A szerk.

Eljött az országa

A szerk.

Lakótelepi másfél szobás lakás, nagyszoba. Négyen-öten ülnek körbe, a sejt. Teli hamutartók, félig összegyűrt, üres sörösdobozok között, vastag pulóverben, csukott ablak mellett, a füstöt vágni lehet, orrtőnél gyöngyözik az izzadság. Az ajtó mögött, a félszobában a süket nagymama óbégat, hogy a rohadt kommunisták erre meg arra, aztán lever valamit, hangos csörömpölés, s már az isten erre meg arra jön.

A kanapén ülő alak elfojtott hangon, de intenzíven magyaráz valamit, a többiek feszülten figyelnek, időnként élénk bólogatással, dühös közbehorkanásokkal kísérik a szónoklót, láthatóan valami vezérféle, aki tudja, miről van szó. Miről van szó valójában. Mert az a helyzet, hogy köztünk vannak… kinn az utcán, szembejönnek, beszivárognak közénk, elveszik az állásodat, nálunk is leépítés van, de ezek maradnak és szívják a vérünket, mert nem lehet felismerni őket, vagy nagyon nehéz. Legalábbis elsőre nehéz, de ha már rájössz, hogy miről ismerszenek meg, tudni fogod mindig, hogy néz ki egy marslakó, például csorog a nyála… mert, amikor emberi alakot öltöttek, nem sikerült rendesen a szájukat megcsinálni a titkos anyagból, azóta már javítottak rajta sokat, de teljesen soha nem fogják tudni kireparálni, mindig kicsit csorogni fog. Az a baj, hogy az emberek lusták, kényelmesek, s nem akarják elhinni, hogy tényleg köztünk vannak, mert a tévé hazudik, a tudósokat fogja a kormányzat, ők meg markukban tartják a politikusokat. De testvérek, mégsem mennek ezek semmire, ha résen vagyunk, ha megszervezzük magunkat, ha vigyázunk egymásra, felolvasom a riadólánc értesítési rendjét.

Nem folytatjuk, minek. Mindenki látott már középfajú sci-fit, klisékből összerakott disztópiát: moziban, tévében adják sűrűn az ilyeneket, megbízható távolságban a nézőtől. Előfordul persze, hogy az efféle téboly kijut a neki rendelt korlátok közül, s valahogy a való világ felé veszi az irányt, de még akkor is kezelhető valamelyest, ha mondjuk egy újság ad teret neki. Így volt ez például Csurka Istvánnal és lapjával, ugyanezt nyomatták, csak marslakó helyett zsidóval. A legpitlákabb, leglehasználtabb összeesküvés-elméleteket apákról és ­fiúkról, akik egymásra, majd unokáikra örökítik a vérszívást, és nem mellesleg a sok rablott pénzt, miközben köztünk járnak, majdnem úgy beszélnek, majdnem úgy öltözködnek, mint mi, de azért ki lehet őket szúrni, még csak különösebben jó szem sem kell hozzá, csupán némi rutin.

Akkor most figyeljék Magyarország teljhatalmú miniszterelnökének a legfőbb ideológusát, hű tanácsadóját, Tellér Gyulát, mit is mond: „Az a társaság pedig, amelyiknek jól informált tagjai úgy látták, hogy a szocializmusnak vége, népes utódokkal rendelkezett. Ezek az utódok is megtudták a papáktól és mamáktól, hogy a szocializmusnak annyi. Elindult egy nagyon érdekes folyamat, amelynek a legtöbb mozzanatát csak kikövetkeztetni lehet utólag, mert olyan memoárt, dokumentumkötetet, amelyben ez részletesen le volna írva, nem találtam. Az első következtetésem, hogy azok a fiatalok, akik bukni látták a papák sztalinista kísérletét, először abba ütköztek bele, hogy a papák rosszul építették a szocializmust. Ezért nekitámadtak a papáknak, és azt mondták, hogy ezt a rossz szocializmust azonnal ki kell javítani. Méghozzá úgy, hogy a társadalommal szembeni szégyenletes kompromisszumokat fel kell rúgni, és vissza kell térni a sztalinista, sőt maoista modellhez. Az 1960-as évek táján szabályszerű maoista összeesküvést szőttek.”

Folytassuk? „A második lépése a fiaknak az volt, hogy nem a sztalinista–maoista modellhez kell ragaszkodni, hanem új mércét kell választani.” Bőségesen elég.

Az újdonság pedig az, hogy mindezt Tellér nem a bevezetőben leírt macskavizelet-szagú lakótelepi romantikában, nem valami ugyancsak áporodott budai szalonban, gondosan zárt ajtók mellett, hanem a gyönyörű nyilvánosság előtt, a miniszterelnök főideológusának teljes felhatalmazásával, tanácsadói minőségében mondja értelmiségiek, véleményformálók, gondolkodók előtt, az ország legnagyobb hagyományú írótáborában. Szakasztott olyan körülmények között, mint pár héttel korábban a főnöke mondta pont az ő – Tellér Gyula – tanulmányára alapozott beszédét a demokráciából esedékes kiiratkozásunkról.

Tellér Gyula, ha nagyon hízelegni akarunk neki, akkor fekete-fehér kiadása a valaha színes, vénségére persze a hülyeségébe, idiotizmusába érthetően belefakult Csurka Istvánnak. Ám míg Csurka csupán saját, meglehetősen szűk környezetét szórakoztatta/bosszantotta marhaságaival, addig Tellér Gyula szavait Magyarország teljhatalmú miniszterelnöke böfögi föl, számos esetben szó szerint.

Magyarországon – míg nyilván nem figyeltünk oda – államfilozófiává emelkedett a Csurka István lapjában megjelent Apák és fiúk című mű, amit a születése idején közfelháborodás fogadott. Alig kellett hozzá huszonöt év, apró és nagyobb lépések, a mindenkori leszarás vagy beletörődés, vagy az, hogy nagyvonalúan röhögjünk csak az ilyeneken. S most megnézheti magát mindenki. A miniszterelnök erősen a kormánytagok figyelmébe ajánlja Tellér vonatkozó művét, maga pedig köpi fejből, nem is nagyon tud mást mondani. A magyar állam fő- vagy inkább egyetlen ideológiája az antiszemitizmus – ja, biztos a hosszú és boldog népélet titka.

Viszont ne gondolja senki, hogy Tellér lenne a Sátán a maga, dehogy is. Tellér csak egy megbántott volt SZDSZ-es, aki időben megsértődött valamin, és bejelentkezett Orbánnál a portékájával. Ez van eladó. Kell? Kell, jó lesz valamire. A szemünket böki épp ki, hogy mire.

Figyelmébe ajánljuk

Mit jelent számunkra az új uniós médiatörvény?

  • Polyák Gábor
Március 13-án az Európai Parlament is rábólintott, és így uniós jogszabállyá lett az európai mé­dia­szabadságról szóló törvény. A rendelet végleges szövegét hamarosan ki is hirdetik az európai közlönyben. Mit jelent ez az új szabályozás a magyarországi sajtóviszonyokra, és mit az európaiakra nézve?