Elvileg az év második felében (ha lesznek még kifogásoló beadványok, valamikor 2008 első harmadában) voksolhatunk tehát a kórház-privatizációról, a gyógyszertáron kívüli gyógyszervásárlásról, a földtörvényről, valamint - a mostani AB-döntés nyomán - a vizit- és a kórházi napidíjról, illetve az utólagos képzési hozzájárulásról. A testület határozata, amivel lényegében kötelezte az OVB-t az ívek hitelesítésére, végső soron semmit nem oldott föl azokból az alkotmányossági dilemmákból, amik a referendumkezdeményezés okán előjöttek. (Nota bene: kételkedünk abban, hogy az AB, ha mégoly burkoltan is, kötelezheti-e a választási bizottságot egy bizonyos döntésre, például a hitelesítésre.) E jogi problémákkal sokat foglalkoztunk (lásd például idei március 15-i és május 24-i számunk vonatkozó cikkeit), íme mutatóba néhány: félrevezető az ún. kórház-privatizációs kérdés, amit az OVB és az AB még tavaly átengedett, és nem is tehettek mást, mert egyszer - 2004-ben - megcselekedték már ezt egy hasonló próbálkozással, hogy száradna le a kezük. Hiszen egy eredményes népszavazás után sem volna világos, mi a jogalkotó feladata. Mert mit is akarnánk megakadályozni? Az egészségügy szolgáltatási privatizációját? Az már évtizede tart. Az állami vagy önkormányzati tulajdonú kórházi ingatlanok eladását? Akkor a bezárt intézmények miatt lesz egy rakás üres épület, mivel tilos őket értékesíteni. Az e heti három kérdés engedélyezése után pedig - a tandíjügy miatt - az AB lényegében ráerősített azon korábbi véleményére, miszerint a kormányprogram egészéről ugyan nem lehet népszavazást tartani (tiltja az alkotmány, ugyebár), ellenben az egyes részeiről igen. Ha tíz részből áll, akkor elvileg mind a tízről - persze szigorúan külön-külön. Úgy tűnik, az AB folytatja nemes gyakorlatát: jelenlegi határozataival egyúttal növeli a jövőbeni újabb nyugtalanító verdiktek meghozatalának esélyét is - mint ahogyan a mostaniak is a korábbi fura, esetenként az ad hoc politizálástól sem mentes döntésekből következnek. Ezzel viszont az alkotmányosság legfőbb őrei épp a képviseleti demokrácia fundamentumát kezdik ki - és mindegy, hogy ezt nem antidemokratikus hajlamoktól vezérelve teszik.
Immáron azonban semmi akadálya, hogy néhány hónap múlva az egészségügy helyzete miatt szomorkodó kismamák, meg a kisunokák továbbtanulásáért aggódó nagyik pillantsanak le az óriásplakátokról. De annak sincs, hogy a kormánypártok pótolják, amit a tavalyi választási kampányban elfelejtettek: meggyőzni a választókat arról, hogy az utólagos képzési hozzájárulás képzetük szerint nem csupán gazdaságilag, hanem a társadalmi igazságosság miatt is szükséges. Vagy arról, hogy miért fontos a vizitdíj. Utóbbinál nyilván előkerül majd a miniszterelnök-jelölti vita híres gyurcsányi jelenete (amelyben az úriemberség nevében kéri Orbánt annak visszavonatására, hogy a kormány fizetőssé tenné az egészségügyet), de így lesz rendjén, már csak pedagógiailag is. Az érzelmi politizálás valószínűleg mindent elsöpör, és a Fidesz, mondjuk a "nem kell tandíj, mindenkinek adjuk meg az esélyt" hangoztatásával komoly helyzeti előnybe kerülhet a "nagy" választási kampányra - mert ne feledjük, mind közelebb kerülünk 2010-hez is. A kormánypártoknak ellenben a racionális beszéden kívül nincs más eszközük, hiszen országátalakítási vízióik szimbolikus, ezért nagyon is fontos elemeit lesznek kénytelenek védelmezni. Ha már 2006-ban, legkésőbb a nyertes választások után (mennyivel tisztességesebb lett volna előtte) nem volt ehhez bátorságuk.
