A szerk.

A plakátragasztó dühe

A szerk.

Gubbaszt valahol egy sötét sarokban Orbán Viktor, és elégedetten dörzsöli a kezét, minden úgy van, ahogy én akarom! Körülötte örömtáncot jár Finkelstein és Habony, a két híres értelmi szerző.

Attól zeng a ház, amit bedobtunk, de nem csak a ház, az egész Európa is, mi meg a takarásban, míg odakint a kutyák marakodnak az odalökött gumicsonton, azt csinálunk, amit akarunk. A halálbüntetés sem volt piskóta, arra is ráugrott egész Európa, de ez a plakátháború az igazi, csakis arról szólnak a hírek, védik és ragasztják, letépik és átírják, kijön a rendőr, bevisz a rendőr, Magyarország a plakátért él-hal, ahelyett, hogy meglátná a lényeget. Ahelyett, hogy a kezünket figyelné…

Kétségkívül létezik ilyen olvasata is a kormány plakátkampányának – de ez a hamis olvasat. Ez a Fidesz narratívája, amit nem csak a közvetlenül a párthoz kapcsolható véleményformáló erők sulykolnak, ez jön mandinerből is, magukat függetlennek mondó orgánumok és orákulumok szajkózzák. A jóisten tudja, miért – hiszen a képlet elég egyszerű, s egészen más eredményt ad ki.

Szó sincs itt ugyanis semmiféle szemfényvesztésről, a Magyarországon folyó plakátháború éppenséggel a lényegről szól: milyenek vagyunk, s milyenek akarunk lenni. Nem arról, hogy milyen trükkös fiúk Habony és Fin­kel­stein, hanem arról, hogy milyen ember Orbán Viktor. Mint ahogy a plakátok címzettje sem a gonosz, sötét bőrű nyerészkedési bevándorló, eleve nem is az ő nyelvén írták, már ha van neki, s nem tőlünk akar lopni egyet. A megoldás egy érzéki csalódáson alapul. A szóban forgó plakátokon a szöveg ugyan magyarul van kiírva, de ez nem az ország nyelve, ez Orbán Viktor nyelve. Így Orbán beszél, meg azok, akik tőle várják a szerencséjüket (egy ideje a túlélésüket). Magyarul van kiírva, hiszen Orbán üzenete az országnak szól: gyűlölködjetek! Mert a gyűlölet felszabadít. S jön a nagy mágus, aki a helyes irányba kanalizálja a gyűlöleteteket, s a rengeteg így felszabadult energiát nemes célok szolgálatába állítja. Gyűlölködjetek tehát, mert ha nem gyűlölködtök, elvisz a rendőr.

Magyarország kormánya úgynevezett nemzeti konzultációt tart éppen a bevándorlók elleni fellépés szükségességéről, s e fellépés ugyancsak szükséges keménységéről. E konzultáció szerves része e plakátkampány is, mert szándéka szerint segít a kérdőívek helyes kitöltésében, a kormánynak tetsző válaszok eltalálásában. E konzultáció során a kormány egy hónapja kiküldött 8 millió levelet az ország lakosságának, s a szóvivője büszkén jelentette a hétvégén, hogy 400 ezer már vissza is érkezett… ez annál is szebb eredmény, hogy egy-két nappal korábban még csak a felé­ről szólt a fáma. Tehát Magyarország elég egyértelműen reagált Orbán Viktor felvetésére. Elutasította azt, határozottan és egyértelműen. De legfőképpen rosszul. Erre hívja fel Magyarország figyelmét Orbán Viktor kormánya a plakátjain. Rosszul válaszoltatok, térjetek észre! Ezért van magyarul írva, ezért van útszéli tónusban megfogalmazva. Orbán Viktor így gondolja megértetni magát, nem pedig Finkelstein gondolja így elterelni valami homályról a figyelmet.

Ezért aztán azok, akik pillanatnyilag a rendőri retorziókat is kockáztatva letépik, átírják ezeket a plakátokat, éppenséggel a magyarokért állnak ki a fenyegetettségükben. Mindközönségesen politizálnak. A plakátháború Magyarországon nem politika helyett van, hanem a politikáért folyik. Ugyanabból a célból, amiért a múlt század nyolcvanas éveinek második felében folytak hasonló – nem kevésbé bátor – küzdelmek, ijesztően hasonló eszközökkel. A politika visszaszerzéséért. Az önbecsülés lehetőségének visszaszerzéséért.

Az adott konkrét esetben azért, mert nem akarjuk a segítségért hozzánk fordulóknak alapból azt mondani, hogy takarodj innen. Mert mi nem így beszélünk, és nem így cselekszünk. Így Orbán Viktor beszél és cselekszik, minden hozzá fordulóval. És akkor ki beszél már itt a bevándorlókról? A plakátháború önvédelmi harc, és ebben a percben – a vak is látja – nyerésre áll. Ezért van szükség a Habonyról és Finkelsteinről költött mendemondákra, mert az nem lehet, hogy Orbán veszítsen.

Dehogynem. Ahogy a dolog ma áll, ahol ma az ország tart, csak az lehet, vagy a leves.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.