Attól zeng a ház, amit bedobtunk, de nem csak a ház, az egész Európa is, mi meg a takarásban, míg odakint a kutyák marakodnak az odalökött gumicsonton, azt csinálunk, amit akarunk. A halálbüntetés sem volt piskóta, arra is ráugrott egész Európa, de ez a plakátháború az igazi, csakis arról szólnak a hírek, védik és ragasztják, letépik és átírják, kijön a rendőr, bevisz a rendőr, Magyarország a plakátért él-hal, ahelyett, hogy meglátná a lényeget. Ahelyett, hogy a kezünket figyelné…
Kétségkívül létezik ilyen olvasata is a kormány plakátkampányának – de ez a hamis olvasat. Ez a Fidesz narratívája, amit nem csak a közvetlenül a párthoz kapcsolható véleményformáló erők sulykolnak, ez jön mandinerből is, magukat függetlennek mondó orgánumok és orákulumok szajkózzák. A jóisten tudja, miért – hiszen a képlet elég egyszerű, s egészen más eredményt ad ki.
Szó sincs itt ugyanis semmiféle szemfényvesztésről, a Magyarországon folyó plakátháború éppenséggel a lényegről szól: milyenek vagyunk, s milyenek akarunk lenni. Nem arról, hogy milyen trükkös fiúk Habony és Finkelstein, hanem arról, hogy milyen ember Orbán Viktor. Mint ahogy a plakátok címzettje sem a gonosz, sötét bőrű nyerészkedési bevándorló, eleve nem is az ő nyelvén írták, már ha van neki, s nem tőlünk akar lopni egyet. A megoldás egy érzéki csalódáson alapul. A szóban forgó plakátokon a szöveg ugyan magyarul van kiírva, de ez nem az ország nyelve, ez Orbán Viktor nyelve. Így Orbán beszél, meg azok, akik tőle várják a szerencséjüket (egy ideje a túlélésüket). Magyarul van kiírva, hiszen Orbán üzenete az országnak szól: gyűlölködjetek! Mert a gyűlölet felszabadít. S jön a nagy mágus, aki a helyes irányba kanalizálja a gyűlöleteteket, s a rengeteg így felszabadult energiát nemes célok szolgálatába állítja. Gyűlölködjetek tehát, mert ha nem gyűlölködtök, elvisz a rendőr.
Magyarország kormánya úgynevezett nemzeti konzultációt tart éppen a bevándorlók elleni fellépés szükségességéről, s e fellépés ugyancsak szükséges keménységéről. E konzultáció szerves része e plakátkampány is, mert szándéka szerint segít a kérdőívek helyes kitöltésében, a kormánynak tetsző válaszok eltalálásában. E konzultáció során a kormány egy hónapja kiküldött 8 millió levelet az ország lakosságának, s a szóvivője büszkén jelentette a hétvégén, hogy 400 ezer már vissza is érkezett… ez annál is szebb eredmény, hogy egy-két nappal korábban még csak a feléről szólt a fáma. Tehát Magyarország elég egyértelműen reagált Orbán Viktor felvetésére. Elutasította azt, határozottan és egyértelműen. De legfőképpen rosszul. Erre hívja fel Magyarország figyelmét Orbán Viktor kormánya a plakátjain. Rosszul válaszoltatok, térjetek észre! Ezért van magyarul írva, ezért van útszéli tónusban megfogalmazva. Orbán Viktor így gondolja megértetni magát, nem pedig Finkelstein gondolja így elterelni valami homályról a figyelmet.
Ezért aztán azok, akik pillanatnyilag a rendőri retorziókat is kockáztatva letépik, átírják ezeket a plakátokat, éppenséggel a magyarokért állnak ki a fenyegetettségükben. Mindközönségesen politizálnak. A plakátháború Magyarországon nem politika helyett van, hanem a politikáért folyik. Ugyanabból a célból, amiért a múlt század nyolcvanas éveinek második felében folytak hasonló – nem kevésbé bátor – küzdelmek, ijesztően hasonló eszközökkel. A politika visszaszerzéséért. Az önbecsülés lehetőségének visszaszerzéséért.
Az adott konkrét esetben azért, mert nem akarjuk a segítségért hozzánk fordulóknak alapból azt mondani, hogy takarodj innen. Mert mi nem így beszélünk, és nem így cselekszünk. Így Orbán Viktor beszél és cselekszik, minden hozzá fordulóval. És akkor ki beszél már itt a bevándorlókról? A plakátháború önvédelmi harc, és ebben a percben – a vak is látja – nyerésre áll. Ezért van szükség a Habonyról és Finkelsteinről költött mendemondákra, mert az nem lehet, hogy Orbán veszítsen.
Dehogynem. Ahogy a dolog ma áll, ahol ma az ország tart, csak az lehet, vagy a leves.
