök a Fidesz védelmében fröcsögve uszító Bayer Zsoltot is lovagkeresztre érdemesítette.

  • A szerk.

    Széttépni a diliflepnit

    No, megvolt a nagyvizit; egyelőre nem tudjuk, hogy mekkora hátast dobott az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottságának tényfeltáró deszantja Orbán Viktor kisvasútjától, de annyi biztos, hogy kipróbálták, s működik.

  • A szerk.

    Nyelvében alig él

    Az ukrán parlament elnöke kedden aláírta a kijevi parlament által megszavazott új oktatási törvényt, és elküldte jóváhagyásra Petro Po­rosenko államfőnek.

  • Változhat-e valami a hétvégi parlamenti választások után?

    Németország csendes

    Angela Merkelt csupán a rendkívüli népszerűsége nyugtalaníthatja, mert választások előtt eszébe juthat, hogy támogatóiban felmerül a kérdés: minek menjenek el szavazni a biztos győztesre?

  • Interjú

    A fegyver hatalma

    Scott A. Snyder elemző Észak-Koreáról

    Észak-Korea a közelmúltban több föld alatti atomrobbantást is végrehajtott, a múlt héten ballisztikus rakétát lőtt át Japán második legnagyobb szigete, Hokkaido felett, s korábbi kísérletei azt is megmutatták, hogy a kelet-ázsiai diktatúra az Egyesült Államokhoz tartozó Guam szigetét is könnyűszerrel célba veheti.

  • Mészáros Lőrinc és a tőzsde

    Ezért tőzsdézik Mészáros Lőrinc: A nagy begyűjtés

    Milyen előnye származik a felcsúti polgármesternek a tőzsdéből, és rejt-e kockázatokat, hogy a gazdaság egy újabb szegmensében bukkant fel?

  • Welsz Tamás százmilliós hagyatékának sorsa

    Vallomása nem cáfolható

    A rejtélyes körülmények között elhunyt Welsz Tamás cégének az ügye a Legfőbb Ügyészségen jár. A kft. máig nem tisztázott módon került Welsz volt barátnőjéhez a férfi halála után egy nappal. Mivel Welsz már nem tudja cáfolni a nő verzióját, az ügyészség szerint nincs miért tovább nyomozni.

  • Interjú

    „Utoljára a 70-es években”

    Nahalka István oktatáskutató a Nemzeti alaptanterv (NAT) átalakításáról

    A hangzatos ígéretek és nyilatkozatok ellenére a Csépe Valéria miniszteri biztos vezényletével zajló NAT-átalakítás eddig megismert részletei a további centralizáció felé mutatnak. Nahalka István szerint korábban is csak kevés pedagógus tudott élni a szabadságával, de ez nem indok az autonómia fölszámolására.

  • Bojár Gábor: „A GDP-ben az ellopott pénz is benne van”

    Volt néhány jó intézkedése a kormánynak, de mindez eltörpül amellett, hogy tönkretette az ország versenyképességét, állítja Bojár Gábor. Az üzletember szerint az ellenzéki pártoknak össze kellene fogniuk, különben újabb négy év Fidesz-kormányzás és az EU-ból való kilépés jön.

  • tévéSmaci

    Hurráoroszlán

  • Rádió

    Reggeli torna helyett

    Sportjegyzetek a Klubrádióban

    Nem kell ahhoz hallgatottsági statisztikákat bújó szakértőnek lenni, hogy belássuk, akár közszolgálati, akár kereskedelmi, akár zenei, akár gazdasági rádióról van szó, a reggeli műsorsáv a nap egyik, ha nem a legfontosabb időzónája.

  • Film

    Kedi – Isztambul macskái

  • Film

    Újra otthon

  • Film

    Amerikai bérgyilkos

  • SZEMREVALÓ

    Napfogyatkozás

  • SZEMREVALÓ

    Marija

  • SZEMREVALÓ

    Ideges idegenek

  • SZEMREVALÓ

    Caligaritól Hitlerig

  • SZEMREVALÓ - Interjú

    A monoklis

    Gordian Maugg filmrendező

    Hogyan született meg Fritz Lang első és egyben leghíresebb hangosfilmje, az M – egy város keresi a gyilkost? Erre keresi a választ a Fritz Lang című játékfilm, a Szemrevaló fesztivál nyitófilmje. A rendezővel telefonon beszélgettünk.

  • Film

    Felmondott lecke

    Vékes Csaba: Hetedik alabárdos

    A vidéki színész nyomorúságánál már csak a vidéki színház romantikájába vetett hit nyomorúságosabb, azóta különösen, hogy a legtöbb ilyen „templomot” megbízható csókosok igazgatják. Hogy ez mennyire izgatja, egyáltalán érdekli-e Vékes Csabát, a Nemzeti Filmalap első filmeseket támogató Inkubátor programjának első fecskéjét, azt érthető okokból nem debütáló művében fogja kifejteni.

  • Interjú

    „Inkább kistotálban felvettük fixből”

    Vékes Csaba filmrendező

    Megjelenésünk napján indul a mozikban a Hetedik alabárdos. Az első filmes rendezőt a vidéki színházak nyomasztó valóságáról kérdeztük, és megtudtuk tőle azt is, hány körben kell egy magyar filmet fejleszteni.

  • Statisztának lenni Magyarországon

    A díszlet részei

    Forgatásról forgatásra járnak, de rendszerint csak a háttérben látni őket, noha nélkülük aligha készülhetnének el a mozik. De vajon mi kell ahhoz, hogy valakiből gyakorló statiszta váljon, és meg lehet-e élni ebből?

  • Független Képzőművészeti Tanszék

    Beszivárog

    Mi az a f***k? Egyszerre merít a kommunista rendszert kikezdő szabadegyetemek és a társadalmilag tudatos nyugati művészek gyakorlataiból, miközben a hazai oktatási rendszer egyik súlyos hiányosságát igyekszik pótolni.

  • ZSINÓRPADLÁS - rés a présen

    „Komoly kutatómunkát végeztem”

    Lovas Rozi színész

  • ZSINÓRPADLÁS - rés a présen

    „A báb nem fintorog”

    Varsányi Péter rendező

  • ZSINÓRPADLÁS - Interjú

    „Olyan ember lesz, aki remél”

    Császi Ádám rendező

    Színházban debütál a sikeres mozifilm, a Viharsarok rendezője, ráadásul rögtön két előadással. A Rózsavölgyi Szalonban Freud egyik revelatív találkozása a témája, míg a Szkénében egy vallásinak tűnő, de sokkal inkább önismereti szeánszra invitál.

  • ZSINÓRPADLÁS – Színházporté

    Szórakoztató, társadalomkritikus - A Kultúrbrigád és az Átrium

    Három fiatal kritikus egy hirtelen ötlettől vezérelve produkciós céget alapít és hitelből belevág a színházcsinálásba. Kettőt pislognak, és máris a legnagyobb nevekkel ülnek egy tárgyalóasztalnál, aztán jönnek a sikerszériák.

  • ZSINÓRPADLÁS - Az opera és a színház 19. századi sztárjai

    Hírhedett színészei a világnak

    Hajdan sokat emlegetett színházi közhely szerint a magyarok a világ legjobb színészei. Ennek bizonyítása ugyan roppant nehéz lenne, ám néhány magyar születésű művész valóban nemzetközi hírnévre tett szert már a 19.

  • ZSINÓRPADLÁS - Kirill Szerebrennyikov letartóztatása

    Szintet lépett

    Kirill Szerebrennyikov orosz rendező történetét ma sokan nagy elődjéhez, Mejerholdéhoz hasonlítják. Mejerhold letartóztatását Sztálin rendelte el, Szerebrennyikovét pedig idén augusztus 22-én maga Putyin, állítják többen.

  • ZSINÓRPADLÁS - Kováts Adél

    „Oh! irgalom atyja, ne hagyj el”

    A minap, egy hétköznapi beszélgetésünk során édesanyám száján kiszaladt ez a sor az Ágnes asszonyból.

  • „Lehetnék nő is” – Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója

    Máté nőügyeiről ír és rendez darabot Pintér Béla a Katonában; az Ascher Tamás Háromszéken című bemutatójukról, a Vidnyánszky Attilával közös beszélgetésekről és arról is beszélgettünk, hogy mire képes egy jó paródia.

  • A megfejtetlen Voynich-kézirat

    Nem nyert

    A The Times Literary Supplement tálalta a szenzációt: megfejtették a Voynich-kódex rejtélyét. Az öröm azonban korainak bizonyult.

Legfrissebb Narancs

Holland orvosok
A menekült gyerekek gyógyításáról
Nemzetépítés az iskolában
Ukrán–magyar oktatási vita
Versenysport vs. adófizetők
A hobbiúszók kiszorítása
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Szüret

Orbán Viktor miniszterelnök a zsidó újév alkalmából levélben köszöntötte a magyarországi zsidóság képviselőit.

"Mint mindig, amikor a régit felváltja az új, amikor az óév helyére az új esztendő lép, valamennyien számvetést készítünk. Értékeljük az elmúlt időszakot, felülvizsgáljuk a terveinket" – fogalmazott a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökéhez, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnökéhez, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség elnökéhez és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbijához intézett levelében Orbán.

"Magyarország kormánya egy olyan jövőért dolgozik, ahol a fontos dolgok összekötnek bennünket: hazánk, nemzetünk, családunk szeretete, vallási hagyományaink tisztelete és a külső fenyegetéssel szembeni jogos önvédelem. A zsidó újév alkalmából tisztelettel köszöntöm Önt és az ünneplő magyarországi zsidó közösséget. Kívánom Önöknek, hogy valamennyien a jó esztendőre legyenek beírva" – zárta levelét.

false

 

Fotó: MTI

Vagyis még egyszer „a fontos dolgok“, amik mintegy legkisebb közös többszörösként „összekötnek bennünket“, legalábbis Orbán világképében:

- haza szeretete

- nemzet szeretete

- családunk szeretete

- vallási hagyományok tisztelete.

- külső fenyegetéssel szembeni jogos önvédelem.

(MTI)

Haza, nemzet, család, vallás, fenyegetés, önvédelem. még több Szüret...