A szerk.

Dühből

A szerk.

A 2010-es kudarc óta a folyamatos megújulás állapotában lévő MSZP jelöltje, a 70 éves, nyugalmazott határőrtiszt, Horváth Imre vasárnap valamennyi ellenfelét lemosta a főváros 11. számú egyéni választókörzetében tartott időközi országgyűlési választáson, egymaga megszerezve a szavazatok több mint 50 százalékát. A második helyezett fideszes versenyzőre például 20 százalékot vert.

Ekkora szocialista győzelemre senki nem számított. Mi történt? Az újpesti és az észak-angyalföldi baloldali szavazókban tudatosult netán, hogy részben rajtuk múlik, megma­rad-e Orbán Viktor kétharmados országházi többsége? (Bár nem zárnánk ki, hogy ilyen megfontolásból akár nem vérszoci választók is voksolhattak a fess öregúrra, tömegesnek ezt a jelenséget azért nem mernénk beállítani.)

A tavaszi–őszi Fidesz-támogatók ismerték föl seregestül az elmúlt hónapokban, hogy anyám, mi nem ezt a lovat akartuk, és inkább otthon maradtak?

Az MSZP egy olyan körzetet hozott, amelyiket 1994 óta egy kivétellel (2010) mindig is fölényesen megnyert az országgyűlési választásokon. A mostani különbség ugyanakkor százalékosan (20) és abszolút számban (5200) is jóval nagyobb, mint tavasszal (Kiss Péter, akinek a halála miatt kellett kiírni a mostani voksolást, akkor 5,4 százalékkal, 2800 szavazattal ért el jobb eredményt fideszes ellenfelénél). Kétségtelen, az a siker komolyabb részvétel (66,7 százalék) mellett született, mint a vasárnapi (33,8), ám időközi választásról lévén szó, az utóbbi sem nevezhető kirívóan alacsonynak. Mondhatni, átlagos volt, hiszen például a főváros II. kerületében – ahol hagyományosan nagy a választói aktivitás – a 2011. novemberi időközi mindkét fordulójában hasonló arányban szavazott az úri közönség.

A számokkal ezúttal nem sokra megyünk, magyarázatunk épp ezért spekulatív. Úgy véljük, az elmúlt hetek eseményei senkit nem hagytak érintetlenül. Azt, amiről eddig is tudott mindenki – Orbán rosszul kormányoz, az új uralkodó osztály a maga földbirtokosaival, „nemzeti” tőkéseivel és az őket kiszolgáló siserehaddal nem egyszerűen lerabolja, de intézményeit tönkretéve le is zülleszti a magyar államot, a sokszor ígért „rend” helyett mind fenyegetőbb káoszt teremtve maga körül –, négy év után először igazolja vissza látványosan az egyénen (és a szűkebb környezetén) kívüli világ. A fideszes szavazók jó része is tisztában volt azzal, mi az a trafik- meg földmutyi, hogy mi a Közgép, és ők is látták a miniszterelnöki budi mellé közpénzből felhúzott stadiont, de mivel mindennek semmi következményét nem észlelték, azzal kábították magukat, hogy hát ez van, ez a dolgok természetes folyása. Aki pedig pontosan annak látta mindezt, aminek kell, az mostanáig sohasem kapott pozitív visszacsatolást a felháborodására, a dühére, a kétségbeesésére. (Jelenlegi állapotukban az ellenzéki pártok egyszerűen képtelenek voltak mindenki számára elfogadhatóan és hitelesen artikulálni ezt a mind erősebb össztársadalmi frusztráltságot, főleg, hogy rejtélyes okokból nem is törekedtek erre oly nagyon.)

A sorozatos, több tízezres demonstrációk, az amerikaiak és (óvatosabban) az unió fellépése és szankciói, a saját hazug magyarázkodásaiba bonyolódó kormányzat pánikreakciói mind-mind olyan fejlemény, amelynek a hatása alól aligha vonja ki magát az átlagválasztó. Ezekben a napokban a politika iránt minimálisan érdeklődő valamennyi állampolgár szembesülhetett visszavonhatatlanul azzal, hogy a világ a szájára vette a hazáját; és ami a legfájóbb, alapos okkal tette ezt. A nyomorunk, a korrupt tisztségviselőink, a velük szembeni eddigi tehetetlenségünk miatt immár nem csak egymás között szégyenkezünk, lecsúszásunknak innen kezdve mindenki a tanúja lehet széles e világban.

Ez, ha olykor csak halvány sejtésekben, érzetekben is, de egyre többekben munkál. A nem hithű fideszes szavazó nem tehet többé úgy, mint aki semmit nem lát, az ellenzéki, de nem hithű szocialista, zöld stb. választó pedig dühe növekedtével egyre kevésbé lesz finnyás. Az előbbi nem feltétlenül rohan ezentúl szavazni, az utóbbi viszont simán beikszel a számára még elfogadható jelöltre. Nagyjából ez történhetett vasárnap Újpesten, nem több. De nem is kevesebb.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.