• Tévétorrent

    The Gifted

  • Pető Andrea

    Kierkegaard nászéjszakája

    Normaváltás a szexuális kapcsolatokban

    Talán terjedelmes naplójában említi Kierkegaard, hogy Hegel rendszere mindent meg tud magyarázni, csak azt nem, hogy mit tegyen egy fiatal férfi a nászéjszakán. S ha Kierkegaard szóvá tehette a hegeli elmélet gyakorlati alkalmazhatóságát eme intim pillanatban, akkor ezen a társadalmi nemek tudományát kutatóknak is érdemes elgondolkodniuk.

  • Techet Péter: Svarcgelb

    Szabad Budapest, független Dunántúl

    A migrációs válság mellett Európát a következő években az új szeparatista mozgalmak állíthatják súlyos kihívások elé.

  • A szerk.

    Delegáció, konszolidáció, stabilizáció

    Körvonalazódik a megoldás arra a súlyos problémára, amely már most is túl régóta foglalkoztatja demokratikus közéletünket, azaz hogy az ellenzéki pártok milyen konfigurációban fussanak neki a jövő év tavaszán esedékes országgyűlési választásoknak.

  • Robert Mugabe 37 éve Zimbabwe élén

    Szabadsághősből másodosztályú diktátor

    A gyarmati felszabadító háború vezetője a nyolcvanas években valóságos posztkolonialista mintaállammá tette a volt Dél-Rhodesiát. Az ezredforduló óta viszont gazdasági hanyatlás, éhínségek, tömeges kivándorlás és nagyszabású politikai erőszak kísérte országlását.

  • Interjú

    „Szétrágja a korrupció”

    Mizsei Kálmán közgazdász, diplomata Ukrajnáról, Lengyelországról és a V4-ekről

    Szokatlanul keményre sikeredett a magyar kormányzati fellépés az ostoba ukrán nyelvtörvénnyel szemben, s Kijev a legjobb úton jár afelé, hogy Varsóval is összevesszen. A Majdan utáni Ukrajna tényleg nem egy matyó hímzés – de senki nem járna jól azzal, ha keleti szomszédunk végképp összecsuklana.

  • Mit akar az Európai Parlament a menekültkvótákkal?

    Túl a hazugságon

    A szokásos sorosozásba kezdtek a kormánypártok, miután az Európai Parlament a napokban elfogadott egy jelentést a dublini rendelet módosításáról. Az apokalipszis azért még messze van.

  • Film

    Az Igazság Ligája

  • Film

    Hét nővér

  • rés a présen

    „Szeretném csak folytatni”

    Kőszegi Edit filmrendező

  • Interjú

    „Egy élő emberről”

    Antal Nimród filmrendező

    Keleti-európai történet, amerikai profizmus; megjelenésünk napjától fut a mozikban A Viszkis! A nagy várakozással fogadott film rendezőjével a filmkészítői technikákról és bűnözői motivációkról beszélgettünk.

  • Koncert

    Gorillaz

  • Lemez

    L’Arpeggiata: Händel Goes Wild

  • Lemez

    Torres: Three Futures

  • mi a kotta?

    Hamar munkák

  • Lemez

    Megszakadt sorozat

    Beck: Colors

    Ha egy színész szcientológus, az ciki, főleg ha Tom Cruise-nak hívják, de a zenészekkel valahogy elnézőbb a közönség. Beck simán az elmúlt negyedszázad egyik legkedveltebb amerikai énekes-dalszerzője, és népszerűségét soha nem befolyásolta a botrányokkal övezett egyházhoz tartozás.

  • Interjú

    „Európa menedéket nyújt a jazznek”

    Dave Liebman szaxofonos

    Ötven éve van a pályán, a világon mindenhol szívesen látják szólistaként, zenekarai élén vagy mestertanárként. Nemrégiben egy fiatal francia sztárral, Émile Parisiennel járt Budapesten.

  • Koncert

    Szenvedély és fegyelem B-dúrban

    Ránki Dezső szólóestje a Zeneakadémián

    A klasszikus zene tájékozottabb kedvelői szívesen beszélgetnek arról, milyen jelentések, hangulatok kapcsolódnak a különféle hangnemekhez.

  • Opera

    Maflapincsi

    Rossini: Olasz nő Algírban

    „Pofoztatok már meg egy hullát?” – tette fel a provokatív kérdést Louis Aragon Anatole France-ról szóló hírhedt „nekrológjában”, noha szokatlannak akkor is csupán a keresetlen megfogalmazás és korántsem maga a gyakorlat számított.

  • Könyv

    Jo Nesbø: Szomjúság

  • Könyv

    Amerikai kulturális szótár

  • JÁTSZÓTÉR - Könyv

    A bűvész visszaél helyzetével

    Paulik Móni – Vincze Zsuzsi: Lili és a bátorság

    Hiánypótló, hasznos, szép történet jelent meg közösségi finanszírozás segítségével, hogy szülők és gyerekek könnyebben beszélhessenek olyan témákról, amelyek elősegíthetik a szexuális visszaélések megelőzését.

  • Válogatás a legjobb családi társasjátékokból

    Lakhatóvá tenni a Marsot

    Ha összejön a tágabb család, és a rokoni találkozón gyerekek is vannak, előbb-utóbb lekerül a polcról néhány társasjáték. De korántsem mindegy, mit választunk, ugyanis nem minden játék való gyerekeknek.

  • JÁTSZÓTÉR - Illusztrációk és illusztrátorok

    Átrajzolták a könyvpiacot

    Az elmúlt néhány évben szemlátomást megváltoztak az illusztrációk, sok igényes, vizuálisan izgalmas gyerekkönyv jelent meg. Rengeteg illusztrátor neve vált ismertté, és mintha a műfaj megítélése is átalakult volna.

  • JÁTSZÓTÉR melléklet

    Elszáll a szívlapát

    Maximum tizenegyes! a magyar narancs gyerekirodalmi sikerlistája – magyar mezőny

  • JÁTSZÓTÉR melléklet - Interjú

    „Tartoztam a gyerekeimnek egy legendával”

    Paulon Viktória író

    Sorra legyőzte az akadályokat, és végül elnyerte méltó jutalmát: három szuper gyerek anyja és egy mesekönyv szerzője lett.

  • Könyv

    Poptankönyv

    Török Gábor: A lakott sziget – Utazás a politika világába

    Török Gábor 2015 tavaszán nekrológgal búcsúzott a politikai elemzéstől, amelynek halálában önmagát is felelősnek találta.

  • tévéSmaci

    Szép rókaprém

  • JÁTSZÓTÉR - Mi az a papírszínház, és mire jó?

    „El kell mesélniük, mi történhetett”

    Fakeret, színes papírlapok, színházi élmény, játszva tanulás. Ez mind a papírszínház. Barna kutyák, tilalom, igazságtalanság. Ez pedig mind a Barna hajnal. De mi történik, ha a kettő találkozik egymással?

  • Tévé

    Időgép

    Beugró X

    A nagy ötletek köztudomás szerint gyakorta igen egyszerűek. Néhány év leforgása alatt legalább féltucat csatornán megfordult, és mára már utódprogramokat is fialt például az a 2007-ben indult tévés játék, amely a színészképzés frissességi helyzetgyakorlatait a tábortűz körüli diákhumorral elegyítette.

  • JÁTSZÓTÉR - Bábszínház

    A gyerekkorba száműzték őket

    Holle anyó

    „A báb nem korosztály, hanem műfaj” – olvasható a Budapest Bábszínház kapuján belépve, mindjárt az előtérbe vezető lépcsők felett.

  • JÁTSZÓTÉR melléklet

    Komolyan veszik a gyerekeket

    Hatszín Teátrum

    Végre valami értelmes történik a hatodik kerületi volt MSZP-székházban. A Jókai utcai épületben nyílt meg idén áprilisban a Hatszín Teátrum, az ország legfiatalabb, legkisebb zsebszínháza. Amilyen kicsi, olyan fontos.

  • Színház

    Átlátszó a dívány

    Figaro házassága, avagy egy őrült nap emléke

    A nagy hatalmú úr fiatal lányokra hajt.

  • chili&vanília

    Óda a marhapofához

  • étel, hordó

    Busó Bistro

  • Az akkumulátorok jövője

    A giga sem elég

    A villanyautók viharos előretörését egyelőre az akkumulátorok elégtelen kapacitása, üzemideje és várható hiánya is akadályozhatja.

  • A hipochondria útvesztői

    „Nem szimulál és nem hazudik”

    Ha valaki egyre-másra súlyos betegségeket diagnosztizál önmagán, könnyen megkaphatja, hogy hipochonder. Van ebben lenézés, korholás, de előítélet is, miszerint az ilyen, orvostól orvosig rohangáló embernek valójában semmi baja.

  • Interjú

    „Aki nyeregben van, kevésbé akar változást”

    Kende Anna pszichológus

    Kérdőíves kutatással vizsgálta meg a #metoo- kampányt az ELTE Pedagógia és Pszichológia Karának szociálpszichológia tanszéke. Kende Anna docenssel a kutatás eredményéről, a digitális aktivizmusról és a nemi szerepekről beszélgettünk.

  • A magyar tűzoltók mindennapjai

    Pulzus: 240

    Aki nem bírja a holttestek látványát, a vért, a komoly fizikai megterhelést és a kiszámíthatatlanságot, ne menjen tűzoltónak. Ők feszítik fel a bejárati ajtót, ha a szomszéd már hetek óta nem ad életjelet, balesetkor ők vágják ki a járműből a sérülteket, de őket hívják a viharkárok felszámolásához, és akkor is, ha valaki a magasból leugorva vetne véget az életének.

  • A Lapcom átváltozása

    Andy Vajna, a vidék hangja

    Új szelek fújdogálnak azoknál a napilapoknál, amelyeket Andy Vajna nemrég megvásárolt. Ismerősek ezek a szelek.

Legfrissebb Narancs

Díjemelésre várva
Budapesti taxihelyzet
Interjúk
Setét Jenő, Arundhati Roy, Sándor Anna
Könyvmelléklet
Michael Chabon, Móra Ferenc, Sikerlista
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

Orbán Viktor miniszterelnök a zsidó újév alkalmából levélben köszöntötte a magyarországi zsidóság képviselőit.

"Mint mindig, amikor a régit felváltja az új, amikor az óév helyére az új esztendő lép, valamennyien számvetést készítünk. Értékeljük az elmúlt időszakot, felülvizsgáljuk a terveinket" – fogalmazott a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökéhez, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnökéhez, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség elnökéhez és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbijához intézett levelében Orbán.

"Magyarország kormánya egy olyan jövőért dolgozik, ahol a fontos dolgok összekötnek bennünket: hazánk, nemzetünk, családunk szeretete, vallási hagyományaink tisztelete és a külső fenyegetéssel szembeni jogos önvédelem. A zsidó újév alkalmából tisztelettel köszöntöm Önt és az ünneplő magyarországi zsidó közösséget. Kívánom Önöknek, hogy valamennyien a jó esztendőre legyenek beírva" – zárta levelét.

false

 

Fotó: MTI

Vagyis még egyszer „a fontos dolgok“, amik mintegy legkisebb közös többszörösként „összekötnek bennünket“, legalábbis Orbán világképében:

- haza szeretete

- nemzet szeretete

- családunk szeretete

- vallási hagyományok tisztelete.

- külső fenyegetéssel szembeni jogos önvédelem.

(MTI)

Haza, nemzet, család, vallás, fenyegetés, önvédelem. még több Szüret...