Először is nem a kampány kedvezményezettje és megrendelője fizet érte - és nem is keveset: az engedélyezett kampányköltés többszörösét -, hanem egy harmadik fél, a szolgáltatók. Az meg, hogy a szolgáltatóknak még rá is kell írniuk a számlára, hogy a fogyasztónak mennyit spórolt a kormány, világszabadalom, az orcátlanság apoteózisa, magas művészetté emelése, az orcátlanság Dávid-szobra és Varázsfuvolája együtt. Azt is megírtuk már, hogy az ellenzéki pártok milyen hülye helyzetbe lettek hozva, a rezsicsökkentés ellen érvelni nem tipikusan szavazóbarát húzás, különösen az alacsonyabb státuszú, bizonytalan szavazók körében nem az, és a következő fél évben mindenki előttük akar majd jófej lenni. Nincs és nem is igen lehet az MSZP-nek más ötlete, mint hogy még csökkentsenek rezsit, sőt rángatják az áfát is, aminek, tekintettel arra, hogy a magyar áfa világverő szinten magas, akár értelme is lehetne; viszont azt kétségkívül a költségvetésnek kéne állni.
| ||
Az is a Fidesz és a kormány kezére játszik, hogy a rezsicsökkentésnek rövid távú, azonnali kárvallottjai lényegében nincsenek. Legalábbis olyanok, akik labdába tudnának rúgni. A szolgáltatók - nagy külföldi cégek, az RWE, a Gaz de France vagy az olasz ENI - le vannak szarva, értük ebben az országban senki egy könnyet elmorzsolni, netán kiállni nem fog, még ők maguk sem. A multik itthoni menedzsmentje inkább azt reméli, ha kussol, a következő pofont megúszhatják, vagy hogy a végén egy kicsit azért csak jól fognak járni. A német, francia, olasz kormány dettó tesz rájuk: Merkel és az RWE viszonya amúgy sem idilli, olasz kormány meg egyik nap van, másik nap nincs, pont ezzel fognak foglalkozni. Az a pár ezer beszállítói egzisztencia pedig, akik alól kicsúszik a talaj a vállalati költségcsökkentések és általános visszanyírás miatt, a választási matematikában észrevehetetlen mennyiség.
Ez így, ahogy van, tökéletes.
Egy hátránya lehet: hogy rámegy a haza.
És nem azért, mert ha ez a kormány a tökéletesen megbízhatatlan partner, hovatovább a partnereit az eszközökben nem válogatva kifosztó partner képét kelti, akkor ez a következő kormányokat is, amelyek esetleg nem ilyenek lennének, rossz fényben tünteti fel, és nekik, a mindenkori magyar kormányoknak nem akar többé a partnere lenni senki. Nem is csak azért, mert az egyszeri rezsicsökkentés logikus, elkerülhetetlen folyománya az újabb és újabb rezsicsökkentés, a következő rezsicsata, a rezsi-Armageddon, melynek tétje ez: vagy a rezsi, vagy a magyarság; és a végén ez az egész máshová nem bír kifutni, mint a közszolgáltatások államosítására, oda, hogy majd a magyar állam viszi házhoz a gázt meg a vizet meg a delejt. De az olyan is lesz. Tudjuk, ki van próbálva.
De ezek a kártételek legalább helyrehozhatók lennének; ha nem is egyszerűen és nem rövid idő alatt. És ezért ahhoz képest kisebbek is, ami pusztítást a rezsicsökkentés a fejekben végez. A rezsicsökkentés ugyanis azt állítja, hogy nem kell fizetni valamiért - pedig mindenki tudja, hogy kell. Azt állítja, hogy az olyan fogalmaknak, mint verseny, piacnyitás, egyenlő feltételek, a verseny állami szabályozása és felügyelete, nincs értelmük, vagy ha elvben és máshol van is, hát itt, Magyarországon biztos nincs - pedig épp ezek azok az intézményes, jogállami eszközök, amelyek révén a közszolgáltatások árai és a közszolgáltatást végző magáncégek még ezeken a monopóliumok kiépítésére szerfölött alkalmas piacokon is kordában tarthatók lennének. Továbbá. Mivel a rezsicsökkentés mindenki rezsijét csökkenti, és azét csökkenti a legtöbbel, aki a sok gázzal fűtött úszómendencéjét nagyon fényes reflektorral világítja meg, amikor esténként csobban egyet, a rezsicsökkentés az igazságosság tárgyában is csak azt állítja, hogy a gazdagoknak akkor is jól kell járniuk, ha amúgy nem kéne. Csupa olyan dolgot állít, amire nem lehet virágzó országot építeni. Azt állítja, hogy havi két-három-négyezer forintért - az intézkedés valódi célcsoportjának tagjai nagyjából ennyit foghatnak egy hónapban - megvehető vagy. Annak a felfogásához pedig, hogy erre később így vagy úgy, de rá fogsz fizetni, s hogy ez milyen kevés ahhoz képest, amit ez a kormány elvett tőled, ostoba és tudatlan.
Amikor a 2008. márciusi, ún. szociális népszavazáson elesett a 300 forintos vizitdíj, hosszú évekre, e pillanatban beláthatatlan időre elbukott minden olyan kísérlet, ami a magyar egészségügyet igazságosabbá és hatékonyabbá tette volna. A minden diák által fizetendő alacsony összegű tandíj elbuktatása a felsőoktatás mai káoszának, s nem utolsósorban az akkorinál nagyságrendekkel igazságtalanabb tandíjrendszer bevezetésének ágyazott meg. A rezsicsökkentés kezdeményezői ugyanazok; és ugyanaz a cinizmus is.
