Kovács Béla kémtevékenységéről a nyilvánosság amúgy nem az ilyenkor szokványos módon értesült, azaz nem mondjuk Oroszország azon válaszreakciójából, hogy Putyin elnök azonnali hatállyal kiutasította a fél moszkvai magyar nagykövetséget, és háromszorosára emelte a nekünk szállított gáz árát. Hanem a kormánypárti napilapból. Mégpedig másfél héttel egy újabb választás előtt - noha a Kovács elleni akció már régóta folyik -, amelyen a közvélemény-kutatók szerint a már áprilisban is aggasztóan jó eredményt elért szélsőjobboldal további térnyerése várható. Ez utóbbi tény, valamint az, hogy az ügy tálalása a fideszes kommunikáció jellegzetes sémája szerint zajlik, kétkedővé teszi a magyar politikai botrányokon és kémügyeken szocializálódott megfigyelőt. Bőven volt alkalmunk megtanulni az elmúlt két évtizedben, hogy a nyilvánosságra került politikai színezetű titkosszolgálati ügyekről soha semmit nem tudunk meg, ellenben valamennyit körüllengi a gyanú, hogy elsődleges céljuk valamely konkrét nyomozás ellehetetlenítése, korábbi eljárások nyomainak az eltakarítása, valamint a közvélemény összezavarása ellenőrizhetetlen ál-, fél- és valódi információk ránk zúdításával. Íme, mutatóba néhány, van miből válogatni.
Nem ellenőrzött ügynökjelentések kiszivárogtatása akasztotta meg az ukrán-magyar határ menti maffia elleni akciót, tönkretéve ezzel az egész addigi műveletet, viszont számos közszereplőt gyanúba keverve az 1998-as választások előtt. Az olajügyeket hiába vizsgálta évekig nyomozó hatóság és parlamenti bizottság, valahogy soha nem bírtak a végére jutni. A K&H brókerbotrányának politikai száláról ma sincs tényszerű ismeretünk, arra viszont pontosan emlékezünk, hogyan tette tönkre az ügyészség a vezető rendőrnyomozót, meg arra is, hogy idővel hovatovább maga a vádhatóság is a Magyar Nemzetből tájékozódott munkája aktuális állásáról. Az UD Zrt. viselt dolgait pedig már szinte szégyelljük is említeni, annyiszor citáltuk Magyarország romlásának ékes példájaként e fura történetet, amelynek során az áldozatokból lettek vádlottak. És a Mucuska-ügynek a politikai vád szerint Romániának kémkedő köztisztviselői megvannak még valakinek? Hát Szilvásy György, akit, ha már a facsemetékkel vagy mikkel nem tudtak megfogni, úgy ítéltek - el nem hinnék: kémkedésért - első fokon letöltendő börtönbüntetésre, hogy annak valódi okát nemhogy a vádlott, de alighanem az ügyészség vagy a katonai bíróság sem tudná pontosan megmondani?
Hogy a hazai titkosszolgálat (és még néhány más országé is) rajta van a magyar Országgyűlés szélsőjobboldali pártjának orosz, arab vagy iráni kapcsolatain (amely kapcsolatok közös nevezője a zsigeri antiszemitizmus) teljesen rendjén való; akkor lenne okunk nyugtalankodni, ha ez nem így volna. Nem újdonság az sem, hogy az oroszok uniós országok szélsőjobboldali pártjait és mozgalmait pénzelik, mint ahogyan az sem, hogy mindez miért éri meg az orosz politikának. És hülyék lennének nem bepróbálkozni egy uniós és NATO-tagállam erre hajlandónak vélt politikusainál.
Ám mindaz, ami Kovács Béla ügyét körüllengi, nemigen utal valamiféle hardcore kémsztorira. Hiszen, mint utaltunk rá (és amint azt már egy hasonlóan kamuízű kémbotrány kitörésekor rögzítettük is 2011 nyarán), "ha tényleg van kémügy, miért tud róla a nagymamánk (is)? Ha nincs, mi folyik itt?". A fantázia tehát szabadon szárnyalhat.
A Jobbik ejtése az oroszok tudtával történik, akik Orbánban komolyabb potenciált látnak érdekeik képviseletére.
Van kémügy, és mindez a magyar titkosszolgálatok orra előtt zajlott éveken át, akiknek a tisztánlátáshoz uniós és amerikai társszervek segítségére volt szükség.
Nincs semmiféle kémügy, egy oroszbarát antiszemita párt antiszemita politikusát karaktergyilkolják a közelgő választás és a Jobbik erősödése miatt; vagyis a kormányzó hatalom a titkosszolgálatokat a saját napi politikai érdekei szerint használja.
Önök melyik változat esetén dőlnének nyugodtan hátra?
